Tom Marshall - A szeretet, a legtartósabb építőelem 7.

Szánalom: szeretet és együttérzés

A szánalom, vagy amit néha annak tartunk, gyakran nem egyéb, mint pusz­ta érzelem: megérint minket valakinek a helyzete, de nem teszünk sem­mit ezzel kapcsolatban. Robert Greenleaf erre hívja fel a fi­gyel­mün­ket, amikor ezt mondja: “A gondoskodó könyörületesség gyakran for­dí­tot­tan arányos a társadalom eszményképeivel”.

A szánalom a sajnálat vagy a lesújtottság érzése mások betegsége vagy szenvedése láttán. Szükség van hozzá némi képzelőerőre, hogy be­le tudjuk képzelni magunkat mások helyzetébe, és arra, hogy át tud­juk érezni, mit élnek át. Isten szívében a szánalom kegyelemmel, meg­bo­csá­tás­sal és gondoskodással párosul, és ez arra késztette Őt, hogy Krisz­tus által töltse be a szenvedők és az elveszettek szükségeit. Pál le­ve­le­iben a szánalom kedvességgel, emberiességgel, gyengédséggel, tü­re­lem­mel, megbocsátással és hosszútűréssel kapcsolódik össze.

A szánalom ezenkívül egyfajta lakmuszpapír-próba, melyből meg­tud­hat­juk, hogy mely érzelmek megengedettek számunkra, ke­resz­té­nyek számára, és melyek nem. Ha egy érzelem összeegyeztethető a szá­na­lom­mal, akkor megengedett, de ha nem összeegyeztethető, akkor biz­tos, hogy nem az. Például: lehetséges, hogy haragszom valakire, mi­köz­ben szánalmat érzek iránta, az viszont elképzelhetetlen, hogy egy­szer­re érezzek rosszindulatot és szánalmat valaki iránt.

Megbocsátás: a szeretet legszívélyesebb oldala

Egyetlen kapcsolat sem maradhat életben, még kevésbé lehet virágzó a megbocsátás készsége nélkül. A megbocsátás véget vet a hi­báz­ta­tás­nak, és szabaddá teszi a vétkes felet a büntetéstől, a viszonvádaktól és a rosszallástól. A megbocsátás kegyelemből származik, mivel az, aki meg­­bo­csát, lemond valamiről, és ezzel együtt egyszer s mindenkorra le­zár­ja az ügyet.

Kapcsolatainkban mindig fennáll az a veszély, hogy magunkban lis­tát vezetünk embertársaink vétkeiről, kudarcairól és gyengéiről, ké­szen arra, hogy szükség esetén ezeket bizonyítékként felhasználjuk el­le­nük. Ha ez így van, akkor valójában nem bocsátottunk meg. A kap­cso­la­tok­ban nagyon sok feszültség ebből a meg nem bocsátásból, va­la­mint abból származik, hogy az emberek érzik: múltbeli tévedéseiket még mindig felhasználják ellenük. Isten úgy bocsát meg, hogy nem ve­zet listát bűneinkről, soha többé nem emlékezik vissza rájuk, és ne­künk is ugyanígy kell megbocsátanunk egymásnak.