A pogány istennők nemcsak elrejtőztek Mária neve mögé, hanem az 5. századtól kezdve hozzáláttak, hogy a bibliai Máriát lépésről lépésre saját képükre formálják. Az elkövetkező századokban az egyházi vezetők közül számosán buzgólkodtak e folyamat előre vitelén, amit a pogánysággal belsőleg sohasem szakító névleges keresztény tömegek igényeltek is.
Hangsúlyozni kell: az egyre sokrétűbben és mind nagyobb erővel kiformálódó Mária-kultuszban korántsem a bibliai Szűz Mária túlzott tiszteletéről van szó, hanem ősi pogány istennők kultuszának fokozatos helyreállításáról, illetve újólagos kialakításáról, Mária neve alatt.
Az anyaistennő
Első lépésként Mária istenanyaságát mondták ki a II. egyetemes zsinaton 431-ben. Az eseményre a híres istennő, Artemisz, vagy más néven Diana kultuszának központjában, Efézusban került sor, a Szűz Mária tiszteletére emelt templomban, A dogma ellenfelei hiába hangoztatták, hogy súlyos tévképzeteket eredményezhet Mária istenszülőnek, theotokosznak minősítése - mivel Jézus Krisztus nem Máriától, hanem az Atyától kapta isteni természetét, aki maga mondta Jézusról: ,,Én fiam vagy te, én ma szültelek téged” (Zsid 1,5). Az ellenzőket elítélték, kiközösítették, az új tantétel kierőszakolóját, Kürillosz alexandriai pátriárkát viszont később szentté avatták.
Képek és tiszteletük
A Mária-kultusz terjedésében fontos szerepet kapott a képzőművészet. Már I. Gergely pápa világosan megfogalmazta az ábrázolások funkcióját, mondván: „A képeket azért teszik a templomba, hogy az írástudatlanok leolvashassák a falról, amit a könyvben nem tudnak elolvasni. "Az ábrázolások sokatmondóan vallanak arról, hogy az egyház tanítói, pásztorai valójában mit is akartak ,,olvastatni” híveikkel. A dogmák létrejöttével párhuzamosan az alkotásokból is a Bibliától gyökeresen eltérő, más evangélium formálódott ki. Az 5. századtól egyre nagyobb számban megjelenő Istenanya-képeknek nemcsak tartalmuk volt idegen a Szentírástól, hanem gyakran még kompozíciójuk is pogány eredetről árulkodott. Ez jól megfigyelhető az egyiptomi Ízisz- és Hórusz-ábrázolás sémáját követő „trónoló Mária a kis Jézussal” képek esetében is.
A képek szerepe hamarosan jelentős mértékben kibővült. Már nemcsak valamely személy vagy esemény ábrázolásának tekintették őket, hanem tisztelet tárgyaivá váltak, sőt természetfölötti erőt is tulajdonítottak nekik. Számos „csodatévő” Mária-ikon ismeretes.
726-ban a Bizánci Birodalomban a császár és a papság egy részének vezetésével több mint száz évig tartó heves küzdelem indult a képek vallásos tisztelete ellen. Kultuszukat bálványimádásnak, s a birodalomra zúduló súlyos csapások egyik fő okának tartották. A képromboló mozgalom során nemcsak az Istenanya- és egyéb Mária-ábrázolások sokaságát semmisítették meg, hanem V. Konstantin császár magát a Mária-kultuszt is betiltotta. Megjegyzendő, hogy Róma - kiszolgáltatott politikai és katonai helyzete dacára - kezdettől szembeszállt e mozgalommal. A két tábor közt dúló véres, kegyetlen harc 843-ban a képtisztelők teljes győzelmével végződött. Ennek emlékére ugyanezen évben a nagyböjt első vasárnapját az ortodoxia (= igazhitűség) napjává nyilvánították, s e napon azóta a görögkeleti egyházban évről évre megemlékeznek ,,az orthodox hit győzelméről az ikonrombolók és minden más eretnekek fölött”.
A szentképek tiszteletét úgy magyarázták, hogy azok nem bálványok (eidola), hanem képek (eikon), s őket nem imádásban (proszkünészisz), hanem tiszteletben/szolgálatban (latreia) részesítik. Egyedül azt nem vették figyelembe, hogy a Tízparancsolat második parancsolata a képek tiszteletét ugyanúgy tiltja, mint imádásukat. Az Ószövetség híres görög nyelvű fordítása, a Septuaginta ráadásul épp az említett szavakat használja a törvény kapcsán: a latreiát éppúgy megtiltja, mint a proszkünésziszt.
Első lépésként Mária istenanyaságát mondták ki a II. egyetemes zsinaton 431-ben. Az eseményre a híres istennő, Artemisz, vagy más néven Diana kultuszának központjában, Efézusban került sor, a Szűz Mária tiszteletére emelt templomban, A dogma ellenfelei hiába hangoztatták, hogy súlyos tévképzeteket eredményezhet Mária istenszülőnek, theotokosznak minősítése - mivel Jézus Krisztus nem Máriától, hanem az Atyától kapta isteni természetét, aki maga mondta Jézusról: ,,Én fiam vagy te, én ma szültelek téged” (Zsid 1,5). Az ellenzőket elítélték, kiközösítették, az új tantétel kierőszakolóját, Kürillosz alexandriai pátriárkát viszont később szentté avatták.
Képek és tiszteletük
A Mária-kultusz terjedésében fontos szerepet kapott a képzőművészet. Már I. Gergely pápa világosan megfogalmazta az ábrázolások funkcióját, mondván: „A képeket azért teszik a templomba, hogy az írástudatlanok leolvashassák a falról, amit a könyvben nem tudnak elolvasni. "Az ábrázolások sokatmondóan vallanak arról, hogy az egyház tanítói, pásztorai valójában mit is akartak ,,olvastatni” híveikkel. A dogmák létrejöttével párhuzamosan az alkotásokból is a Bibliától gyökeresen eltérő, más evangélium formálódott ki. Az 5. századtól egyre nagyobb számban megjelenő Istenanya-képeknek nemcsak tartalmuk volt idegen a Szentírástól, hanem gyakran még kompozíciójuk is pogány eredetről árulkodott. Ez jól megfigyelhető az egyiptomi Ízisz- és Hórusz-ábrázolás sémáját követő „trónoló Mária a kis Jézussal” képek esetében is.
A képek szerepe hamarosan jelentős mértékben kibővült. Már nemcsak valamely személy vagy esemény ábrázolásának tekintették őket, hanem tisztelet tárgyaivá váltak, sőt természetfölötti erőt is tulajdonítottak nekik. Számos „csodatévő” Mária-ikon ismeretes.
726-ban a Bizánci Birodalomban a császár és a papság egy részének vezetésével több mint száz évig tartó heves küzdelem indult a képek vallásos tisztelete ellen. Kultuszukat bálványimádásnak, s a birodalomra zúduló súlyos csapások egyik fő okának tartották. A képromboló mozgalom során nemcsak az Istenanya- és egyéb Mária-ábrázolások sokaságát semmisítették meg, hanem V. Konstantin császár magát a Mária-kultuszt is betiltotta. Megjegyzendő, hogy Róma - kiszolgáltatott politikai és katonai helyzete dacára - kezdettől szembeszállt e mozgalommal. A két tábor közt dúló véres, kegyetlen harc 843-ban a képtisztelők teljes győzelmével végződött. Ennek emlékére ugyanezen évben a nagyböjt első vasárnapját az ortodoxia (= igazhitűség) napjává nyilvánították, s e napon azóta a görögkeleti egyházban évről évre megemlékeznek ,,az orthodox hit győzelméről az ikonrombolók és minden más eretnekek fölött”.
A szentképek tiszteletét úgy magyarázták, hogy azok nem bálványok (eidola), hanem képek (eikon), s őket nem imádásban (proszkünészisz), hanem tiszteletben/szolgálatban (latreia) részesítik. Egyedül azt nem vették figyelembe, hogy a Tízparancsolat második parancsolata a képek tiszteletét ugyanúgy tiltja, mint imádásukat. Az Ószövetség híres görög nyelvű fordítása, a Septuaginta ráadásul épp az említett szavakat használja a törvény kapcsán: a latreiát éppúgy megtiltja, mint a proszkünésziszt.
Forrás: Hit Infó IV/3
