A legtöbb ember úgy akar élni, hogy az számítson. Ez egy jó és isteni vágyódás. Ez volt Mózes kérése is a fenti imában. Gyakran kezdte kérését bölcsességért való kiáltással. Sok minden, amit elveszítünk helyreállítható, de az elvesztegetett idő soha nem szerezhető vissza. Ha a nap egyszer lemegy, az a nap örökre elmúlik.
Mózes imája így fejeződik be: „A mi erőfeszítéseinket tedd sikeressé.” Ezt a kifejezést megismétli. Miért? Mózesnek nem volt problémája sem a nyelvtannal, sem a memóriájával. Ez sokkal inkább a héber írás egy irodalmi formáját mutatja be. Az ismétlés a nyomatékosítás egy formája. Az angolban, ha egy szót vagy kifejezést hangsúlyozni szeretnénk, többféle módon is megtehetjük. Kivastagítjuk, dőlt betűvel írjuk, aláhúzzuk, nagy betűt vagy felkiáltójelet használunk. Ezek mind felhívják az olvasó figyelmét valami fontosra. Mindamellett, hogy a héber írók kétszer írtak le egy szót vagy kifejezést, hogy jelentőséget tulajdonítsanak neki, és ők nem a túlzásukról ismertek – mindig nagyon óvatosan bántak szavaikkal. Az a tény, hogy egy kifejezés kétszer is megismétlődik a Szentírásban, nemcsak azt mutatja, hogy Isten áldásokat akar a számunkra, de azt is, hogy Ő ezt mennyire szenvedélyesen akarja. Ő maga az, aki hangsúlyt fektet erre.
Sikerre lettünk teremtve. Isten azt akarja, hogy jelentőségteljes életet éljünk. Ez Isten kívánsága volt mindenekelőtt, a mienk csak azután. Ezt az Igéjén keresztül tudatja velünk. Hadd mutassak két példát. Az első: „És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában” (V.Mózes 30:9) Jegyezd meg azt a szót, hogy mindenben, nem pedig néhány dologban!
Majd azt olvassuk: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.” (Józsué 1:8)
Isteni bölcsességre van szükség ahhoz, hogy jó szerencsések legyünk. Azt mondja az Ige, „Aki értelmet szerez, szereti az életét, aki megőrzi az értelmességet, jót nyer.” (Példabeszédek 19:8) A Bölcsesség adja számunkra a tudást és képességet ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni a lehetőségek idején.
A bölcsesség nemcsak egyfajta élesítése az elmének; ez mindazok számára adott, akik félik az Urat és akik Krisztusban fundáltattak. Ha célodul tűzted ki, hogy úgy építed fel az életedet, hogy annak örökkévaló jelentősége legyen, azt isteni bölcsességgel kell tenned – és ez az üzenet erről szól. A bölcsesség sikert szül, ami pedig tartós megelégedettséget és jutalmat hoz: „Ha bölcs vagy, a bölcsességed megjutalmaz téged” ( Példabeszédek 9:12 – NIV fordítás alapján). Az Úr nemcsak azt akarja, hogy sikeres legyél, de meg is jutalmaz. Újból csak azt olvassuk, „Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségük mindörökké meglesz.” (Zsoltárok 37:18)
Isten azt szeretné, hogy sikeresek legyünk és ez az utóbbi években jól látható a gyülekezetekben is, ahogy annak lennie is kell. Mindamellett sokszor inkább tekintünk úgy a sikerre, ahogy a társadalom azt definiálja, nem pedig ahogyan azt maga Isten látja. Inkább múlandóként látjuk, semmint örökkévalónak. Ez az elhomályosodott látás és felfogás elhibázott célokat eredményez.
Egy napon mindannyian az univerzum Bírája, Jézus Krisztus előtt fogunk állni. Ha életünk napjai isteni bölcsességgel számláltattak, örökre megjutalmaztatunk, ha azonban dolgainkat elhibáztuk, megbüntettetünk, vagy örök veszteséget szenvedünk. Bölcs dolog tehát néhány órát eltölteni azzal, hogy kikutassuk, mi az amit Ő valójában néz.
Ennek a könyvnek a fókuszpontja ez: ne csak a mának élj, de az örökkévalóságnak is. A Biblia világossá teszi, hogyan teheted ezt meg. Ha az örökkévalóság által vagyunk motiválva, induljunk ki annak megértéséből.
Figyelmesen olvasd el ezt a két Igeverset:
„Senki sem értheti meg az örökkévalóságot” (Jób 36:26 TLB )
„...Ő örökkévalóságot helyezett szívükbe” (Prédikátor 3:11)
Örökkévalóság. Mi is ez valójában? Hogyan határozhatjuk meg? Hogyan tehetnénk érthetővé? Az egyik szótár végtelen időként definiálja, míg egy másik időn kívüli létezés állapotaként. Hogyan lehetséges az, hogy míg az egyik szótár az örökkévalóságot egy időn belüli állapotként definiálja, a másik ezt egy időn kívüli tartózkodásként? Kétségbe vonhatatlanok-e ezek? Nem tennénk-e fel kérdéseket akkor, ha egy vagy két tudományos könyv különböző módon határozna meg dolgokat a világunkban? Tegyük fel, az egyik könyv szerint a hal olyan gerinces élőlény, amely vízben él, míg a másik szerint víz nélküli környezetben él. Szóval miért nem kérdezünk és vetjük el az egyik szótári meghatározást az örökkévalóságról?
Az igazság az, hogy az örökkévalóságot mentálisan felfogni, nem lehet. Értelmünk véges, nem tudja megragadni az örökkévalóság lényegét.
Hadd illusztráljam. Álljunk meg egy pillanatra és képzeljük el azt a helyet, ahol véget ér az univerzum. Próbálj meg határok nélkül gondolkodni. Ha sikerült elképzelni, mit találtál a külső határ szélén? Egy falat? Miből készült? Milyen vastag volt? A fal külső része pontosan az univerzum szélén áll? Ha igen, mi van a fal külső része mögött? Még több hely? De akkor ez nem az univerzum folytatását képezné? Hol van a vég? Képes az elméd egy végtelen univerzumban gondolkodni? Álljunk meg és gondolkodjunk el ezen.
És mi van ha ez egy feneketlen gödör? El tudod képzelni milyen lehet beleesni egy lyukba amelyben soha nem ér véget az esés? Soha nem érkeznél meg, nem látnád meg a padlót. Csak zuhansz és zuhansz. Rövidre zárva két dolog is van amin gondolkodhatunk: először is egy feneketlen lyuk, másodszor egy végtelen időkig való zuhanás megtapasztalása. Nehéz felfogni és úgy hangzik mint egy sci-fi elgondolás, mégis hét helyen találunk erre utalást az Igében.
Fordította: Diana En Arnoud Jan
