Róma számára nincs feloldozás
Római katolikus apologéták félrevezető módon próbálják felmenteni saját egyházukat az alól a felelősség alól, hogy eretnekeket égetett el. Azt állítják, hogy az inkvizíció állami és nem egyházi intézmény volt. Pedig épp ellenkezőleg: „Az eretnekellenes törvények bénító ereje nem világi fejedelmek tekintélyében rejlett, hanem abban, hogy a pápák mint Krisztus földi helytartói maguknak követelték azt a hatalmat, hogy minden keresztény fölött élet és halál urai legyenek - ahogyan ezt III. Ince pápa világosan megmondta”.
A büntetést valóban világi hatóságok hajtották végre, de csak mint az egyház világi karhatalma. III. Ince ezt írta Auch érseknek: „A legszigorúbb utasítást adjuk önnek arra vonatkozóan, hogy bármilyen eszközzel számolja fel az eretnekség minden fajtáját...; akár arra is utasíthatja a hivatalban lévőket, hogy karddal szerezzenek érvényt igazuknak”. A pápa „nyilvánosan feloldozta a francia királyt és a nemeseket, akik segítettek neki leverni az eretnekmozgalmat. Hasonló segítségért cserébe Fülöpnek a pápa azoknak az embereknek a földbirtokait ajánlotta fel, akik esetleg nem csatlakoznának az albigensek leverésére indított hadjáratához”.
Comte Le Maistre 1815-ben írott levelében, melyben a spanyol inkvizíciót védelmezi, azt írja, hogy ez „a pápai bulla alapján” fennálló intézmény, és hogy a nagy inkvizítor „mindig vagy egy érsek, vagy egy püspök”. Ha a világi hatóság esetleg megtagadta az ítélet végrehajtását, őket magukat állították bíróság elé, és ők maguk lettek a lángok martalékaivá.
A pápák voltak az inkvizíció intézményének feltalálói, és ők gondoskodtak arról is, hogy állandóan működésben legyen. „1233-ban IX. Gergely átadta ezt a hivatalt [inkvizíció] a dominikánusoknak, de továbbra is a pápa nevében és az ő tekintélyével működött”. Ahogy erről már szóltunk, „a XIII. századtól kezdve az egymást követő nyolcvan pápa között egy sem akadt, aki az inkvizíció teológiáját és szervezetét elítélte volna. Ellenkezőleg: egyik a másik után tette hozzá saját szörnyűségeit ehhez a halálos gépezethez”. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem protestánsoktól, de még csak nem is ex-katolikusoktól választottam az idézeteket, hanem katolikus történészektől, így ír egy XIX. századi neves egyháztörténet-professzor:
"Gratianus befolyásán keresztül..., valamint a pápák és legátusaik 1183 óta tartó fáradhatatlan tevékenysége folytán az egyházban az uralkodó nézet az volt, hogy halállal kell büntetni azt, aki az egyház tanításaitól a legkisebb mértékben is eltér, illetve szemben áll az egyház által kiadott fontosabb rendeletekkel. Az egyik legkegyetlenebb halálnemnek kellett lennie: máglyahalál...
II. Ince kijelentette, hogy ha valaki nem tesz esküt, vagy azon a véleményen van, hogy az eskü törvénytelen, az szintén halálbüntetést von maga után, és azt az utasítást adta, hogy bárki, akinek az életvitele eltér a tömegek életformájától, eretneknek tekintendő.
Ezeket az új elveket a pápák kezdeményezték, és a kivitelezésük is nekik tulajdonítható... A pápák voltak azok, akik rákényszerítették a püspököket és a papokat arra, hogy megkínozzák a máshitűeket, javaikat elkobozzák, bebörtönözzék vagy megöljék őket, és ők kötelezték arra a világi hatóságokat, hogy ezt a büntetést végrehajtsák. Ha ezt elmulasztották volna megtenni, a kiátkozással kellett volna szembenézniük.
1200-tól kezdve egészen 1500-ig pápai rendeletek sorozatát adták ki, amik mind az inkvizícióra vonatkoztak, és egyre szigorúbbak és egyre kegyetlenebbek lettek. Ez a törvényhozásnak egy rendkívül merev és következetes rendszere; minden pápa jóváhagyja elődje rendeletét, és hozzátesz valami újat az eddigi módszerekhez. Egyetlen célt szolgál mindez: mindenfajta hitbeli különbözőség teljes felszámolását...
Kizárólag a pápák abszolút hatalma és erkölcsi kérdések területén való „tévedhetetlensége” miatt fogadta el a keresztény világ az inkvizíciót, ami teljes mértékben a keresztény igazság és felebaráti szeretet tagadása, és egy olyan intézmény, amit az ősi egyház egyetemesen elutasított volna."
Nemcsak hogy nem kezdeményezték, de sokszor a világi hatóságok megpróbáltak ellenállni az inkvizíciónak, de sajnos kevés sikerrel. Kényszerítették őket arra, hogy végrehajtsák az ítéletet, ezért néha „megfojtották az elítéltet, mielőtt meggyújtották volna a máglyát”.
Az ehhez hasonló „könyörületes cselekedetek” azonban csak ritkán fordultak elő. Az egyházon belül is lehetett hallani néhány részvéttel teli sóhajt: „Szent Bernát rámutatott, hogy Jézus Krisztus nyíltan elítélte azt, amit a pápák megkövetelnek, és felhívta a figyelmet arra, hogy ezáltal megsokszorozódik a képmutatók száma, és csak nő az emberiség gyűlölete egy vérszomjas és üldöző egyház, illetve klérus iránt”. A klérus többsége azonban a pápákkal értett egyet.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
