Ma este a tömeg meghaladta a százezret itt Burundi fővárosában, Bujumburában. A tömeg első részén annyira zsúfoltan álltak, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Peter van den Berg úgy számolta, hogy egyetlen négyzetméterre 7 (!) ember jutott. Úgy tűnt, hogy az egész város lakossága kivonul az összejövetelekre! Már a Tűz konferencián (amelyet minden reggel tartunk) számos magas rangú kormányzati tisztviselő megjelent, köztük a First Lady, a Szenátus alelnöke, a Tisztelt Ház alelnöke, a második alelnök felesége, szenátorok, parlamenti képviselők, tábornokok, kabinet tagok, és sokan mások. Az Úr csodálatos lehetőséget adott nekünk arra, hogy az egész nemzethez szóljunk.
A ma esti összejövetelt megelőzően sötét, baljóslatú fellegek takarták az eget. Dörgött és villámlott, és elkezdett csöpögni az eső. Nagyon úgy tűnt, hogy a vihar elmossa az evangélizációt. De imádkoztunk (és biztos vagyok benne, hogy sokan közületek is imádkoztak), és a felhőket elfújta a szél. Az összejövetel alatt egyetlen csepp eső nem esett! Dicsőség az Úrnak! Megkértem az egyik evangélista "tanoncomat", Mica-El Mumbát, hogy szóljon a tömeghez, aki nagyszerű munkát végzett. Ezt követően Jézus véréről prédikáltam, megtörtünk minden átkot, majd imádkoztam a betegekért Jézus nevében.
- Egy lebénult kisgyermek, két év után ma este először újra járt!
- Egy fiatalember, akinek a lába elgörbült, teljes gyógyulást élt át.
- Egy férfi gyomor daganata (amely már 14 éve gyötörte) eltűnt!
- Két másik nyomorék asszony, és még sokan mások is meggyógyultak.
Holnap délelőtt tartjuk a Tűz konferencia záróalkalmát. Kérlek, imádkozzatok a Szent Szellem hatalmas kiáradásáért, amely meggyújtja az ébredés tüzét ebben a nemzetben!
Veletek az evangélium ügyében:
Daniel Kolenda evangélista
együtt Reinhard Bonnkéval, Peter van den Berggel, és az egész CfaN csapattal
Bujumbura, 2014. június 6.




