IX. Gergely (1227-41), aki felállította az Inkvizíciót, és aki elrendelte, hogy az eretnekeket világi hatóságok végezzék ki, azt hangoztatta, hogy a pápa úr minden és mindenki fölött. IV Ince (1243-54) ezzel egyetértett, és azzal érvelt, hogy a pápák nem a Konstantin-féle ajándékozási okirat alapján kapják birtokaikat, hanem ezt már előtte megadta Isten nekik. VIII. Bonifác még ennél is tovább ment, és 1302-ben Unam Sanctam bullájában minden világi hatalom fölötti uralmat magának követelt, és a pápának való tökéletes engedelmességet az üdvösség feltételévé tette.
A római császár, Rőtszakállú Frigyes (akinek nyakára III. Sándor pápa a lábát tette) halála idején már régóta köztudott volt, hogy „senki sem nyerheti el [a birodalmi koronát] anélkül, hogy a pápa meg ne
koronázná...”
„IV. Károly császár biztosította a békét és az egyetértést a pápasággal azáltal, hogy teljesen visszavonult az itáliai területen, [hagyta, hogy ott a pápa kormányozzon], és ezt az őt követő uralkodók is tiszteletben tartották egészen a középkor végéig”.
II. Gyula pápa (1503-13), mivel megharagudott a francia XII. Lajosra, mert nem támogatta hadjáratát, egyik pápai bullájában megfosztotta birodalmától, és azt az angliai VIII. Henriknek adományozta azzal a feltétellel, hogy a pápát támogatja a háborúkban, és ezzel bizonyítja hűségét. II. Gyula azonban meghalt, mielőtt a bullát kiadták volna. A pápai birtokok megnövelését célzó „szent háborúk” iránti szenvedélye még Michelangelót is - akit a sixtusi kápolna mennyezetének festésével bízott meg - arra ihlette, hogy Gyuláról és a többi pápáról a következő sorokat írja:
"Kehelyből kardot és sisakot csinálnak, az Úr vérét pedig pénzért árulják."
Nemrégiben jelent meg egy cikk egy amerikai katolikus lapban, és ebben egy pap a következőket írja: „Az egyházat teljesen felforgatták olyan emberek törekvései, mint VII. Gergely, III. Ince vagy VIII. Bonifác, és egy olyan politikai-egyházi intézménnyé alakult át, amelyik zsarnoki hatalmat gyakorolt mind az egyházi, mind a világi szférában”. Nem említi azonban azt, hogy Róma dogmái és követelései még ma is ugyanazok, mint amik akkor voltak. Ez az egyház semmit nem változott, csak a körülmények kényszerítik arra, hogy taktikát változtasson."
VII. Gergely nyílt fenyegetése és támadása ma már nem működne. Bár finomabb formában gyakorolja, a Vatikán hatalma ma is legalább annyira jelentős, mint volt. Egy szerző, aki egész életében a Vatikánt tanulmányozta, végül erre a következtetésre jutott: "A Vatikán... a mai kor legjelentősebb szuperhatalma. Híveit, akiknek száma megközelíti az egymilliárdot, könnyen rá lehet venni arra, hogy bármit megtegyenek a világ legkülönbözőbb pontjain... így tehát [minden kormány számára] fontos, hogy a pápa támogatását elnyerje, bármilyen politikát is folytat... A Vatikán politikáját a pápa irányítja..., [aki mögött] se parlament, se szenátus, se semmi ehhez hasonló demokratikus testület nem áll..., amely döntéseit és politikáját felülbírálná, vagy hatalmát korlátozná. Abszolút zsarnok uralkodó - a szó szoros értelmében."
