2013. április 28., vasárnap

Simon Wiesenthal - Aki önmaga elől menekült 2.


Roschmann eredetileg nem nagyon izgatta magát letartóztatása miatt, mert azt hitte, „csak” újnáci üzelmekkel gyanúsítják, és e címen kétszázadmagával került fogságba. Csak akkor ébredt a veszély tudatára, amikor egy szép napon elébe állt két brit katona, hogy elvigyék Dachauba. Osztrák náci körökben ekkorra már elterjedt a hír, hogy az egykori koncentrációs táborban működő amerikai katonai bíróság hozza a legkeményebb ítéleteket.
  Vonatra szálltak, és Graztól Salzburgig Roschmann-nak bőven volt ideje, hogy elgondolkodjék a jövőről. Amikor a vonat megállt Halleinben, engedélyt kért, hogy az illemhelyre menjen, ami voltaképpen feltűnhetett volna őreinek, hiszen az állomásokon való tartózkodás alatt az illemhelyet tilos használni, de a brit katona beérte azzal, hogy odaállt az ajtó elé. Roschmann pedig kiugrott az ablakon – amely nem a peronra nyílt –, és eltűnt a téli éjszakában.
  Az angol katona néhány perc múlva feltörte ugyan az illemhely ajtaját, majd a vészfékkel megállította a vonatot, de akkorra az már megtett néhány kilométert, és a frissen hullott hóban nyomok után is hasztalan kutattak. Roschmann később elmesélte, hogy egész éjjel mozdulatlanul feküdt a hóban, nehogy elárulja magát. Csak másnap kereste fel egyik bajtársát, aki aztán továbbsegítette. Az újságok nem tudósítottak Roschmann szökéséről, mert az angolok fátylat akartak borítani a baklövésre; magam is csak akkor tudtam meg, mi történt, amikor érdeklődtem Dachauban, hogy áll a pere. És így odalett az esély, hogy esetleg még menekülés közben el lehessen csípni.
  
Évekkel később megtudtam, hogy Halleinből eljutott a Felső-Ausztria és Salzburg tartomány közötti határnál lévő Ostermiethingbe, a menekülő nácik egyik csatlakozási állomására. A régi bajtársak szájról szájra adták a szükséges kódszavakat; Roschmann is így igazolta magát. Két hétre elbújtatták egy téglaégetőben, míg aztán a szervezet a következő szállítmánnyal átcsempészte az olasz határon. Mint csaknem valamennyi barátja, ő is a római via Sicilián lévő ferences kolostorban talált menedéket, és élvezte Hudal püspök védelmét. A római Caritas szervezte meg és fizette kivándorlását Argentínába, ahol a Buenos Aires-i Villa de Mayóban telepedett le.
  Argentínát Roschmann azért választotta, mert feleségének rokonai éltek ott (bizonyos Vidmerék), és tőlük segítséget remélt. Mint Hudal valamennyi védence, ő is el volt látva hamis papírokkal: most Fritz vagy Frederico Wegenernek hívták, s mint ilyen dolgozott először egy Aeros nevű utazási irodában, majd egy bizonyos Stemmlerrel asztalosműhelyt nyitott. 1955-ben összeházasodott titkárnőjével, Irmtraud Schuberttel, noha Grazban feleséget és gyermekeket hagyott. A törvényes feleség Vidmerék révén értesült az eseményről, és feljelentést tett. Így történt, hogy Eduard Roschmann, alias Fritz Wegener ellen 1959-ben bigámia miatt letartóztatási parancsot adtak ki. Az újabb, immár rigai működésével kapcsolatos letartóztatási parancs csak egy évvel később született meg.