JOHANN CHRISTOPH BLUMHARDT eredetileg evangélikus pásztor volt, aki olyan részvétet érzett egy halálos betegségben szenvedő kislány iránt, hogy Istenhez kiáltott érte, majd a Márk 16-ban szereplő ígéret szerint kézrátétellel imádkozott felette, és az meggyógyult. Imáinak hatására ez egyre többször megtörtént, aminek hírére elkezdtek folydogálni, majd tömegével özönleni az emberek Mottlinger felé. Ez a Fekete Erdő szívében fekvő kis falu 1843-tól hatalmas ébredés kiindulópontja lett. Ugyanis amikor az emberek megismerték Isten erejét és a gyógyulásokban megnyilvánuló szeretetét, olyan Isten iránti vágy költözött a szívükbe, hogy könnyek és sírás közepette tértek meg. Az események hírére az evangélikus egyház utasította Blumhardtot, hogy a betegekért való imádkozást fejezze be, a hívőknek pedig azt tanácsolta, hogy gyakoroljanak nagyobb béketűrést és alázatot a betegségekkel szemben. Erre Blumhardt és híveinek jó része elhagyta az evangélikus egyházat.
Blumhardt a hozzá érkező betegek elszállásolása céljából, 1852-ben Bad Bollban létrehozta az első hitotthont, amely később mintája lett az összes többi hasonló intézménynek. A hitotthonok rendszere ebben az időben egyik meghatározó jellegzetessége volt az egész gyógyító mozgalomnak. Szinte valamennyi jelentősebb gyógyító szolgálat rendelkezett saját hitotthonnal. Gyors elterjedésüket mutatja, hogy 1887-ben már több mint 30 hasonló működött Amerikában is.
A hitből való gyógyulás képviselőinek megoszlott a véleménye azzal kapcsolatban, hogy azok, akik természetfeletti módon keresik a gyógyulást, igénybe vehetik- e orvosok vagy gyógyszerek segítségét. Ebben a kérdésben kialakult álláspontjuk szerint alkalmazták, vagy teljes egészében mellőzték ezeket a hitotthonokban. Ettől függően a gyógyító otthonoknak két típusa alakult ki, amelyek azonban megegyeztek abban, hogy elsősorban a gyógyulás bibliai üzenetére tanították a betegeket, hogy ezáltal nyeljék el a gyógyuláshoz szükséges hitet és szellemi erőt.
DOROTHEA TRUDEL virágárus lányként dolgozott a svájci Mannendorfban. Életének nagy fordulata akkor következett be, amikor 1851-ben több beteg munkatársát megkente olajjal, majd miután imádkozott értük, azok azonnal meggyógyultak. Mivel ezt még sokszor megismételte, és mindannyiszor ugyanazzal az eredménnyel, ezért többször bíróság elé állították, „a gyógyítás művészete engedély nélkül való gyakorlásának" vádjával. A vád alól ugyan minden alkalommal felmentették, azonban a bírósági eljárások során hiteles módon bizonyítottá vált, hogy a gyógyulások kézzelfoghatóan valóságosak, és azok Istennek a hitből való imákra adott válaszai. Az így megnövekedett széles érdeklődés kielégítésére több hitotthona sem volt elegendő, ezért elkezdett a betegekért imádkozni leveleken keresztül. Ez a módszer igen elterjedtté vált az egész gyógyító mozgalomban. Trudel előtt már Blumhardt is vallotta azt, hogy nem feltétlenül szükséges az ő személyes jelenléte, hiszen a gyógyulás elsősorban nem a kézrátétel eredménye, hanem az imáé. Ezért ő is gyakran imádkozott leveleken és táviratokon keresztül a betegekért.
OTTO STOCKMAYER nagyon gyakorlatias módon ismerte meg az isteni gyógyulást. 1867 húsvétján Dorothea Trudel egyik munkatársa, Samuel Zeller imádkozott érte, és betegségéből azonnal meggyógyult. Ez a történet is mutatja, hogy azok körül a gyógyító szolgálatok körül, ahol a Szent Szellem ajándéka működött, számtalan új önálló szolgálat alakult ki, és rövid időn belül sok sikeres tanítvány kezdte meg a működését.
A másik figyelemre méltó jelenség az, hogy amint azt a későbbiekben is látni fogjuk, sok nagy gyógyító szolgálata azzal indult, hogy először saját maga meggyógyult.
Otto Stockmayer volt a gyógyító mozgalom első igazi teológusa. A gyógyító mozgalmat ért különböző kritikák és támadások szükségessé tették, hogy a hit által való gyógyulás teológiai alapjait megfelelő módon rendszerezzék. Ugyanakkor ez a mozgalom fejlődése szempontjából is elengedhetetlen követelménynek látszott Ezt a feladatot végezte el Stockmayer „Betegség és evangélium" című könyvében. Az egész gyógyító mozgalom későbbi fejlődésének irányát ez a könyv jelentősen befolyásolta. A kibontakozó amerikai szolgálatok is ebből merítettek, és Stockmayer tekintélyét bizonyítja, hogy gyakran szolgálni is meghívták Őt Amerikába.
Stockmayer fektette le egyértelműen az isteni gyógyítás legfontosabb alapelvét, miszerint Krisztus áldozata a gyógyulás alapja, és ez az Ő megváltásának a bűnbocsánattal egyenrangú része.
A gyógyító mozgalom története szempontjából a legjelentősebb tanítása az volt, hogy a Jakab 5,16 alapján a gyógyulás nemcsak a vének imájától függ, hanem bármely igaz ember buzgó imája eredményes lehet. Ez arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a bűntől való teljes megtisztulás, mivel csak az igaz ember imája hallgattatik meg. Ez a teológiai felfogás nyitotta meg az utat az ún. „amerikai szentség mozgalom" irányába, amely a gyógyító mozgalom számára a legnagyobb lendületet adta, és amely nélkül a gyógyító mozgalom nem lett volna azzá, amivé lett.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1992. 4. évf. 2. sz.
