2013. december 13., péntek

CFAN - Táncoló mamák - Yaoundé, Kamerun - Első nap

Ma este hatalmas hullámokat verve elkezdődött az evangélizációs kampányunk itt Yaoundéban, Kamerun fővárosában! A nyitóestére száztízezren jöttek el, amely ütős előjelzése annak, hogy egy dinamikus hétnek nézünk elébe.

Miután imádkoztunk a betegekért, elképesztő csodák történtek: olyan sok sánta gyógyult meg, hogy a színpadot elárasztották a mankók és tolószékek (alább láthattok ezekről fényképeket). Fantasztikus látvány volt, és az is, amikor idősebb „mamák”,akik szintén meggyógyultak, felsorakoztak a színpadon, és velem együtt táncoltak és adtak dicsőséget Istennek! Igazi Szent Szellem parti volt!

Ezt követően a Szent Szellem az ismeret beszédét adta valakiről, aki torokrákból gyógyult meg. Amikor egy asszony, akire ráillett ez a leírás, előrejött, megtudtuk tőle, hogy nemcsak ez a fájdalmas torokrák betegsége volt, hanem a lábai is bénák voltak, és a mellében is csomók voltak. Jézus tetőtől talpig meggyógyította őt: a torkát, a lábát és a mellét!Micsoda hatalmas Istent szolgálunk!

Megosztok veletek egy rövid videót, amelyet mobiltelefonnal vettek fel a munkatársaim a tömegről, miközben ismételték utánam a ma esti üzenet igeversét, a Róma 10:13-at: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”.




Teljes szívemből hiszem, hogy Isten meghallja és megválaszolja az értünk mondott közbenjáró imáitokat. Köszönöm, hogy imádkoztok az itteni szolgálatunkért! Holnap folyt. köv.

Daniel Kolenda
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat