Kenneth Hagin - Bibliai hit - Hogyan töltheted ki a csekked Istennél? 3.

Az első lépés: Mondd ki!

Mi a vérfolyásos asszony első lépése? Mit cselekedett először? Márk 5,28: „Mert ezt mondta: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.” Tehát ez volt az első dolog, amit tett. Az Ige azt mondja, hogy hallott Jézusról, valaki beszélt neki Róla. De ezt nem ő tette, ezt az a valaki tette. Minden csatának van egy is­teni és egy emberi oldala. Megvan a részed a játszmában. Van feladatod, és azt be kell töltened. Isten nem fog elhagyni, cserbenhagyás csak részedről történ­het. De ha mi gondosan megtesszük a magunkét, akkor biztosak lehetünk a győzelemben.

Beszéltek Jézusról, ő hallott Jézusról, tudta, hogy Jézus meggyógyítja az em­bereket. Mit tett erre? Mi az első lépése a gyógyulás felé? „Mert ezt mondta.” Az első lépés tehát az, hogy ki kell mondanunk. Látomásomban, akkor éjszaka Jézus így folytatta: „Pozitív” vagy „negatív” -, ez az egyéntől függ. Amit ki­mond, azt fogja kapni. Ez az asszony mondhatott volna negatív dolgot is a po­zitív helyett, és akkor aszerint kapott volna. Mondhatta volna, hogy már semmi értelme, olyan sokat szenvedett és olyan sok orvos tanulmányozta az esetét, hogy a legjobb lenne ha meghalna. De ha ezt mondta volna, akkor ezt is kapta volna, ám ő nem tagadólag beszélt. Pozitív megvallást tett: „Ha ruháit érinthe­tem is, meggyógyulok.” És megtörtént. Ezért veled is megtörténhet, amit ki­mondasz, kitöltheted a csekked Istennél.

Az első lépés csekked megírásakor a kimondás, megvallás. A vereséget saját ajkaiddal okozod. Példabeszédek 6,2: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, meg­fogattattál a te szádnak beszédeivel.” Mi, mint hívő keresztények, sohasem be­szélhetünk vereségről, kudarcról. Ha próbákról, pénzhiányról beszélsz, észre­veheted, hogy a hited azonnal kiszárad, eltűnik. De ha arról beszélsz, milyen hatalmas a te mennyei Atyád és mit tud tenni, akkor hited ugrásszerűen meg fog növekedni. Ha megvallod, hogy szegény vagy, ez megállítja a pénzt abban, hogy hozzád jöjjön. Bebizonyosodott az életemben ez az igazság.

Néhány évvel ezelőtt, karácsonyra elígérkeztem egy bizonyos gyülekezetbe. Előtte három éjszaka nem tudtam aludni, és az Úr egyre kért, hogy ne menjek oda. De vitatkoztam Vele és mondtam, hogy mennem kell, hogy ez egy nagy gyülekezet és nagy összeget ígértek, nekem pedig szükségem van erre a pénz­re. De az Úr továbbra is azt mondta, nem akarja, hogy odamenjek. Megígértem Neki, hogy felhívom a pásztort, és ha ő elenged a megbeszélt szolgálatról, ak­kor nem megyek el, de ha nem hajlandó elengedni, akkor odamegyek minden­képp. (A szellemi ember egyik jellemzője, hogy a saját kárára esküszik, és es­küjét nem változtatja meg.)

Következő este fel akartam hívni a pásztort, de a telefonom abban a pillanat­ban szólalt meg, amint tárcsázni kezdtem volna. Ő telefonált. Megkérdezte, jö­vök-e a megbeszélt időben, mire azt válaszoltam, hogy úgy tervezem, igen. Azt felelte, azokban a napokban el kell utaznia, de azért nagyon szeretné, ha mindenképp mennék. Megmondtam neki, hogy az Úr szólt, ne abban az időben menjek a gyülekezetébe. Erre azt válaszolta, hogy valóban jobb lenne, ha ké­sőbb mennék, mert így több ideig maradhatna távol, és a dolgait nyugodtan el­rendezhetné. (Végül két évvel később mentem oda, és mindkettőnknek jobb volt így.)

Amikor letettem a kagylót, megkérdeztem az Urat, ezek után mit akar, hová menjek. Ő egyszerre mindig csak egy lépést mutat meg. Ha az egész utat látni akarod, mielőtt cselekedni kezdesz, akkor soha nem fogsz cselekedni, és az egész ügyed megfeneklik. Úgy éreztem, azt kívánja, hogy hívjak fel egy másik pásztort, aki már telefonált és írt is, és megígérte, hogyha jövök, garantálja a teltházat minden estére. Ha 800 embert össze lehet hívni, akkor nem lehet gond a pénzfelajánlással sem. De amikor megkérdeztem az Urat, hogy valóban akar­ja-e, hogy odamenjek, azt mondta, nem akarja. Tehát ismét feltettem a kérdést, hová menjek. Azt felelte, hogy menjek egy kis texasi gyülekezetbe a louisianai határ mellé, vidékre. Ezen a helyen maximum 70 ember volt a vasárnapi isten­tiszteleten. Megkérdeztem, tisztában van-e azzal, miről beszél? (Tudjátok, úgy beszélek Vele, mint bárki mással, mert közelebb is vagyok Hozzá, mint bárki máshoz. Ő úgyis tudja, mit gondolok, tehát azt nyugodtan meg is mondhatom neki.)

Azt mondtam, nem tehetem meg, hogy odamenjek, mert ez a gyülekezet nem tud eltartani. Előfordult már, hogy 1 dollár 99 centet adtak egy hétre, ha valaki odalátogatott. Ez annyi, mintha 199 ember egy-egy pennyt tenne a perselybe. Azzal érveltem, hogy ennek a gyülekezetnek a pásztora még azt sem tudja, ho­gyan kell gyűjtést rendezni. De az Úr szólt, hogy éppen ezért akarja, hogy oda­menjek. Megígértem, hogy elmegyek, de elvárom Tőle, hogy a költségvetése­met ugyanúgy kielégítse, mintha nagy gyülekezetbe mennék. Erre azt felelte, hogy tegye ki-ki a maga dolgát: én odamegyek, Ő pedig gondoskodik rólam. Következő vasárnap, karácsony után elindultam. Egész délután vezettem, úgy tűnt, mintha lementem volna a térképről.

Amikor megérkeztem, a pásztor azzal fogadott, hogy már telefonált, mégse menjek, mért a termésük tönkrement abban az évben. Azon a vidéken paradi­csomot és gyapotot termeltek, de a jég elverte az egyiket, a szárazság meg tönkretette a másikat. Azt mondta, ezúttal még 10 centet sem tud nekem ígérni. „Nem kértem a tíz centet” - feleltem. Azután azt javasoltam neki, ne álljon fel és ne mondja meg az embereknek, hogy tájékoztatott már a termés csődjéről. Ha valamit mondani akar, akkor azt mondja, amit a Biblia mond: „Az Úré a Föld és annak teljessége.” Ez az 50. Zsoltárban van. Közölje a hívőkkel, hogy az ezüst, az arany és a jószág az ezernyi hegyeken az Úré, és ami az Úré, az a miénk is. Ezután rendezze meg a gyűjtést, de ne könyörögjön, egyszerűen csak teremtsen egy kis lehetőséget arra, hogy adhassanak.

Szóltam az Úrnak, hogy nagy összegre számítok. Legkevesebb 150 dollár kell a megélhetésemhez hetente, de ezt nem mondtam meg a pásztornak, mert azonnal pánikba esett volna. Amikor eljött a gyűjtés ideje, elmondta a gyüleke­zetnek azokat az Igéket, amelyeket kértem. A tizedik este végén 248 dollár 15 centet kaptam. Az első istentiszteleten csak egy ember vett részt, hét végére 32-en kaptak Szent Szellem-keresztséget. A 32-ből kb. 28-29 abban a pillanat­ban megkapta, amikor rájuk tettem a kezemet. A 29-ből 13 felnőtt férfi volt és 12 családfő, tehát a pásztornak 12 új családja lett a gyülekezetben tíz nap alatt.

Régi vágású, vidéki, egyhelyiséges gyülekezet volt ez. Tél lévén, egy kis vas­kályha állt a szoba közepén. Javasoltam a pásztornak, hogy még néhány szobát kellene építeniük, hogy a gyerekek vasárnapi iskolája külön lehessen. Ő azt felelte, hogy ezt előző ősszel már megpróbálta elkezdeni; beszélt egy olyan szakemberrel, aki megígérte, megszerzi az alapozáshoz szükséges anyagot és minden egyebet is, és az egész csak 400 dollárba kerülne. Megkérdeztem, miért nem kezdték el az építkezést, mire azt válaszolta, azért, mert tönkrement a termés.

Miután vasárnap befejeztük az istentiszteletet, elmondtam az embereknek, hogy én annak idején a vasárnapi iskolában az utolsó sorban ültem, és a hang­zavarban semmit sem hallottam, mivel abban az egy szobában volt minden korosztály együtt. Az ő pásztoruk viszont talált egy nagyon jó lehetőséget, de közbejött a termés elvesztése, és így az anyagi hiányok meggátolták őt abban, hogy az épületet továbbfejlessze. Az ügy azonban annyira fontos, hogy az első 10 dollárt én adom bele. Mielőtt még leállíthattam volna őket, több mint 400 dollár gyűlt össze.

Ugyanakkor vasárnap, az istentiszteleten elmondtam az embereknek azt is, hogy a lekészlakban tartózkodtam, ahol nem volt gázvezeték; olyan ételt et­tem, ami spirituszégőn készült, és mindennek petróleum íze volt. A pásztor er­re is azt felelte, hogy egy iparos ugyan elvállalná a gáz bevezetését, de le kel­lett erről mondaniuk, mivel a termés elúszott. Szóltam tehát az embereknek, hogy meg kellene szerezni a pénzt erre is. Megvolt néhány perc alatt. Tíznapos ottlétem végén beszélgettünk az anyagiakról, és a pásztor elmondta, hogy aze­lőtt egy-két személy látogatta az istentiszteleteket, és általában 15 dollárt ka­pott hetente, így más munkát is kellett vállalnia, hogy megélhessen; de akkor, azon a héten, vasárnap reggel ő is 140 dollárt kapott heti fizetésként. Az új em­bereknek, akik megtértek és beépültek a gyülekezetbe, a tizedről kezdtem pré­dikálni, és a gyülekezet az alatt a tíz nap alatt 2000 dollárt adakozott összesen. A pásztor megígérte, hogy soha többé nem fog a szegénységről beszélni. Ha erről beszélsz, ez megállítja a pénz áradását. Ha kételyeidet és félelmeidet mondod ki, te magad teszed tönkre a saját hited.