2014. március 2., vasárnap

Frank Hammond - Az elutasítottság legyőzése 10.

Elutasítás a gyülekezetben


Ha valakinek, akkor a keresztényeknek aztán igazán szeretniük kell egymást! "Erről ismerhetők fel az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ö atyjafiát" (1. Jn. 3:10.). Mindazonáltal sok keresztény épp a saját pásztorától kap sebeket, és sokszor a gyülekezeti tagok is megsebzik a pásztorukat. Az egyházban élők gyakran "marják és falják egymást" (Gál. 5:15.). "Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni" (Jak. 3:10.)!

Krisztus azt a parancsot adta, hogy egymást szeressük. "Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn. 15:12.). Isten iránti engedelmességünk nagy kihívása, hogy szeressük egymást. Azokat kell legjobban szeretnünk, akiket - úgy tűnik - a legnehezebb. Mások általában azért tűnnek kevésbé szeretetre méltónak, mert ők már sérültek, és ezek a sérülések befolyásolják magatartásukat. Egész személyiségük elutasítottságtól szenved. Olyan emberekre van szükségük, akik Isten szeretetével szeretik őket. Minden egyes elutasítás csak tovább növeli a korábban kapott sérüléseket.

Hogyan reagálunk az elutasításra

Elutasításkor bizonyos fajta válaszok, reakciók várhatók. Az egyetlen elfogadható igei válasz a támadó félnek való megbocsátás. Isten azt parancsolta nekünk, hogy bocsássuk meg mások bűneit.

"És mikor imádkozva megállotok, bocsássatok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van. hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa nektek a ti vétkeiteket."
(Mk. 11:25).

A megbocsátás a szeretet megnyilvánulása. Az, hogy Isten megbocsátja bűneinket, nem a mi érdemünk, hanem sokkal inkább az Ő szeretete (lásd Rm. 5:8.). A kimondott megbocsátás meghiúsítja az ördög lehetőségei előtt az ajtót.
Legyen bár az ellenünk elkövetett bűn súlyos, ismételt és teljességgel igazságtalan, a megbocsátás az egyetlen olyan válasz, ami Isten számára elfogadható. Ha visszatartod a megbocsátást, vagy csak halogatod, ezzel lehetőséget adsz az ördögnek a belépésre. "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet... Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett nektek." (Ef. 4:26, 27, 31, 32.)

Az, aki gyakorolja a szeretet által való megbocsátást, Isten gyermeke.

"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket; HOGY LEGYETEK A Ti MENNYEI ATYÁTOKNAK FIAI..."
(Mt. 5:43-45. A kiemelés a szerzőtől származik.)

Az, aki nem mutat szeretetet, nem bocsát meg, az ördög gyermeke

"Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát."
(1 Jn. 3:10.)

Megkérdezheted: "De mi van a kisgyermekekkel? Mit tehet egy csecsemő vagy egy kicsi gyermek azért, hogy az elutasítás démonait távol tartsa magától? A gyermekek különösen ki vannak szolgáltatva az elutasítás sebeinek. Elvárható-e egy gyermektől, hogy megbocsásson azoknak, akik ellene vétkeztek?

Az anyaméhben lévő magzat nyilvánvalóan nem képes megbocsátását kifejezni szülei ill. azok felé, akik őt elutasítják. Mivel a csecsemők és kisgyerekek nem tudják magukat a démoni támadásoktól megvédeni, Isten a szülőket jelölte ki testőrüknek. A legtöbb szülő ügyel arra, hogy gyermekeit megóvja a fizikai veszélytől. A veszélyes tárgyakat és anyagokat olyan helyre teszi, ahol a gyerek nem érheti el, és a kisgyereket nem engedi az utcán játszani. De akkor, amikor a szülők buzgón őrködnek gyermekeik fölött, nehogy valamilyen fizikai baj érje őket, nem biztos, hogy kellő védelmet nyújtanak nekik szellemi téren. Azok a szülők, akik nincsenek Krisztusban, nélkülözik a hatalomnak azt a forrását és az isteni bölcsességet is, amely gyermekeik szellemi védelméhez szükséges. A Sátán azonnal kihasznál bármilyen szülői gondatlanságot vagy hibát, ami kiszolgáltatja a gyermeket.
A Sátán megragad minden olyan bűnös reakciót, amit az elutasítás sebei váltottak ki, és gonosz szellemek lépnek be az illetőbe. A démonok egymással összekapcsolódva elnyomás démoni láncolatát alkotják. Minél több és több démon kapcsolódik össze annál inkább kötelékké válnak az érintett személy életében.
Mivel az elutasítás által kiváltott rossz reakció ajtót nyit a démonok előtt, fontos, hogy megtanuljuk felismerni és zárva tartani ezeket az ajtókat!

Az elutasításra adott bizonyos típusú válaszok okozzák azt, hogy összeütközésekkor méreggel, keserűséggel és lázadással rontunk egymásnak. Más reakciók, így például az önsajnálat, bizonytalanság, félelmek, bátortalanság mélyen el vannak temetve.
Az elutasításra adott rossz reakciók most következő felsorolása mindannyiunknak segíthetnek abban, hogy az elszenvedett rosszra való helytelen reagálást felismerjük.