2015. augusztus 19., szerda

David Yonggi Cho - Az Úr imája - Szabadíts meg minket a gonosztól 3.

5. Hazug és hitető szellem

A hazug szellem ráveszi az embereket arra, hogy higgyenek a hazugságnak, azután pedig beletaszítja őket a pusztulásba.
„És azt felelte: Kimegyek, és hazug szellem leszek az Ő összes prófétái szájában. Mondta azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy.“ (2Krón 18,21)

Az Úr Jézus az út, az igazság és az élet. Örök életet örökölnek majd azok, akiknek Jézus áll a szívük középpontjában. Viszont örökkévaló romlásba jutnak, akiket becsapnak a hazug szellemek, akik csak a testük kívánságának, szemük kívánságának és a világi örömöknek élnek.

Vannak hitető szellemek is. „A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén."
(I.Tim 4,1)

Manapság a hitető szellemek és a démonok tanításai elözönlötték a földet. Az emberiség történetében a kommunizmus a legrosszabb hitető szellem és démonikus tanítás. A kommunisták egy olyan Paradicsomot hirdetnek, ahol mindenki élvezi az egyenlőséget és a szabadságot. Amikor azonban szemügyre vesszük ezeket az országokat, azt láthatjuk, hogy az emberek többsége a rabszolgaság nyomorúságos állapotában van, bárminemű sajtószabadság vagy mozgásszabadság nélkül. Csak az uralkodó osztály vékony rétege elégítheti ki kívánságait.

Ezeket a hitető szellemeket és démoni tanításokat megtaláljuk a vallásos körökben is. Vannak emberek, akik azt állítják, hogy csak azoknak lesz örök életük, akik egy bizonyos földrajzi helyen tartózkodnak, ahol megkezdődik az ezeréves királyság. Ez természetesen hazugság, de a hitető szellem meg tudja győzni az embereket, hogy ez igaz.

6. Jövendőmondás szelleme

„Történt pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jött elénk, kiben jövendőmondásnak szelleme volt, ki az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával.“ (ApCsel 16,16)

Minden újesztendő elején sok hitetlen ember keresi fel tanácsért a jövendőmondókat; politikusok, üzletemberek, gazdagok és szegények. Jósokhoz mennek, mert azt akarják hallani, hogy a jövőtől való félelmük ellenére szerencséjük lesz. Mégis nyugtalanul tűnődnek azon, hogy igaz-e mindaz, amit szerencséjükről mondtak nekik. A keresztények vigyázzanak arra, hogy ne kerüljenek bele ilyen megtévesztésbe. Az áldások követnek minket, ha hitben, reménységben és szeretetben élünk, Istenbe vetjük hitünket és követjük Jézust. Ezt jelenti ki Isten Igéje.