2016. május 10., kedd

Oral Roberts - Hogyan gyógyította meg az ÚR az összetört szívemet 4.

EGY UTOLSÓ SZÓ MÉG TERRY LAW-RÓL

Nagyon hálás vagyok Terry gyászból való gyógyulásáért és azért a kijelentés tudományért, amit az Úr adott neki az életében és szolgálatában. Így önmagában is a történet happy enddel végződne. De még ennél is jobb az, hogy Terry kicsivel később találkozott egy kedves hölggyel, akit Shirleynek hívtak. Elveszítette a férjét és volt két gyermeke, akiket egyedül próbált felnevelni. Most csodálatos házasságban élnek együtt egy új családban és egy saját gyermekük is született. Férj-feleség csapatként mindegyikőjüket csodálatosan használja Isten Jézus Krisztus gyógyító szolgálatában. Jelenleg Terry felelős azért, hogy bibliák és Újszövetségek millió számra jussanak el az orosz emberekhez. Az elmúlt húsz évben talán ő lett az egyik legismertebb és legelfogadottabb egyéni szolgáló, aki el tudta vinni az örömüzenetet abba az országba (a korábbi Szovjetunióba). Még most is sok évig tartó üldöztetés, saját élete veszélyeztetése és kockáztatása után egyre mélyebbre és mélyebbre tud behatolni Oroszországba a jelen kaotikus állapotok közepette is. 

Még egy dolog, amit el kell mondanom. Amikor Terry 1970-ben végzett az ORU-n és megosztotta velem az elhívását és a látását a Vasfüggöny országaival és Oroszországgal kapcsolatban, megkérdezte tőlem, hogy segítenék-e neki az elhívásában. Már éppen mondtam volna, hogy: “Persze Terry, elvégre te az egyik végzősöm vagy, akire azt mondta Isten, hogy neveljem fel oda, ahova Isten világosságának kell betörnie, ahol kevésbé hallható a hangja, ahol nem ismerik az erejét egészen a világ legvégső határáig. A te munkád túl fog haladni az enyémen és ebben Isten gyönyörködni fog!” De a Szent Szellem megállított. Halkan elkezdtem nyelveken imádkozni majd jött a magyarázat az elmémbe és Isten a következő választ adta nekem Terryvel kapcsolatban: “Hogyha valaki szeretne neked segíteni az elhívásodban, különösen az örömüzenet Oroszországban való hirdetésében, az leginkább én lennék. Láttalak felnövekedni itt az ORU-n és láttam azt a képességet, amit Isten adott neked, illetve azt a hitet és eltökéltséget a szívedben, amivel az Urat szolgálod a tanultakkal és az életeddel. De a Szent Szellem éppen azt mondta nekem, hogy, ha én Oral Roberts most segítek neked, akkor kísértésbe eshetsz, hogy engem láss forrásodként Isten helyett és ez legyengíthet és kudarcot fogsz vallani. Ellen kell állnom a saját vágyaimnak és nemet kell mondanom neked, hogy azt tedd, amit én tettem: engedelmeskedni Istennek, nem számít mennyire nehéz, mennyire magányos leszel vagy milyen veszélyes is és hogyan kell használnod a hitedet, ahogy magokat vetsz bízva Isten csoda aratásaiban. Valamikor majd segíteni fogod neked, olyan mértékben, ahogy Isten vezet engem. Mert most azt érzékelem a szellememben, hogy ki kell lépned hitben és egyedül kell végigcsinálnod azt, amit Isten akar megcselekedni az életedben.“ 

Később Terry elmondta, ez volt az egyik legjobb lecke, amit valaha is megtanult. Ahogy azon a napon imádkoztunk és elment, hogy betöltse Istentől kapott elhívását úgy tűnt, mintha már elérte volna a végét, mielőtt még elkezdte volna. Mindenesetre az évek alatt folyamatosan hallottam a Terryvel és az Élő Hanggal (főleg ORU-n végzettekből álló csapat) kapcsolatos híreket, ahogy a Vasfüggöny országaiba és azon túl végül Oroszországba utaztak. Amikor tudomást szereztem a KGB-és kihallgatásokról megértettem fentiek jelentését. Még inkább, amikor meghallottam, hogy az orosz televíziós hálózat Terryt és az Élő Hangot élőben sugározta az egész országban tudtam, hogy ez az első áttörés ahhoz, ami a jövőben jönni fog és tudtam, hogy jól tettem, amikor Isten vezetését követtem, amikor azt mondta, hogy Terry kövesse a saját hitét. Amikor Isten végre megengedte, hogy segítsek Terrynek, mindent megtettem, amit csak tudtam. Ez gyümölcsöző volt több tízezer lélek megmenekülésében, számtalan gyógyulásban és annak ismeretében, hogy Istennek kellett egy Terry Law nevű férfi, aki hajlandó volt egyedül végigmenni ezen az úton és megbízni az Úrban, ahogy azt meg is tette. Hiszem, hogy Terry élménye a magyarázattal történő szellemben való imádkozással kapcsolatban egy másik erős bizonyítéka a Szent Szellem vezetésének és nyugalmának, ahogy átvezeti népét a jelen élet tragédiáin és szívfájdalmain.

Fordította: Nagy Andrea