2017. november 17., péntek

David Yonggi Cho - Legyél egészséges! 12.

A gyógyulás az Isten királyságának az alapja

Amikor Jézus hirdette az evangéliumot kiűzte a démonokat és meggyógyított mindenféle betegséget. Ez kihozta a sodrukból a farizeusokat, akik ezt mondták: "A farizeu­sok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az démonokat, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével." (Máté 12,24). Jézus nagyon megrótta őket emiatt, és ezt mondta: „Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki a démonokat, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa." (Máté 12,28)

Jézus e szavakkal rámutatott arra, hogy a démonok kiűzése és a betegek gyógyítása, a mennyei királyság jelenlétének a jelei. Jézus Isten és közöttünk él. Amikor Ő velünk van, velünk van az Isten királysága is, s az isteni gyógyítás a bizonyság arra, hogy ez így van. Mivel a mennyek alapjához tartozik a gyógyulás, ezért szükségképpen a Messiásnak is gyógyítónak kellett lennie, hiszen Ő a menny alkotója és építője. Megkérdezte, hogy "...Te vagy-é az, a ki eljövendő vala, vagy mást várjunk?" (Lukács 7,19)

Erre Jézus így válaszolt: „És felelvén Jézus, monda né­kik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium prédikáltatik." (Lukács 7,22)

Ez a szakasz azt állítja, hogy a Messiás lesz az a gyógyító aki megszabadít bennünket a halál, és pusztulás agóniájától. Jézus volt a nagy orvos, aki meggyógyított minket szellemi betegségeinkből, és megelevenítette szellemünket. Miért ne gyógyítaná meg testünk betegségeit, amelyek kisebb értékűek a szellemhez viszonyítva?

Az Ószövetség utolsó könyvében, Malakiásnál van egy prófécia a gyógyító Messiásról: „És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok.” (Malakiás 4,2)

Jézus a gyógyító meggyógyított bennünket szellemi és testi betegségeinkből, ezért egészséges, és dinamikus életet élhetünk, és úgy ugrándozhatunk, mint a hízott tulkok. Napjainkban sok keresztény azért beteg és gyönge, mert nem gyógyultak meg szellemükben, és testükben. Azért van ez így, mert szellemükben, lelkükben és testükben még nem jelent meg az Isten királysága. Az evangélium hirdetése létrehozza az Isten királyságának megjelenését. A gyógyítás munkája az evangélium hirdetésének eredményeként próbaköve az Isten királysága megjelenésének.

Amikor Jézus elhívta a hetven tanítványt, és kiküldte őket az evangélium hirdetésére ezt kérte tőlük: „És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok né­kik: Elközelített hozzátok az Isten országa." (Lukács 10,9) Jézus bátorításának az volt az értelme, hogy a hetven tanítvány értesse meg az emberekkel a betegek gyógyítása után azt, hogy a gyógyulás csodája Isten királysága jelenlétének a bizonyítéka a démonűzéssel együtt. Jézus ismételten elmagyarázta a démonűzéssel egybekötött gyógyulás és Isten királysága jelenléte közötti kapcsolatot, amikor a hetven tanítvány visszatért: „Visszatért pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még a démonok is engednek nekünk a te neved által! Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon ta­podjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat nektek. De azon ne örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.” (Lukács 10:17-20) Elfogadtad-e már Jézus Krisztust Megváltódnak? Ha igen, akkor Isten királysága már eljött hozzád. Hiszed-e hogy Isten királysága már benned van? Akkor Krisztus gyógyító ereje meg fog nyilvánulni. Ő az igazság napja (Malakiás 4,2), és azaz Isten, aki gyógyít. Ő a kegyelmes Úr, aki sebeket kapott, és megfeszítették azért, hogy megmentsen téged a betegségtől és a kíntól.

Először Jézus Krisztus hirdette meg Isten királyságát, aztán a tizenkét tanítvány, később pedig a hetven tanítvány. Azután pedig számtalan keresztény cselekedte meg ugyanezt, akik előttünk éltek. Ma több millió keresztény hirdeti ugyanezt szerte a világon. A gyógyítás erejének és munkájának át kell járnia az egész egyházat és a világot. Ennek ellenére a mai gyülekezet tömve van olyan emberekkel, akik gyászosan néznek ki, halálosan betegek szellemükben és testükben, mert az egyház nem hirdeti a gyógyulás evangéliumát. Mennyire megszomorítja ez az Istent!

Hagyjuk abba a vitát, hogy szükséges van-e a gyógyulásra napjaink gyülekezeteiben. Inkább mi kapjunk világosságot ebben a dologban, és gyógyuljunk meg annyira, hogy bizonyságai lehessünk annak, hogy épek vagyunk szellemben, lélekben és testben. Hirdessük meg azt a jó hírt, hogy Isten királysága már eljött e földre, Jézus Krisztus által. Ki kell vetnünk a gyötrő gonosz szellemeket, és meg kell szabadítanunk azokat, akiket elnyomott az ördög. Segítsünk ezeknek az embereknek, hogy elhiggyék és megtapasztalják a gyógyítás kegyelmét, ami Isten királyságának fontos része. Ahogy hiábavaló azaz egyház, amelyik nem hirdeti meg Isten királyságát, azaz evangéliumi üzenet is torz, amelyik nem tartalmazza a gyógyítást. Jézus ma is azt kívánja, hogy vegyünk részt Isten királyságának építésében a gyógyítás ajándékával.