2016. február 9., kedd

Joyce Meyer - Szabadulj meg a kötelékekből

Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők (mint leginkább való szükség), éledjen szívetek! Zsoltárok 69:32

Ha még mindig nagyon nehéz a napodat helyesen indítani, mondd el ezt az imát:

„Uram, én igyekszem időt szakítani a Veled való közösségre és az Igéd olvasására. Tudom, hogy Veled időt tölteni nem egy törvény, hanem kiváltság, olyan valami, ami az életem számára kedvező. Imádkozom, hogy mindazok a kötelékek, a sátán hazugságai, amik távol tartanak az imakamrámtól és távol tartanak Tőled, hulljanak le rólam. Segíts tisztán látnom, hogy ez olyan valami, amit meg kell tennem, hogy győztesként éljek. Imádkozom kenetért, amely úgy visz be a Te jelenlétedbe, hogy én rohanjak utánad! Segíts nekem minden reggelemet jól indítani.”

Fordította: Diana En Arnoud Jan és Antal Orsolya

Hack Márta - Az elragadtatásról 2.

2. „Hallottam, és reszket a bensőm” (Hab 3:16)

Amikor az elragadtatás egy erőteljes, valóságos prófétai látomással jár együtt, akkor az intenzív szellemi él­mény hatása alatt az emberi test csak roskadozni, remegni tud. Valószínűleg ezért is nevezték az Ószövetségben a próféciát az Úr terhének (Hab 1,1 és 3,l6/a). Jeremiás szeme előtt világos látomásban vonult el a jövő, a babiloni megszállás és a fogság: „Oh én belsőm, oh én belsőm! Aléldozom, oh én szívem­nek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem, a kürt szavát, a harci riadót! (...) Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága!” (Jer 4,19-23) Jeremiás szíve ájuldozott az elkövetkezendők láttán - ezt ugyanaz a szó fejezi ki, mint a reszketősnek fordított kifejezés a Habakuk 3,16-ban. A hül (híl) ige többek között fordulást, tántorgást, remegést is jelent. Olyan erőteljes fizikai reakciói jelöl, mint a szülési fájdalom; vagy mozgást, mint a (kör)tánc.

3. Dániel elragadtatása

A testi reakciókat szinte teljesen „kikapcsoló” elragadtatásról számol be Dániel könyve. A babiloni uralkodó - Nabukodonozor - Dánielt kérte fel ál­ma jelentésének megfejtésére, akiről tudta: rendkívüli szellem működik benne. A pogány király saját teológiája szerint fogalmazott, de - a politeista felhangot leszámítva - közel járt az igazsághoz, amikor így szólt: „Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor ki­rály, és te, Baltazár, mondd meg an­nak értelmét; mivelhogy az én orszá­gomnak egyetlen bölcse sem tudta né­kem megmondani az álom jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek szel­leme van benned.”(Dán 4,15)

A Biblia azt írja, hogy Dániel az álom hallatán „közel egy óráig rémüldözék” - okkal hihetjük, hogy elragadtatás szállt rá, eksztázisba került. A király és a közte zajló beszélgetés normális mederben csak ezután folytatódott, noha Dániel mindvégig a király társaságában volt. Szelleme azonban máshol járt: azt az Urat kereste, aki a titkokat kijelenti - és aki az álom szellemi üzenetét valóban meg is ismertette Dániellel. A rémüldözött kifejezésnek az ere­deti szövegben az arámi "estomam" felel meg, ami dermedt, zavart megdöbbe­nésre, és ennek az állapotnak újra és újra ismétlődő, erőteljes jelenlétére utal. Dániel az álom magyarázatának megértésekor mélyen megdöbbent, „és gondolatai nyugtalanították őt” - közel egy órán át. Az estomam szót mai - nem teljesen irodalmi - kifeje­zéssel így fordíthatnánk: hüledezett. A szóban rejlő smm gyök azt a dermedt, megmerevedett állapotot jelenti, ami összefüggésbe hozható az elborzadás kiváltotta testi reakcióval. Dániel a Nabukodonozorra váró megaláztatást, ítéletet látta elragadtatásban: „Ez a je­lentése, oh király, és a felséges Isten végzése ez, amely bekövetkezik az én uramra, a királyra."(Dán 4,21)

Dániel összegzése a látomásról csupán pár perces lehetett, töredéke az elragadtatásban töltött időnek. Sokkal több és főként kibeszélhetetlen az az ismeret (2Kor 12,4), amit Dániel szelleme Isten jelenlétében befogadhatott.

Forrás: Hit Infó III/10.

Marilyn Hickey - Generációs átok (részlet) 3.

Szabadítsuk meg a saját generációnkat!

Az V. Mózes 28,46 szokatlan vers:

"És rajtad lesznek jelül és csudául és a te magodon mind örökké."

Szeretem tanulmányozni a Bibliában a jeleket és a csodákat, amelyek világosan különválnak az ördög jeleitől és csodáitól. A fenti igerész azonban rossz jelekről és "csodákról" szól. Azt mondja, hogy ezek az átkok, amik apáról fiúra szállnak, a bűn démonikus hatalmának és az ördög hatalmának a jelei és csodái lesznek, az átok fenntartására, egy adott család életében.
De mi már tudjuk, hogy a dolgok hogyan fordulhatnak jóra, annak ellenére, hogy évekig meg voltunk kötözve az ördög átkaival. Sőt, nemcsak mi szabadulhatunk meg, hanem egész generációnkat is megszabadít­hatjuk tőle! Hatalmat tudunk venni a makacs családi szellemek felett, és megszabadíthatjuk tőlük a gyerekeinket és a gyerekeink gyerekeit is - ezer íziglen. (V.Mózes 7,9)

Ha pedig én Istennek Szel­leme által űzöm ki a démonokat, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. Avagy mi mó­don mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? (Máté 12,28-29)

Tudjuk, hogy lerombolhatjuk az ördög harci állásait a saját házunk táján úgy, hogy megkötözzük őt a Jézus nevében és megmondjuk neki, hogy nem követheti el a gaztetteit a mi családunkban, vagy a mi generációnkban, vagy az utánunk következő nemzedékekben.
A gonosz szellemek, akik nemzedékeken át befészkelték magukat a családodba, jól tudják, hogy te milyen hajlamokkal születtél. S amikor eljön az ideje, támadást intéznek ellened. De ha te „megkötözöd" őket nem lesz belőled cukorbeteg! Megkötözöd a tisztátalan szellemet - és nem fogsz elbukni szexuális bűnökben! Megkötözöd - és nem leszel szegény!

De ne feledd! Hiába tisztultál már meg egyszer, vissza fog jönni, hogy megkísérelje elvenni a gyerekeidet. Ha el tudja kapni őket, akkor hétszer olyan gonoszak lesznek adott területeken, mint te voltál!

Nem szabad megengednünk, hogy ez megtörténjék a gyerekeinkkel!
Nem kell többé eltűrnünk generációs átkot, gonosz démonokat! Őket is szabaddá tudjuk tenni!

Szakítás a keserűséggel

Tudod-e, hogy Isten azt akarja: szabad légy? Vajon tudod-e, hogy az Ige mindig szabadít?

És ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság. (II.Kor. 3,17)

Isten, életed minden területén, szabaddá akar téged tenni. Azt akarja, hogy kárhoztasd az ördögöt!

Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek. (Zsidó 12,15)

Annak segítségével, amit tanultunk, igen könnyű megértenünk ezt a verset, és így vélekednünk a keserűségről:
- Ez így igaz. A keserűség hatá­rozottan oka lehet a családi átoknak. Akik olyasmiért keserűek, ami az apjukkal vagy az ükapjukkal történt, biztos nem jutnak messze a családi áldások terén. Meg kell szabadulniuk minden keserűségtől!

Igen, ez így is van. A keserűség orvossága azonban a megbocsátás, amely a legtöbb embernek a legnagyobb problémát okozza: a szív mélyéről fakadó, igazi, hosszan tartó megbocsátást elérni, olyat, amely mindent elfelejt!

Én, én vagyok, aki el törlőm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! (Ésaiás 43,25)
Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. (II.Péter 1,4)

Az igaz megbocsátás: isteni tulajdonság. Az újjászületett keresztényben már Isten természete lakozik miáltal az Ő tulajdonságainak is részeseivé lettünk, beleértve a megbocsátást, és az örökre szóló képességet arra is, hogy meg ne keseredjünk.


Forrás: Új Exodus Magazin, 1990.

Példabeszédek 16:9-19.

9. Az ember szíve kigondolja útját, de az Örökkévaló igazítja lépését. 
10. Varázs van királynak ajkain: az ítéletben ne vétsen szája. 
11. Jogos mérleg és serpenyő az Örökkévalóé, az ő műve minden súlykő a zacskóban. 
12. Királyoknak utálata gonoszságot cselekedni, mert igazság által szilárdul meg a trón. 
13. Királyoknak kedve az igazság ajkai; s a ki egyeneset beszél, azt szereti. 
14. Királynak indulata: halál követei, de bölcs ember megengeszteli azt. 
15. Király arczának világosságában élet van, és jóakarata olyan mint a tavaszi eső felhője. 
16. Bölcsességet szerezni mennyivel jobb az aranynál, és értelmet szerezni becsesebb az ezüstnél. 
17. Az egyenesek pályája: távozni a rossztól; lelkét őrzi meg, a ki megóvja útját. 
18. Romlás előtt jár a gőg, és botlás előtt lélek büszkesége. 
19. Jobb alázatos lelkűnek lenni szerények közt, mint zsákmányt osztani gőgösökkel.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 8., hétfő

Mike Connell: Igazságok a tetoválásról 2.

Ha kissé lejjebb megyünk, a 20. fejezet első versétől bővebben szól. Az országban lévő szokásokról beszél és ebben az összefüggésben rámutat az Egyiptomban és Kánaánban levő okkult befolyásra. Isten nagyon erőteljes és határozott volt rendelkezéseiben arról, ha valaki okkult dologban vett részt. Azt mondja, ne szennyezzétek be magatokat. Egyet se cselekedjetek ez utálatosságok közül. Más szavakkal szólva, ne nyiss az életedben ajtót semmilyen okkult praktika felé, mert démoni erőknek adsz helyet az életedben.

Azért hozta ezt a törvényt, mert tudta a kapcsolatot a tetoválás és az okkult birodalom között. Pillanatokon belül elmagyarázom mi az összefüggés. Isten az ő népét távol akarta tartani az okkult befolyástól, hogy áldásban járjanak, és hogy örökölhessék a földet –és mindjárt meglátjuk ennek jelentőségét a mi számunkra is.

A másik egyedüli ilyen hivatkozás, ami ilyen dologra vonatkozik, az 1. Királyok 18-ban található. Emlékezzünk a történetre, amikor Illés összetűzésbe került a Baál prófétáival és az összetűzés során felszólította őket, hogy demonstrálják erejüket, az istenük természetfeletti erejét. Erre ők elkezdték vagdosni a testüket. Addig vágták magukat, míg vérezni nem kezdtek, ő pedig (Illés) gúnyolódott rajtuk, azután pedig bemutatta a szövetséget megtartó Isten igazi erejét. Az Új Szövetségben van egy történet a gadarénusi emberről, a Márk 5-ben. Ha megnézzük ezt az embert, erőteljesen démonizált volt. Légiónyi démon volt benne – ez 6000 démont jelent. Itt mond egy érdekes dolgot, hogy amikor Jézus a közelébe ért, a démonok manifesztálódni kezdtek és a fickó elkezdte magát vagdosni. Jegyezd meg, a vagdosás, a test megbélyegzése a Bibliában folyamatosan kapcsolatban van okkult erőkkel, megkötözöttséggel vagy az afelé való szolgálattal, vagy fogsággal.

A Biblia számos helyen beszél a vér vagy a vérontás témájáról. Amikor Isten Ábrahámmal kezdett járni, az egyik dolog, amit Isten kért, hogy kössön szövetséget (az eredeti angol szövegben szövetséget vág – a fordító megjegyzése) vele. A szövetség a legerősebb, legösszekötőbb egyezség, ami két ember között, vagy ember és Isten között létrejöhet. Isten maga a szövetség – Isten szövetséget megtartó Isten, így a Bibliában szövetségek vannak. Isten utasította őt, hogyan kössön szövetséget és vigye véghez a dolgokat: ott volt az áldozni való állat, amit, amikor megölt, azt ketté hasította és a vére kifolyt.

Amikor két ember szövetséget kötött egymással a kettévágott állat között átmenvén, különböző ígéreteket, elkötelezettségeket tettek, de a szövetség kötésre vagy a vérszövetségre az egyik mindig jellemző dolog a Bibliában a vérontás.

Ha bármi olyan dolgot látsz, ami vérontással jár, akkor a szövetségkötés egy formáját látod. Minden, ami szándékosan magában foglalja a vérontást, a szövetség formáját foglalja magában. A szövetség két ember között létrejövő megállapodás, ami legális jogot ad és jogosultságot eredményez.

Rendben, akkor most hadd mutassak egy másik példát, ami nagyon érdekes és a házasság területén található. Amikor a nagy napon a házastársak megjelennek és a házasság szövetségére lépnek –jegyezd meg – a padsorok közötti folyosón vonulnak keresztül. Ez nem olyasvalami, amit az emberek találtak ki – a házasság, a másik felé való elkötelezettség szövetsége.

Ez nem egy szimpla együtt élés. Ez az elkötelezettség szövetsége, és amikor két ember összeházasodik, az történik, hogy megismerik egymást és szövetséget kötnek egymással. Kijelentik egymásnak a kapcsolatukat, kijelentik elkötelezettségüket egymás felé. Nyilvánosan teszik, hogy az emberek hallják és lássák, majd aláírják a könyvet. Az aláírásukat regisztrálják és házasokká válnak –egy dolgot kivéve. Ha nincs szexuális érintkezés, ezt legálisan figyelembe vehetik és a házasságot érvényteleníthetik.

Isten úgy alkotta meg a nőt, hogy első alkalommal, mikor egy nő szexuálisan érintkezik egy férfival, a szűzhártya átszakad és vér folyik ki. Az első érintkezés során kifolyt vér volt a szövetség létrejöttének bizonyítéka, ami a két embert összekötötte. Tény, hogy ez annyira fontos volt a Bibliában, hogy az 5.Mózes 22:15 azt írja, ha bármi kétség merült fel a szüzesség kérdésében és a férj kételkedett a felesége szüzességében, akkor a lány szülei a lepedőt a vének elé vitték bizonyítékul. Ez bizonyította, hogy a lány az első éjszakáján szűz volt még.

Az egész Biblián keresztül a vérontás a szövetségkötés formájával volt kapcsolatban és a tetoválás – szóval mi is történik a tetoválás során?

Fordította: Diana En Arnoud Jan 

Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 5.

Miért van szükségünk a találkozásra

Alapigék:

Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt. 15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. 16 mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; 17 Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. 18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel. 1.Thessalonika 4:13-18

Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; 2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. 3 Mert amikor ezt mondják. Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. 4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. 5 Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! 6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. 7 Mert akik alszanak, éjjel alszanak; és akik részegek, éjjel részegednek meg. 8 Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. 9 Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10 Aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár iszunk, együtt éljünk Ővele. 11 Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyike a másikat, amiképpen cselekszitek is. 1.Thessalonika 5:1-11

Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi Őhozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, 2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. 3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, 4 Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. 5 Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még tinálatok voltam? 6 És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. 7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az Ő szájának lehelletével, és megsemmisít az Ő megjelenésének feltűnésével; 9 Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. 11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; 12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek tiérettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre a Szellem szentelésében és az igazság hitében; 14 Amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére. 15 Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. 16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, Aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17 Vígasztalja meg a ti szíveteket és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben. 2.Thessalonika 2:1-17

1. Amikor arról olvasunk, hogy mi történt Mózes, Pál és a többiek életében, akiket Isten megérintett, meg kell látunk, hogy Isten tőlünk is elvár valamit.

a. Annak, hogy Isten megérint, célja van.

b. Valamiért találkoznod kell Istennek.

c. Az embereknek meg kell tapasztalniuk az evangélium erejét.

d. Férfiakkal és asszonyokkal kell találkozniuk, akik Istent bensőséges módon ismerik, hogy megszólítsák őket, hogy elmondják nekik a Jó Hírt, és hogy bemutassák Isten országának erejét.

2. Isten nem tudja elvégezni általad azt, amit nem engedsz, hogy benned elvégezzen.

a. Számodra - üdvösség

b. Benned - a Szent Szellemben való alámerülés (és érintés)

c. Általad - a túlcsordulás


3. Az idők jelei azt mutatják nekünk, hogy nem ülhetünk semmittevően a gyülekezet sorai között.

a. Itt az ideje, hogy mindenki bekapcsolódjon Jézus Krisztus evangéliumának ügyébe.

b. A legkisebb gyermektől a legidősebb szentig.

c. Későre jár az idő.


4. Mit kell tennünk, hogy készen legyünk az Úr eljövetelére?

a. Üdvösség - újonnan születés - újjászületés

b. A Szent Szellemben való alámerülés

c. Részt kell vennünk az evangélium hirdetésében.

d. Engedelmeskednünk kell a nagy küldetésnek - Márk 16.

e. Pénzt kell keresnünk, hogy támogatni tudjuk az evangéliumot.


5. Isten nem szemlélőnek, hanem résztvevőnek helyezett a földre.

a. A résztvevők olyan emberek, akik nem csak bámészkodnak - aktívan részt vesznek - felelősséget vállalnak.

b. Ki lesz része annak, amit Isten cselekszik ebben az utolsó órában?

c. Vegyük be a városunkat és nézzük, ahogy Isten ereje megrázza.

Smith Wigglesworth - A szellemben való élet 4.

Hogyan munkálkodik bennünk ez az új élet? Pompásan! – „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Fil 2,13) Egy pumpa és egy forrás között nagy különbség van. A törvény hasonlít a pumpához, a Szellemben való keresztség pedig a forráshoz. A régi pumpával kivesszük a hamisságot. A Szellemnek ebben az új életében, az újszövetségben állandóan friss, élő víz buzog. Feltartóztathatatlan folyam ömlik állandóan Isten trónjából –, mert ott van az élet! 

Krisztusról azt írták: „Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot”. A Szellemnek ebben az új életében, az újszövetségében szeretni fogod, ami jó, tiszta és szent és vissza fogsz rettenni minden rossztól. Jézus azt mondta: „Eljön e világ fejedelme, és semmije sincs bennem.” Ha beteltél Isten Szent Szellemével, ebbe a csodálatos helyzetbe kerülsz, ha megmaradunk ebben a betöltetettségben, a Sátán nem tud belőlünk semmit sem nyerni. Elhiszed, hogyha beteltünk Szellemmel, és valaki helytelenül cselekszik, már a jelenlétünkkel is megítéltetik, és bűne rábizonyíttatik? Ha előrehaladunk a szellemi életben, azt mondják rólunk: „Annak a szemei a gonoszokat megutálják.” Így élt az Úr Jézus is. Élete és jelenléte sértette a bűnösöket. Ellenvetéssel élt, „hiszen Isten Fia volt!” Tudd meg, Isten Általa az Istenfiúság állapotába helyezett minket – én azt hiszem, a Szent Szellem tud tenni valamit belőlünk. 

Nem akarok dicsekedni. Mindenben az Úr neve dicsőíttetik meg, Aki oly kegyelmes hozzám. Egyszer Írországba utaztam egy konferenciára. Nagyon siettem. Útközben kis időre kimentem, hogy kezet mossak. Közben imába mélyedtem. Az Úr szeretete túláradón ömlött felém. Azt hiszem Isten Szelleme oly hatalmas erővel volt rajtam, hogy az arcom sugárzott. A kocsiban két lelkész ült. Mikor visszajöttem, az egyik felkiáltott: „Ön meggyőződött a bűneimről!” Alig három percen belül az ott ülők a lelkük megmentéséért kiáltottak. Életemben többször tapasztaltam hasonlót. Ez a Szellem szolgálata a Vele való beteltsége, amiről Pál beszél, ami életünket hasznossá, produktívvá teszi, úgy, hogy az emberek talán még bevásárlásod közben is minél előbb eltüntetni szeretnének, mert jelenléted megítéli a bűneiket. 

Maradjunk távol a betű-keresztyénségtől. Minden, amit teszünk, a Szent Szellem kenete által történjen. Gyakran azért kerülünk bajba, mert betű szerinti életet élünk. Hidd el, amit Pál mond a Szent Szellem által, hogy a halálnak minden szolgálata, mely Krisztusban való szabadságunkat akadályozta, elvétetett. A törvény elvétetett. Ami téged vagy engem illet, a régi rend örökre elmúlt, mert Isten Szelleme a tisztaság és szeretet új életébe helyezett. A Szent Szellem bevégzett dolognak tartja, hogy végeztél a régi életeddel, miután új teremtéssé lettél Krisztusban. A szellemi életben a régi élet csábításai elvesztették erejüket. Vége a bűntől való függésnek. Igaz, hogy az ördög minden lépésednél ott van de a Szent Szellem felvonta ellene a győzelem zászlaját. Ó, ha Isten velünk lenne minden utunkban, olyanok lennénk, mint a fáklya, megtisztítanánk az atmoszférát. Ahová csak fordulnánk, visszaszorítanánk a sötétség hatalmát. Az Úr a Szellem, Ő megmozgatná a szívedet és megmutatná neked, hogy az erő, amely általa tebenned van, hatalmasabb, mint a sötétségnek minden összeszorított ökle. Halleluja! Elvétetett! Mit értek ez alatt? Tudsz még hűtlen lenni? Ó, nem, nem tudsz hűtlen lenni. Zúgolódsz, ha rosszul bánnak veled? Nem! A jogodat fenn fogod tartani? Engedd át magad teljesen az ő hatalmának, nyugodj meg az Ő karjaiban. Aki bement az Úr nyugodalmába, megnyugszik az ő cselekedeteiben. Az egész élet egy szombat lesz. Csak az ilyen élet dicsőid Istent. Ez az öröm élete lesz és minden nap egy mennyei nap itt a földön. 

Ez az élet megváltozik. Az Úr dicsőségét nézve, elváltozunk a dicsőségnek ugyanazon képére az Ő Szelleme által. Örökkön örökké tartó, állandó leleplezés lesz, állandó kinyilatkoztatás, ismételt átöltözés felülről. Szeretném, ha megígérnéd Istennek, hogy nem fogsz visszanézni, sohasem fogsz visszatérni ahhoz, amire Isten azt mondta: „Elvétetett.” Megígértem az Úrnak, hogy sohasem engedem meg magamnak, hogy kételkedjem az Ő kijelentésében. Egy gyermek mindent elfogad. Az okos ember értelme által elveszti Isten nagy jóságának ajándékait. A gyermek nem tud járni, de az anyja hordozza. Nem tud felöltözni, az anya felöltözteti. A csecsemő nem tud beszélni, de az anya érti a jeleit. Így van ez a szellemi életben is. Isten megteszi, amit mi nem tudunk megtenni, Ő hordoz, öltöztet és kölcsönzi a beszédet. Bár a miénk lenne ez a gyermeki egyszerűség!

A fordítást az Evangéliumi Kiadónak köszönhetjük.

Példabeszédek 16:1-8.

1. Az emberéi a szívnek szándékai, de az Örökkévalótól való a nyelv felelete. 
2. Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az elméket meghatározza az Örökkévaló. 
3. Hárítsd az Örökkévalóra dolgaidat, és majd megszilárdulnak gondolataid. 
4. Mindet a maga céljára alkotta az Örökkévaló, és a gonoszt is a bajnak napjára. 
5. Az Örökkévaló utálata minden büszke szívű; kezet kézre, nem marad büntetlenül. 
6. Szeretettel és hűséggel megengeszteltetik a bűn, és istenfélelem által távozunk a rossztól. 
7. Midőn kedveli az Örökkévaló a férfi útjait, ellenségeit is megbékélteti vele. 
8. Jobb kevés igazsággal, mint termések bősége jog nélkül.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 5., péntek

Derek Prince - A varázslás 8.

A Galata 1,6 (Pál valóban felin­dult a galatákon!) azt mondja: "Csodálkozom, hogy Attól, aki ti­teket Krisztus kegyelme által elhívott, ilyen hamar más evangéliumra hajlotok."

Tehát egy hamis evangélium volt a baj, amit a galaták - miután megtértek és megkeresztelkedtek Szent Szellemben elkezdtek befogadni.
Pált rendkívül zavarta az állapotuk, s ezeket írta nekik a Galata 3,1- ben:

"Óh, balgatag galáciabeliek, kicso­da igézett meg titeket?"

Figyeljük meg, hogy ott egy ha­mis evangéliumot hirdettek, márpedig, ha egy hamis evangéliumnak hiszünk, varázslás alá kerülünk. Pedig ők Szent Szellemben keresztelt hívők voltak, mert azt mondja Pál a 2. versben, hogy befogadták a Szent Szellemet. S mégis elfordultak az igazságtól, mert elfogadtak egy ha­mis evangéliumot. Így igézet alá ke­rültek.

A Galata 4,9-ben ez áll:

"Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?"

A modem fordítás azt mondja: gyarló és erőtlen szellemekhez, ele­mi szellemekhez. S az elemi szellemeket kezdték el imádni. Elkezdték figyelni a napokat, a hónapokat és az esztendőket. Ez megnyílást jelen­tett a horoszkópok felé.
Hány keresztény tartozik ma eb­be a kategóriába?

II. Timotheus 3,6-9; 13. "Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sok­féle kívánságoktól űzött asszonykákat.
Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.
"

Pál aztán továbbmegy és vissza­tekint Izrael történetére, az Egyip­tomból való szabadulás idejére, és azt a konfliktust említi, amikor a szabadulás előtt Jánnes és Jámbres, az egyiptomi varázslók, ellene álltak Mózesnek. 

"Miképpen pedig Jánnes és Jámbres ellene álltak Mózesnek, aképpen ezek is ellene állanak az igazságnak: megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek."

Ahogy az egyiptomi varázslók ellene álltak Mózesnek, ugyanúgy az okkultiz­mus gyakorlói is ellene állnak az Evangéliumnak. S nagyon szeretem a következő verset: "De többre nem mennek, mert esztelenségük nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt, amiképpen amazoké is az lett."

Már eljutottunk oda, hogy Krisz­tus és a Sátán erői között nyílt konf­liktus van, s ez természetfölötti síkon zajlik. Dicsőség Istennek, a Biblia kimondja, hogy az ő esztelenségük, vagyis a Sátán embereinek esztelensége nyilvánvalóvá lesz mindenki szemei előtt. Hiszem, hogy ez meg fog történni a következő időkben. Ez a Szent Szellem és az okkult erők összecsapásának nyilvános bemutatása lesz. Hála Istennek, hogy mi a győztes oldalon vagyunk.

"A gonosz emberek pedig és az ámítok nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén."

Ez a korunk végéről szóló kép - s a görögben mágusokról, varázslók­ról van itt szó. Tehát amikor az idők végére érünk, egyre több gonosz ember lesz, egyre többen lesznek az okkultizmus képviselői, akik be­csapnak másokat, de magukat is megcsalják.
S nincs olyan hely a világon ahol ez ma jobban megnyilvánulna, mint Dél-Kaliforniában. Ezek a szavak pontosan, szóról-szóra beteljesednek. A gonosz emberek és a varázslók, akik az okkultizmust űzik, egyre rosszabb állapotba kerülnek.

Forrás: Új Exodus, 1989.

Joyce Meyer - Engedelmeskedj gyorsan

Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret (amit Mózes adott az nem mennyei kenyér volt), hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. János 6:32

Jézus azt mondta, hogy imádkozzunk a mindennapi kenyerünkért (Lásd Máté 6:1). Önmagát az élet kenyerének hívta (Lásd János 6:35) Keresd Isten útmutatását reggel, hogy begyűjtsd a napi igéket. Jól tápláltnak érzed majd magadat egész nap. Engedelmeskedj gyorsan, ha Isten megkér, hogy tegyél meg valamit.

Még ha bonyolult feladatot kapsz is, ne tedd félre, félve egész nap. Ábrahám korán reggel indult el, hogy feláldozza Izsákot az oltáron, Isten megáldotta az engedelmességét és gondoskodott megfelelő áldozatról Izsák helyett (Lásd II. Mózes 22:1-14). Dávid korán reggel kelt fel, hogy megölje Góliátot és rajta keresztül szabadította meg Isten az izraelitákat ellenségeitől (Lásd I. Sámuel 17:20-53). Téged is meg fog áldani és meg fog szabadítani.

Fordította: Diana En Arnoud Jan és Antal Orsolya

Példabeszédek 15:20-33.

20. Bölcs fiú megörvendezteti atyját, s ember, a ki balga, megveti anyját. 
21. Az oktalanság öröm az esztelennek, de az értelem embere egyenesen jár. 
22. Meghiúsulnak a gondolatok tanácskozás híján, de ha sok a tanácsadó, megállanak. 
23. Öröm jut az embernek szája feleletében, és szó a maga idején – mi jó! 
24. Az élet pályája fölfelé megy az eszes számára, azért hogy távozzék az alvilágtól alant. 
25. A gőgösek házát kiszakítja az Örökkévaló, de fönnállni engedi az özvegynek határát. 
26. Az Örökkévaló utálata rossz gondolatok, de tiszták a kedves beszédek. 
27. Megzavarja házát a nyerészkedést űző, de a ki ajándékokat gyűlöl, élni fog. 
28. Az igaznak szíve gondolkozik azon, mit feleljen, de a gonoszok szája bugyogtatja a rosszaságokat. 
29. Távol van az Örökkévaló a gonoszoktól, de az igazak imádságát meghallja. 
30. A szemek világossága megörvendezteti a szívet, jó hír zsírossá teszi a csontot.
31. Fül, mely hallgat az élet feddésére, bölcsek között fog időzni. 
32. A ki elveti az oktatást, megveti a lelkét, de a ki feddésre hallgat, észt szerez. 
33. Istenfélelem oktatás a bölcsességre, és a tisztelet előtt jár az alázatosság.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 4., csütörtök

Hack Márta - Az elragadtatásról 1.

„Az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által” - olvassuk a Zsidókhoz írt levél első részében. Ahogyan a Szent Lélek munkája sokszínűén mutatkozott meg az Ószövetség könyveiben, úgy ennek nyelvi megjelenése is "Jó­zsef köntöséhez” hasonló. Az Újszövetségben, de az Ószövetségben sem találunk egyetlen átfogó kifejezést a Szent Lélek hatása alatti elragadtatás leírására. Az erről szóló beszámolók közül most csak a legjellemzőbbeket említve azt láthatjuk, hogy a Szent Lé­lek természetfölötti beavatkozásának különböző fokozatai voltak. Hosszabb elemzést érdemelne a prófétálás és az elragadtatás, illetve eksztatikus jelenségek kapcsolatának bemutatása. Ezúttal csupán arra szeretnék rámutatni, hogy az ószövetségi prófétálás gyakori kísérőjelenségeként szerepelt az elragadtatás valamely változata, de ez fordítva is igaz: az elragadtatás (mint a kijelentés vételéhez vezető út) célja - szinte minden esetben - Isten beszédének tolmácsolása, azaz a prófétálás volt.

„De mindezeket ugyanaz a Szellem cselekszi” (l.Kor 12,11) - közös vonásuk a jó gyümölcsök „haszonra ada­tik a Szellemnek kijelentése” (l.Kor 12,7) - szemben a hamis ajándékokkal, hamis prófétálással, amelyek ,,használni sem használnak a népnek.” (Jer 23,32).

Az elragadtatás minden bizonnyal beletartozik a sokszor és sokfélekép­pen megnyilvánuló isteni kijelentések tárházába, ami már az Ószövetségben megadatott.

1. Részegség - de nem bortól

Isten országa öröm - írja Pál apostol a római keresztényeknek. Jeremiás is így vallott Istennek önmagáról: „Ha szavaidat hallattad, én élveztem (megettem) azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vigasságára. "(Jer 15,16). Jeremiás ismerte azt az örömöt, ami Isten kinyilatkoztatásából fakad. A kijelentés szelleme máskor úgy érintette meg őt, hogy elragadtatott állapota leginkább a részegséghez hasonlított: „...olyan vagyok, mint a ré­szeg férfi és mint a bortól elázott ember, az Úrért és az Ő szent igéjéért.” (Jer 23,9). Ezt követően az Úr tolmácsaként több prófétai üzenetet mondott, amelyeket az „azt mondja az Úr” kifejezés ismétlésével tett nyomatékossá.

Kézenfekvő az újszövetségi párhuzam: Pál apostol úgy szólítja fel az efézusi keresztényeket a Szent Lélekkel való betöltekezésre, hogy azt a borivással veti egybe. Buzdításában egy ellentét és két párhuzam bontakozik ki. Párhuzam: az ivás - betöltekezés. (A görög methüszkó = megrészegedni szó a methüó = inni igéből származik, annak továbbképzett alakja.) A Szent Lélek és a bor ellentéte hatásukban mutatkozik meg: „Ne igyátok le magatokat borral, amiben kicsapongás (lázadás, zendülés, meg nem mentettség, meg nem tértség) van, hanem teljesedjetek be Szellemben (Szellemmel).” (Ef 5,18) . Azaz: a Szent Lélekkel való be­töltekezés hasonló az iváshoz, ám az eredmény más lesz. A „szomjazó” hívővel ugyanaz történik, mint az Isten Igéje által „eláztatott” Jeremiással: egy Istennek átadott és Általa megragadott beszéd - zsoltár, himnusz, szellemi óda, de legfőképpen hálaadás hangzik fel ajkán. „Mert nem részegek ezek” - magyarázta Péter is a zsibongó, új nyelveken szóló Jézus-követők visel­kedését az ámuldozó jeruzsálemi tö­megnek.

Zakariás könyvében olvasunk egy napról, amikor az Úr megjelenik Izrael felett, akik „isznak és zajonganak, mint a bortól” (Zak 9,15) - ez a nap nyomorúság, a „harc és háború napja” lesz. Ekkor Isten drámai módon avatkozik majd be népe oldalán a csatába, és ennek következtében az ellenség által kilőtt lövedékeket rendre sikeresen fogják elhárítani. A történet szerint Izrael a legnagyobb szorongatás idején merítkezik be a Szent Lélek folyamába: „És megjelenik felettük az Úr, és nyila repül, mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő. A Seregeknek Ura megoltalmazza őket; megemésztik és letapossák a parittyaköveket, és isznak és zajonganak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék, és mint az oltár szegletei.” (Zak 9,14- 15)

Forrás: Hit Infó III/10.

Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 4.

Alapigék:

Akkor születék Mózes, és ékes volt az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték. 21 Mikor pedig kitétetett, a Fáraó leánya felvevé és felnevelé őt a saját fia gyanánt. 22 És Mózes taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcsességére; és hatalmas volt beszédben és cselekedetben. 23 Mikor pedig negyvenéves kora betöltött, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait. 24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az egyiptomi embert megölvén, bosszút állt azért, aki bosszúsággal illettetett. 25 És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ad nékik szabadulást; de azok nem értették meg. 26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal? 27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mirajtunk? 28 Csak nem akarsz engem is megölni, miképpen megöléd tegnap az egyiptomit? 29 E beszédre aztán Mózes elfuta, és lőn jövevény a Midián földén, ahol két fia születék. 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig odaméne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava őhozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. 34 Látván láttam az Én népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jöjj, elküldelek téged Egyiptomba. Apostolok Cselekedetei 7:20-34

1. Először is azért kell Istennel találkoznod, hogy az Úr használni tudjon.
a. Minél nagyobb munkát végez el benned az Úr, annál nagyobb munkát tud általad végezni.
b. Végig az egész Szentírásban, amikor Isten férfiakat és asszonyokat hívott el, felfedte (megjelentette) Magát nekik, és útmutatással, üzenettel és feladattal látta el őket.

2. Mózes klasszikus példa.
a. Apostolok Cselekedetei 7:20-34
b. II. Mózes 3:2-15
c. II. Mózes 4:1-9 - Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. 2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. 3 Vesd azt a földre. És veté azt a földre, és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. 4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lett az ő kezében. 5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. 6 És ismét monda néki az Úr. Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: íme az ő keze poklos volt, olyan mint a hó. 7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe, és kivevé azt kebeléből, és ímé ismét olyanná lett mint teste. 8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked, és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. 9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek, és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, amit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.
d. Isten jeleket adott Mózesnek - a vessző és a kígyó; a kéz és a lepra.
e. Isten jeleket mutatott Egyiptomnak és a Fáraónak Mózes által, hogy elengedje az Ő népét.
i. A víz vérré változott (II. Mózes 7:17-21)
ii. Békák (II. Mózes 8:1-6)
iii. Tetvek (II. Mózes 8:16-17)
iv. Ártalmas bogarak (II. Mózes 8:20-24)
v. Döghalál a háziállatokon (II. Mózes 9:3-6)
vi. Fekélyek (II. Mózes 9:8-10)
vii. Jégeső (II. Mózes 9:18-19)
viii. Sáskák (II. Mózes 10:21-23)
x. Az elsőszülöttek halála (II. Mózes 11:4-7)

3. A jelek akkor is, most is egy bizonyos funkciót töltenek be - Isten népének a szabadulását.
a. Nem azt mondom, hogy ma is ugyanilyen jelekre van szükségünk, de:
b. A Márk 16:1-20-ban Jézus azt mondta, hogy "A hívőket jelek fogják követni."
c. Az Én Nevemben:
i. Démonokat űznek
ii. Új nyelveken szólnak
iii. Kígyókat vesznek fel
iv. Ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik
v. Betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak
d. Az Úr együtt munkálkodott velük, megerősítvén az Igét jelekkel, amelyek követték.

4. Ma is erre van szükségünk.
a. Ahhoz, hogy betöltsük Jézus elhívását.
b. Vesztek erőt.
c. Menjetek széles e világra.
d. Ezen a héten átfogó módon találkozhatsz Istennel.

David Yonggi Cho - Dániel könyve 12.

A TÜZES KEMENCE

Nabukodonozor arany szobra (3,1-7)

Nabukodonozor király csináltata egy arany [álló]képet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatá azt a Dura mezején, Babilon tartományában.
És Nabukodonozor király egybegyûjteté a fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, kincstartókat, tanácsosokat, törvénytevõket és a tartományok minden igazgatóját, hogy jõjjenek az [álló]képnek felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott vala.
Akkor egybegyûlének a fejedelmek, helytartók, kormányzók, bírák, kincstartók, tanácsosok, törvénytevõk és a tartományok minden igazgatója az [álló]kép felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott, és megállának az [álló]kép elõtt, a melyet Nabukodonozor állíttatott.
 (3,1-3) 

Nabukodonozor király uralkodásának tizennyolcadik esztendejében, húsz évvel azután, hogy Dánielt fogságba vitték, a király felállíttatott egy harminc méter magas arany szobrot, hogy mindenki azt imádja. Szerintem ez ugyanaz a szobor lehetett, melyet Nabukodonozor álmában látott.
Meglehet, Dániel magyarázata, miszerint a szobor arany feje magát Nabukonodozort jelképezte, olyan ön­teltséggel töltötte el a királyt, hogy elhatározta, felállíttatja a szobrot, hogy az világgá kürtölje az ő dicsőségét és hatalmát.
Ezt a feltevést támasztja alá az a tény, hogy ennek a szobornak nem adtak nevet. Ha ez Merodák isten bál­ványszobra lett volna, nyilván róla is nevezték volna el. Azt gondolom tehát, hogy éppen arról a névtelen szobor­ról van szó, melyet Nabukodonozor álmában látott.
Nabukodonozor összegyűjtötte a birodalom minden vezetőjét a szobor felavatására. A ceremónián keresztül saját dicsőségét szerette volna csillogtatni, valamint birodalma politikai egységét kívánta megszilárdítani.

4 És a hírnök hangosan kiálta: Meghagyatik néktek, oh népek, nemzetek és nyelvek!
Mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljatok le, és imádjátok az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.
Akárki pedig, a ki nem borul le és nem imádja, tüstént bevettetik az égõ, tüzes kemenczébe.
Azért mihelyt hallák mind a népek a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborulának, mind a népek, nemzetségek és nyelvek, [és] imádák az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.
(4-7.)

Ma nyilván abszurdnak tűnik, hogy egy király megpa­rancsolja népének, hogy egy szobrot imádjon. De Nabu­kodonozor a Babiloni birodalom kizárólagos uralkodója volt, és abszolút hatalommal rendelkezett. Ki merészelte volna áthágni parancsát? Sem a király, sem alattvalói nem is gondoltak arra, hogy bárki megpróbálna szembeszegülni, tekintettel a kilátásba helyezett büntetésre: az ellenszegülőket az izzó kemencébe vetik. Nem csoda tehát, hogy az összes hivatalnok felsorakozott az imádásra! Mégis, nem mindenki hajolt meg a szobor előtt.

Példabeszédek 15:10-19.

10. Súlyos fenyítés jut annak, ki az utat elhagyja, a ki a feddést gyűlöli, meghal. 
11. Alvilág és enyészet az Örökkévaló előtt vannak, hát még az ember fiainak szívei. 
12. Nem szereti a csúfoló, hogy feddik őt: bölcsekhez el nem jár.
13. Örvendő szív derültté teszi az arcot, de a szív fájdalmában levert a lélek. 
14. Értelmes szív tudást keres, de a balgák szája oktalanságot követ. 
15. A szegénynek napjai mind szomorúak, de a vidám szívű – állandó lakoma. 
16. Jobb kevés istenfélelemmel, mint sok kincs és háborúság vele. 
17. Jobb egy étel zöldség, a hol szeretet van, mint hizlalt ökör és gyűlölet mellette. 
18. Az indulatos ember viszályt gerjeszt, de a hosszantűrő lecsendesíti a pörlekedést.
19. A restnek útja akár a tövis-sövény, de az egyenesek pályája fel van töltve.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 3., szerda

Joyce Meyer - Kegyelmed éltet - Természetfölötti jóakarat 1.

Ahogy olvasod a Bibliát, az Ószövetségtől az Újszövetségig találkozol olyan emberekkel, akik részesültek a kegyelemben. Nézzünk néhányat közülük, akik ma is jó példaként állhatnak előttünk.

József

Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöcbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöcben.
De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöctartó előtt.
És a tömlöctartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöcben valának, József kezébe adá, úgyhogy ami ott történik vala, minden ő általa történék.
És semmi gondja nem vala a tömlöctartónak azokra, amelyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala Józseffel, és valamit cselekeszikvala, az Úr szerencséssé teszi vala [Józsefet].

I Mózes 39: 20-23

Bár Józsefet igazságtalanul büntették meg, olyan dologért zárták börtönbe, amit nem is követett el, az Úr vele volt és gondoskodott róla.
Senki sincs rossz helyzetben, még ha börtönben is kell ülnie, ha az Úr kegyelme rajta van.
Ezzel és a többi példával az Úr arra tanít bennünket, hogy nem számít, mi történik velünk, ha „Isten és emberek előtt kedvességben”vagyunk. (Lukács 2:52).

Isten gyermekeiként ez a kedvesség elérhető számunkra. De mint oly sok jó dolog az életben, csak azért, mert valami elérhető, még nem azt jelenti, részesülhetünk is belőle. Az Úr sok dolgot hozzáférhetővé tesz számunkra, amit azonban sosem vehetünk át és élvezhetünk, mert nem hozzuk működésbe hitünket azon az adott területen.

Ha például úgy indulsz el egy állásinterjúra, hogy biztosan nem fog sikerülni, akkor szinte biztos, hogy nem is fogod az állást megkapni. Ha viszont úgy pályázod meg az állást, hogy tudod, vannak tudásbeli hiányosságaid, de magabiztosan indulsz el, abban bízva, hogy a Isten kegyelme biztosan veled lesz az adott helyzetben, győztes leszel.

Sok évvel ezelőtt, amikor Dave-vel összeházasodtunk, úgy gondoltam, vissza kellene mennem dolgozni. Tehát megpályáztam egy állást, ahová fel is vettek. Gyorsan léptem előre egyik pozícióból a másikba, míg egy szép napon azt vettem észre, a második ember vagyok a cégnél. Bár nem volt sem megfelelő végzettségem, sem tapasztalatom az adott területen, az Úr mégis idehelyezett, mert a kegyelme rajtam volt.

Isten neked akarja adni kegyelmét, mint ahogy Józsefnek is, de ahhoz, hogy átvehesd, azt kell tenned, mint Józsefnek: hinni abban, hogy megkapod. Ő hitben járt, és Isten kegyelme kísérte. Ha Isten kegyelme rajtad van, az emberek minden különösebb ok nélkül szeretnek és kedves leszel előttük.

Fordította: Berényi Irén

Oral Roberts - Sebesen fújó szél a Mennyből 2.

Amikor Jézus tanítóként járt a tanítványaival, a példaképük volt, az, akit az Atya elküldött, hogy megmutassa nekik milyen is valójában Isten. Jézus a mindenük volt. Ő volt maga az erő, a hajtóerő, a hatalom, a bölcsesség és az isteni iránymutatás az életükben. Saját szemükkel látták és meg is tudták érinteni azt a Férfit, aki a vízen járt. Felnéztek Rá, teljesen Rá támaszkodtak és Ő válaszolt a kiállításukra. Ő volt a „ VIGASZTALÓJUK”. Történetesen a "Vigasztaló" sokkal erőteljesebb szó, mint azt a legtöbbünk valaha is gondolta volna. „Megerősítőt” jelent. Krisztus kijelentette: „Én vagyok a te Erősséged, a te Vigasztalód!” Viszont a tanítványokat mélyen felkavarta, amikor Jézus azt mondta nekik: "És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké." János Evangéliuma 14:16.

Pünkösd napján ezek a galileai férfiak megkapták a megígért Szent Szellemet, a másik Vigasztalót, ami a görögben Parakletosznak van fordítva, ami annyit jelent, hogy “A segítségül hívott”. Ez az erőteljes szó, hogy Parakletosz egy erős személynek a képe, aki megsegít téged veszedelmes helyzetekben vagy átsegít szűk és veszélyes hidakon. Így ezek a tanítványok megkapták az Erősebbet, akit a "segítségül hívottnak" nevezünk és ez pontosan ezt jelenti a mai napon is neked és nekem, amikor megkapjuk ezt a valódi és dinamikus élményt az életünkben! Azok a férfiak és nők, akik összegyűltek a Felházban azon a napon, természetfeletti erővel, mennyei erővel lettek felruházva! Lukács Evangéliumának utolsó fejezetében Megváltónk így buzdította őket: “És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.”és az Apcsel 1.8-ban is kijelentette: “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok”. 

Ó dicsőség Istennek! Milyen erő a Szent Szellem ereje? Nem az ember zsenialitása. Nem emberi hatalom. Ez nem olyan erő, amit az ember halandóként ismer meg. Ez egy mennyei erő! Ez egy határtalan erő, ami az égi birodalomból lejön a földre bele az életünkbe! Ez Isten tiszta energiájának szellemi demonstrációja! Mit csinál ez az erő? Elsődleges célja a hívő életében, hogy képessé tegyen minket arra, hogy Jézus Krisztus bátor bizonyságtevői legyünk. Ugyanakkor feltölt bátorsággal és életerővel is, hogy ellen tudj állni a körülötted lévő negatív áramlatoknak – a betegség, a félelem, a démonok, a szegénység, a magány és a családi zavarok áramlatainak. EZ AZ ERŐ MEGERŐSÍT MINDENT, AMI TE VAGY ÉS MINDENT, AMIVÉ ISTEN TEREMTETT TÉGED. Példának okáért mindenki egy különleges ajándékkal vagy talentummal jön a világra, de lehet, hogy akár többel is. Minden férfinak, nőnek és gyermeknek van egy elhívása, egy végső sorsa vagy célja ebben az életben. A Szent Szellem kiáradásának erejével, a magyarázattal egybekötött nyelveken szólás által fel tudod gerjeszteni azt a nagyszerű ajándékot és az erővel, energiával és életerővel tölti meg az életed! Ha orvos vagy, mint Bill barátom és kiárad a Szent Szellem ereje az életedre, az kiélesíti az ajándékod és jobb orvos leszel. Ha üzletember, farmer, édesanya, tanító vagy titkárnő (vagy teljesen mindegy pozícióban vagy), Isten megerősítheti a talentumaidat és friss új kenetet adhat, hogy megtedd, amire elhívott téged! 

Emlékszem egy asszonyra, aki azt mondta, hogy: “Az én ajándékom, hogy szeressem a férjemet”. Milyen nagyszerű ajándék is ez! Hány férfi szeretne ilyen asszony férje lenni? Ha ezt az ajándékot Isten adta, akkor a Szent Szellem ereje felgerjeszti a szíved, hogy szeresd a férjed jobban, mint valaha! És ez azt fogja eredményezni, hogy ti férjek jobban fogjátok szeretni a feleségeiteket! A BIBLIA RENDKÍVÜLI CSODÁIT ISTEN TERMÉSZETFELETTI EREJE DOLGOZTA KI. Ha csak elkezdenénk azon gondolkodni, hogy valójában mit jelent, amikor az Ige kijelenti: “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok” ( Apcsel 1.8) Isten természetfeletti ereje átfolyt természetes embereken, ami kidolgozta a Biblia rendkívüli csodáit: Dávid megölte az óriás Góliátot… Sámson magára rántotta Dágon templomát, hogy az összeomolva maga alá temesse a Filiszteusokat … a három zsidó fiatalember sértetlenül szabadult ki Nabukodonozor tüzes kemencéjének izzó lángjaiból … Dániel megszabadult az éhes oroszlánok szájából…Péter és János csodálatos módon felállítottak egy sánta embert… Péter árnyéka meggyógyította a betegeket… Pál, az apostol megrázta az egész pogány világot a Jó hír üzenetével! Ezek közül a hihetetlen események közül egy sem valósulhatott volna meg, ha ezek a férfiak feszültség vezetőkké váltak volna a villamos áram erős feszültségét hordozva, de elektromos feszültség hordozása helyett a Szent Szellem végtelen erejét hordozták!

Fordította: Nagy Andrea

Példabeszédek 15:1-9.

1. Gyöngéd felelet elfordítja az indulatot, de bántó szó haragot kelt. 2. A bölcsek nyelve jó tudást ad és a balgák szája oktalanságot bugyogtat. 3. Minden helyen vannak az Örökkévaló szemei, szemlélve a rosszakat és jókat. 4. A nyelv szelídsége életnek fája, de ferdeség benne romlás a lélekben. 5. Az oktalan megveti atyjának oktatását, de a ki a feddést megőrzi, okossá lesz. 6. Az igaznak házában nagy készlet van, de a gonosznak jövedelmében zavarodás. 7. A bölcsek ajkai szórják a tudást, de a balgák szíve helytelen. 8. A gonoszok áldozata utálata az Örökkévalónak, de az egyenesek imádsága kedvére van. 9. Az Örökkévaló utálata a gonosznak útja, de az igazságra törekvőt szereti.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 2., kedd

Marilyn Hickey - Generációs átok (részlet) 2.

Válaszunk Istennek

- Nos, Marilyn, nekem elég nehéz volt összeszedni néhány családi átkot. Őszintén szólva, nem lelkesít az ötlet, hogy ördögöt, meg átkot keres­sek minden bokorban. De megtet­tem, amire kértél, annak ellenere, hogy nálunk nem volt igazán nagy átok, amit meg kellett volna törni.

Sokan vélekednek így. Számukra ez a válaszom:
Gyakran előfordul az életben, hogy megkérdezzük magunktól, ez vagy az miért nem sikerült? Mit ron­tottam el? Úgy neveljük a gyerekeinket, hogy Urat szolgálják, de egyszerre csak megvadulnak egy bizonyos életkor­ban. Mi pedig kiáltunk:
- Uram, mi ez? Kérlek, válaszolj?

A szellemi ember mindent megítél (megért) (I. Kor. 2,15)
vagy
... akik pedig keresik az Urat, mindent megértenek (Példabeszédek 28,5)

Egy másik fordítás így szól: „Aki Szellemben jár, mindent megért".

Sokszor várnunk kell az Úrra, de Ő megadja a választ.
Ahogy várakozunk Rá, ahogy Szellemben járunk, úgy nyitja meg az értelmünket, hogy megérthessük a problémáinkat és megszabadulhas­sunk azoktól. Isten soha nem hagy magunkra, ha egyszer már meg­mondta: mi a baj. Megmutatja a megoldást, gyakran még csodát is tesz, hogy megváltoztassa a helyzetet.
A Biblia szerint az öröklött rossz tulajdonságok: átkok!

Az átok mindig bűnnel kezdődik, mivel „az ok nélkül való átok nem száll az emberre. (Példabeszédek 26,7) A bűn sokféle formában megnyilvánulhat: idegen istenek imádatában (ami lehet mondjuk a pénz, vagy a karrier), hatalomvágyban, lázadó gyermekekben, kegyetlenségben, erőszakosságban, szexuális bűnökben...

... aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (I. Kor. 6,18)

A szexuális bűn, elkövetőjére súlyos kihatással van - egyike a legsúlyosabb átkoknak. A házasságtörés például nemcsak a lelkeden hagy maradandó nyomokat, hanem azzal a következménnyel is jár, hogy a gyerekeidben, az unokáidban, sőt a dédunokáidban is meg lesz rá a „hajlam".
Az öröklött betegség átkának megtörése

Egy másik, apáról fiúra szálló átok: a betegség. Emlékszem, sok évvel ezelőtt biblia tanfolyamot tartottam egy denveri családnál. Egy baptista nő is eljárt a tanfolyamra, amikor éppen a gyógyulásról tanultunk. Amíg az óra tartott, egyszerűen nem bírt egy helyben megülni, s en­gem ez nagyon zavart. Azt hittem, hogy nem ért egyet a hallottakkal. Később elbeszélgettem vele, és megértettem a viselkedését: két súlyos betegséggel is küszködött.

Az apja vak volt. Öröklött szembetegségben szenvedett. A kór úgy harmincéves koruk körül támadja meg a család tagjait. A látásuk fokozatosan romlani kezd, míg egy napon - negyvenéves koruk táján - teljesen megvakulnak. A nő a harmincas éveinek közepén járt... De ami még borzasztóbb: tizenéves lánya is látási gondokkal küzdött már.
Igen! Ez a generációs átok!
Akkoriban még én sem voltam e kérdésben olyan járatos, de tapasztalom, hogy minél többet tanulunk meg róla, annál jobban meg tudjuk támadni az Ellenséget, annál jobban meg tudjuk szabadítani az embereket.

"Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való." (Hóseás 4,6)

Minél több Igét, „információt" kapunk Istentől, annál kevésbé fogunk elveszni. Az illető hölgy ugyanis szó szerint elveszőben volt, a lányával együtt. Ráadásul nem is hitt az isteni gyógyításban, amiről tanultunk, pedig nagy szüksége lett volna rá. Hiszen - mint megtudtam - nemcsak súlyosan csökkent látó volt, hanem (ezért nem tudott tartósan egy helyben ülni) kioperáltak egy darabot a csípőcsontjából is.

Egyik nap egy híres evangélista jött a városba, s a tanfolyamról többen is biztatták az illető hölgyet, hogy menjen el velük az összejövetelre. Ő ezt elutasította. Akkor a lánya közbeszólt:
- De anya, nem hiszem, hogy bármi bajunk lenne abból, ha egyszer elmegyünk.
Így tehát anya és lánya elmentek. Az erkélyen foglaltak helyet. Az evangélista egyszercsak azokat szólította, akiknek a csípőjükkel vagy a csontszerkezetükkel volt problémájuk. A lány unszolni kezdte az any­ját:
- Állj fel, anya! Nem fog fájni!
Persze, hogy nem fájt. Érezte, hogy átjárja a Szent Szellem ereje. Megér­tette, hogy valami történt vele, de nem tudta megfogalmazni, hogy mi.

Aznap este, amikor lefekvéshez készülődtek, a lány átment az édesanyja szobájába, hogy beszélgessenek kicsit.
Egyszer csak felkiáltott:
- Anya! Egy új kidudorodás van rajtad!
Mivel a csípő csontját kioperálták, a helyén nem volt semmi.
- Anya, tapogasd csak meg magad! Azt hiszem van csípőcsontod! - kiáltott föl a lánya.
Valóban ott volt a csípőcsont! Isten csodát tett! Ettől aztán egyből „láng­ra kapott" a hölgy szelleme!

Visszajött a biblia tanfolyamra, és ujjongott:
-Hiszek a gyógyulásban! Hiszek a gyógyulásban!
Elmesélte nekünk a történetét, majd így szólt:
- Most pedig imádkozni akarok a szememért.
Megdorgáltuk a Sátánt, és imádkoztunk a szeméért... Ma már 20%-os látása van! A lánya pedig, akinek szintén folyamatosan romlott a szeme, nem vakult meg.
A generációs átok megtört!

Forrás: Új Exodus Magazin, 1990.

Smith Wigglesworth - A szellemben való élet 3.

A testben többé nem bízhatunk. Testies dolgokat többé nem érinthetünk, mert új élet, az abszolút, feltétlen hit, Istenben való teljes megelégedés ajándékát kaptuk. Nem maradhatunk a törvényben. Mindentől szabadok vagyunk és ezzel egy időben, mint Pál „betelve Szellemben" nem tehetünk semmi olyant, ami az Urat megszomorítaná.

Pál továbbá azt írja: „Az Újszövetség szolgájává tett minket, nem betű szerint, hanem a Szellemnek, mert a betű megöl, a Szellem azonban megelevenít.” Olvasás közben ezeket az Igéket közömbösen veheted, de egészen más, ha kijelentést kapunk róla, hogy fontosságát és bőségét megássuk. Aki betű szerint él, száraz és üres lesz, a szellemi igazságok tekintetében korlátolttá válik, állandóan szőrszálhasogatással foglalkozik. De ha belépünk a Szellem területére, minden szárazság eltűnik, abbamarad a bírálgatás, a hibák keresése. A szellemi életben nincsen szakadás. Milyen nagyszerű szeretetet és kölcsönös megértést hoz Isten Szelleme! Semmiféle szeretet nem hasonlítható a Szent Szellem szeretetéhez. Tiszta, szent, isteni szeretet lesz a szívünkben, amit a Szent Szellem ajándékoz. Kedvessé teszi az Úr szeretetét, és a Neki való szolgálat szívességét.

Sohasem tudom felmérni, mit jelentett nekem a Szent Szellemmel való keresztség az elmúlt években. Szolgálatom, az áldások, minden annyira megsokszorozódott, hogy számomra úgy tűnt, mintha három év eredménye egy évbe sűrűsödött volna. Minél tovább tart, annál pompásabb. Fényűzésnek tűnhet számunkra a Szent Szellemmel betelve lenni, de tulajdonképpen isteni parancs.

Ne részegedjetek meg bortól, hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel.” A Szent Szellemmel megkereszteltnek nem szabadna reggel felkelni anélkül, hogy az Urat szellemben Isten új nyelveken Isten ne imádta volna. Ahogy a Szellem mondani adta Isten gyermekeinek, nem szabadna belépni egy gyülekezeti helyre magasztalás, zsoltár, ujjongás vagy nyelveken szólás nélkül sem. Nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy, ha a Szent Szellem igazán tulajdonába vesz minket, oly túláradóan betölt minket, ahogy testünknek minden tagja át van Neki adva. Mindannyiszor nyelveken szól, mint pünkösdkor, vagy Kornélius házában.
Meg merem állapítani: „Ha állandóan beteltél Szent Szellemmel; reggel, délben és este nyelveken fogsz szólni. Ha szellemben élsz, Sátánnak nem lesz rajtad hatalma. Menekülnie kell, és akkor diadalmaskodni fogsz (Róm. 8,37)
Minden, ami nem szellemben történik, számomra sikertelen. Ha szellemben élsz, mindent Isten dicsőségére teszel, legyen az evés, ivás munka vagy imádkozás. Az üzenet számunkra személyesen így szóljon: „Teljesedj be Szent Szellemmel!” Add át magad Istennek, Aki betölt téged.

Mózesnek keserű tapasztalatai voltak a néppel. Mindig szorultságban volt. De amikor felment a hegyre, ahol a tízparancsolatot kapta Istentől, leszállt a dicsőség. Örült, hogy Izrael népének két új kőtáblát hozhat, ábrázata fénylett, mikor lejött azokkal a hegyről. A népnek ezek a parancsolatok életet kell, hogy jelentsen, ha megfogadják azokat.
Arra gondolok, hogyan is lehetett, mikor a Megváltóm lejött az égből. Azt hiszem ekkor az egész menny megmozdult. A törvényt Mózes hozta, és Isten ezt pompásan tette, de minden pompás volta elhomályosodott amellett a mindent felülmúló dicsőség mellett, amit Jézus kínál az élet Szellemében. A Sínai-hegy dicsősége eltűnik a pünkösd dicsősége mellett. Azok a kőtáblák eltörpülnek az ő „nem szabad”-jukkal. Jézus, újszövetséget készített, amennyiben törvényét, az élet lelkének törvényét szívünkbe és szellemünkbe helyezte. Mikor a Szent Szellem bevonul a szellemünkbe, oly’ nagy szeretettel és szabadsággal tölt be minket, hogy a 11. vers szavaival felkiáltunk: „Elvétetett!” Szellemünket új kiáltás zengi be: „örömmel teszem, Uram, a Te akaratodat!” Igen, Ő elveszi az elsőt – a halál szolgálatát, betűkkel bevésve a kőbe –, hogy a másikat – az igazságosság szolgálatát belehelyezze.

Most azt kérdezhetnéd: „Ha valaki beteljesedett Szent Szellemmel, nem tartja be a törvényeket?” Ismétlem; amit Isten Szent Szelleme mondott nekünk, ugyanis, hogy a halál szolgálata, ami betűkkel volt kőbe vésve, elvétetett, – tudvalevőleg a tízparancsolat kőbe volt vésve. Aki Krisztusnak élő levelévé vált, amit az élő Isten Szelleme írt, felhagy azzal, hogy parázna, gyilkos vagy kapzsi legyen. Isten akarata az, hogy jó akaratú legyen. Én szeretem tenni Isten akaratát. Többé semmi sem tűnik nehéznek, sem az imádkozás, sem a Bibliaolvasás, sem a bizonyságtétel, vagy az összejövetelek látogatása. A zsoltárossal együtt mondhatjuk:
Örvendeztem, mikor azt mondták: zarándokoljunk az Isten házába.


A fordítást az Evangéliumi Kiadónak köszönhetjük.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus tanítása a pénzről: Titokzatos hatalommal bíró erő

Lukács 12,34 „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.

Jézusnak több mondanivalója van a pénzről, mint szinte bármely más témáról. Szavai mégis sok fejtörést okoznak a keresztények számára még kétezer év után is. Ennek egyik oka, hogy Jézus
ritkán ad „gyakorlati” tanácsokat. Kerüli az állásfoglalást konkrét gazdasági kérdésekkel kapcsolatban, és – ahogy ebből a fejezetből is kiderül – nem hajlandó személyes pénzügyi vitákba bonyolódni. Jézus elsődlegesen a szellemi élettel összefüggésben vizsgálja a pénz és az anyagiak kérdését.
Egy lelkész az alábbi három kérdésre szűkíti a pénzügyek témáját:
1. Miként szereztük? (Tapad-e hozzá igazságtalanság, csalás vagy a szegények elnyomása?)
2. Mit teszünk vele? (Halmozzuk? Kihasználunk vele másokat Fölösleges luxusra pazaroljuk?)
3. Mit tesz a pénz velünk?
Bár Jézus mindhárom témát érinti, leginkább az utolsó kérdésre koncentrál. Szavai szerint a pénz olyan, mint a bálvány. Hatalmában tarthatja és irányíthatja az ember életét, miközben elvonja a figyelmét Istenről. Jézus azt ajánlja követőinek, hogy törjenek ki a pénz hatalmából, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy minden vagyonukról le kell mondaniuk.

Mennyi az elég?
A 12. fejezet jól summázza, miként viszonyul Jézus a pénzhez: „A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre [ti. ételre, italra és ruházatra].” Jézus nem ítéli el az anyagi javak birtoklását, ugyanakkor határozottan figyelmeztet arra, hogy ne ettől várjuk jövőnk biztonságát.
A gazdag ember példázata is arra utal, hogy a pénz nem oldja meg az élet végső problémáit. A gazdag ember semmi hasznát nem vette vagyonának a halála éjszakáján. Jézus arra biztatja hallgatóit, hogy Isten országának kincseit keressék, mert ez a kincs hasznukra lesz ebben az életben, de a következőben is. „Ne aggodalmaskodjatok” – mondja. Bízzatok Istenben, ő gondoskodik alapvető szükségleteitekről.
Ezt hangsúlyozza az Ószövetség leggazdagabb emberéről, Salamon királyról szóló példázata is. Salamon király hősnek számít a legtöbb zsidó szemében. Jézus azonban egészen más megvilágításban látja őt: Salamon fényűző pompája – amely már réges-rég elporladt – semmivel sem volt lenyűgözőbb, mint bármely közönséges mezei virág szépsége. Jobb Istenben bízni, aki elhalmozza gondoskodásával az egész földet, mint azzal tölteni egész életünket, hogy a pénz és az anyagi javak miatt aggódjunk.

Példabeszédek 14:28-35.

28. Abban, hogy sok a nép, van a király dísze, és a nemzet fogytában a fejedelem rettegése. 
29. A késedelmes haragú nagy értelmességű, de a hirtelen indulatú oktalanságot visz el. 
30. A testnek élete a szelíd szív, de a csontok rothadása a vakbuzgalom. 
31. A ki nyomorgatja a szegényt, az káromolta alkotóját, de tiszteli őt, a ki könyörül a szűkölködőn. 32. Szerencsétlenségében eltaszíttatik a gonosz, de halálakor is bízik az igaz. 
33. Az értelmesnek szívében bölcsesség nyugszik, de a balgák közepében kitudódik. 
34. Igazság felemeli a nemzetet, de a népek gyalázata a vétek. 
35. A király jóakarata az eszes szolgáé, de haragja lesz a szégyenletesé.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2016. február 1., hétfő

Daniel Kolenda - Csodák - 360 fokban! - Bouaké, Elefántcsontpart - Záróest

Kedves Barátaim!

Nincsen megfelelő szó arra, ami a mai estén történt! Először is, a terület, ahol az összejövetelek zajlanak, zsúfolásig megtelt: több mint 210000 ember volt jelen a záróesten. Ez az egész város népességének egyharmada. Amikor megkérdeztem, hányan vannak itt első alkalommal, a tömeg nagyrésze feltette a kezét. Ez azt jelenti, hogy az előző esték részvevőkkel együtt szó szerint a város lakosainak többsége hallotta ezen a héten az evangéliumot! A pásztorok elmondták, hogy a vasárnap reggeli istentiszteleteiken a gyülekezetek zsúfolásig tele voltak!
Az egész kampány csodálatos volt, de a ma este felülmúlt és túlszárnyalt minden eddigit! Miután hirdettem az evangéliumot és imádkoztam a betegekért, egy pillanatra minden elcsendesedett. Általában ilyenkor nagyon lelkes és hangos a tömeg. Már azon gondolkodtam, mi történhetett, majd hirtelen olyan volt, mintha az egész összejövetel átalakult volna: emberek elkezdtek kiáltozni, üvöltözni és táncolni. Sokan összeestek a Szent Szellem ereje alatt! Démonok megnyilvánultak. Totális káosz volt. Mankókat emeltek a magasba. Kiáltozásokat hallottam jobbról és balról, a tömeg elejéről és hátulról - bármerre néztem, mindenfelé valami csodálatos dolog történt! Csodák - 360 fokban!
A színpadon beszéltem két TELJESEN VAK asszonnyal, akik visszanyerték a látásukat! Egyikük muszlim volt.
Sok béna meggyógyult és járt, köztük egy baloldalára lebénult férfi, aki teljességgel képtelen volt mozgatni a bal kezét és lábát. Ma este szó szerint “menetelt” a színpadon!
Édesanyja felhozott egykisbabát a színpadra, aki 2014. novembere óta rettenetes tüdő fertőzésben szenvedett. Az édesanyja elmondta, hogy az előző esti összejövetelen a kislány meggógyult. Ma délelőtt elvitte őt a kórházba kivizsgálásra, és az orvosok nem akarták elhinni neki, hogy bármi probléma is volt a kicsivel korábban!
Volt egy asszony, akinek a veséje nem működött és már három éve dialízisre járt. Ő is tegnap este meggyógyult és ma elment az orvosához, aki megerősítette, hogy teljesen meggyógyult!
Ez csak egy kis ízelítő volt abból a rengeteg csodálatos dologból, amiket Jézus cselekedett közöttünk.
Miközben már készülünk elhagyni Bouakét, meg kell vallanom, hogy a szívem egy kicsit szomorú és nehéz: talán hallottatok róla, hogy a következő tervezett evangélizációs kampányunkat Burkina Faso-ban anyagiak hiányában le kellett mondanunk. Amikor arra gondolok, mi minden történt itt ezen a héten, a szívem összeszorul, hogy elveszítjük a lehetőségét annak, hogy jövő hónapban is lássuk százezrek megtérését. Sőt az aszt követő kampányunkra sincs egyenlőre fedezet. Bízunk az Úrban, hogy következő napokban anyagi áttörést tapasztalunk meg. Erre még maradt időnk. Ha szeretnétek hozzájárulni az evangélizációk költségeihez, weboldalunkon biztonságos módon el tudjátok küldeni az adományotokat: www.CfaN.org
Köszönjük, hogy imádkoztatok értünk végig az év során! Hiszem, hogy sokezer ember életére voltak örökkévaló hatással az összejövetelek. Mihelyt beérkeznek hozzám az evangélizáció végleges adatai a megtérők számáról, azonnal hírt adok róluk!
Veletek együtt az evangéliumért:
Daniel Kolenda
valamint Reinhard Bonnke, Peter Vandenberg és a teljes CfaN csapat






Mike Connell: Igazságok a tetoválásról 1.

Hányan ismertek olyasvalakit, akinek tetoválása van? Hányan ismertek? Ó nézzétek, kezek mindenhol felemelve! Szinte nincs olyan ember, akinek ne lenne ilyen ismerőse. Ez egy igen növekvő jelenség most, az emberek tetoválást csináltatnak és ez a 70-es évek óta egyre növekszik. Valójában a tetoválások növekedésével párhuzamosan, az emberek megpróbálják leszedetni a tetoválásokat. Ez egy hatalmas, fejlődő üzlet Amerikában, szóval ha körbenézünk mindenütt látjuk, hogy sztárok, sport csillagok, atléták viselnek tetoválást és ezzel újra fellendítik azt.

Mindenhol ezt látod, szóval azt gondolod mi a baj ezzel? Isten úgyis a belsőt vizsgálja, az emberek csak a külsőt látják nem kellene ezen aggódni. De én úgy hiszem, hogy szükséges megértenünk, hogy mik állnak e dolog hátterében és én meg fogom mutatni nektek, mert ez nagyon fontos. Hadd osszak meg veletek valamit, amit segíthet nektek bepillantást nyújtani. Nem sok vers van a Bibliában a tetoválásról, de van néhány hivatkozás, tehát kezdjük el megnézni Isten Igéjét a 3.Mózes 19:28-nál. Meg kell, hogy értsük a szöveg kontextusát. Ha megnézzük az Ószövetséget ennél a résznél, látjuk, hogy Isten kihozta az embereket Egyiptomból. Izrael népe Egyiptom foglya volt, de nem csak mint Egyiptom rabszolgái. Ők tulajdonképpen okkult erők foglyai voltak. Ha emlékeztek még arra a történetre, mikor Mózes hadakozott a Fáraóval, Isten nagyon könnyen legyőzhette volna őt, már az első csapás során. Tíz csapás volt összesen, mindegyik csapás tíz különböző egyiptomi istennel. Minden alkalommal, mikor Mózes azt kérte a Fáraótól, hogy engedje szabadon népét, de azt a Fáraó elutasította, gyötrés támadt arra a nemzetre és támadás egy idegen isten ellen.

A tíz csapás után, mikor az idő a végéhez közeledett, annak a nemzetnek az emberei tudták, hogy Isten ereje nagyobb, mint azoknak az egyiptomi isteneknek, akiket őt szolgáltak. Jegyezd meg: az utolsó csoda, amit tett Isten az embereinek szabadulására, az elsőszülöttek halála. A 2.Mózes 12-ben mindenkinek le kellett vágnia egy bárányt és be kellett vele kenni az ajtófélfát, mert csak így tudták megvédeni a házat a pusztító angyaltól. Tehát azt látjuk, hogy Izrael megszabadult egy bálványimádó, varázsló, spiritiszta országból. Mérhetetlenül erősek voltak az okkult erők Egyiptomban. Ha elolvasod Mózes történetét a varázslókkal való összecsapásról, látni fogod, hogy az első három csodát képesek voltak utánozni. Ő ledobta a botját, ami kígyóvá változott – ők is ledobták a botjukat és az is kígyóvá változott. Ez okkult erő.

Az első három csodánál amit Mózes tett, egyiptom varázslói okkult erők forrásaival működtek együtt, ami által képesek voltak leutánozni azokat. Amiről talán kevesebben tudnak, hogy az egyiptomiak Baált, a Nap istenét imádták, és a Baál imádat egy részeként, nők és férfiak egyaránt, tetoválva lettek, mintegy jelként tulajdonjogukat és hűségüket adva ennek az istennek. Ha most megnézzük a Mózes harmadik könyvében Isten el akarja vezetni népét az Ígéret Földjére és azt mondja, nem azért hozlak ide titeket, mert jobbak vagytok azoknál. Azért vezetlek titeket oda, mert szeretlek benneteket, mert népem vagytok, és azt mondja azért amit azok tettek.

Ha megnézed a Bibliát arról, hogy mi történt, azon a területen (Egyiptom - a fordító megjegyzése) erős és hatalmas okkult befolyás volt. A nemzetek Baált imádták. Ezenkívül Astaróthot, szóval a nap istenét, a vihar istenét, a szelek istenét, az időjárás istenét, a termékenység istenét és ezeket borzasztóan perverz cselekedetek kísérték – és tetováltatták magukat. Az istenükkel való szövetségkötés része volt a tetoválás. A tetoválás csak egy tintával való megjelölés, de tulajdonképpen ez nem más, mint az, ami ajtót nyit az életedben annak, ami fontos.

Amikor Isten ezeket a parancsolatokat adta, akkor Ő abban az összefüggésben beszélt ezekről, hogy biztosan ne szennyeződj démoni erőkkel, látod? Jegyezd le, mit mond itt. Ha a negyedik verset olvasod, azt mondja, "ne fordulj bálványokhoz, ne csinálj magadnak öntött isteneket, mert Én vagyok az Úr." Akkor most nézd meg a 28-dik verset, azt mondja „Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.”

Fordította: Diana En Arnoud Jan 

Derek Prince - A varázslás 7.

Apostolok Cselekedetei 19,13-16. Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz szellemek voltak, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
14 Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.

15 Felelvén pedig a gonosz szellem, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
16 És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz szellem vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.

Egy ember, akiben gonosz szellemek vannak, nagy természetfölötti erővel rendelkezhet. Ő is képes volt egyedül megverni hét embert.
Hallottam egy nőről, aki antikrisztus szellemétől szabadult. Egy gyülekezetben történt. A hölgy előrement, hogy imádkozzanak érte. Amikor elkezdtek imádkozni érte - a pásztor a padnak az egyik szélén ült, a felesége pedig a másik szélén -, olyan erővel nyilvánult meg a gonosz szellem, hogy ez a nő padostul felemelte a pásztort és a feleségét. Pedig egy törékeny asszony volt. Tehát, amit a Biblia mond, az időszerű most is!

Apostolok Cselekedetei 19,17-18. Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.
18 És sokan a hívõk közül eljõnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket. 
(Ezek tehát hívők voltak, nem hitetlenek!) Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.

Az okkult könyveket elégették, mert az említett emberek hirtelen meglátták annak a konfliktusnak az igazi megvalósulását, amely Isten királysága és a Sátán királysága kö­zött volt. S ezek után már nem ta­lálták érdemesnek, hogy megtart­sák az ördögi irományokat. Állítom, hogy Jézus Krisztus gyülekezeteinek szüksége van egy szó sze­rinti háztisztításra! Keresztények ezreinek lenne szüksége arra, hogy átfésüljék könyvtárukat és kidobják, elégessék a Sátántól ihletett, okkult könyvek tömegeit. (A cikkben említetteken kívül még számos más, pld: kártyajóslás, grafológia, parapszichológia, halottlátás , spiritizmus, hamis vallások stb. tárgyköreiben. A szerk.)

Az V. Mózes 7,26-ban Isten figyel­meztette Izraelt, hogy ha te utálatos­ságot viszel be a házadba, magad is utálatossá, átkozottá leszel. Erre is nagyon sok példát idézhetnék. De amire az Efézusban történtek alap­ján fel szeretném hívni a figyelme­teket: azok az emberek hívők vol­tak, azonban csak egyik lábuk volt az Úr táborában, a másik lábuk még az ördög táborában vesztegelt. És úgy gondolták, hogy így is meg le­het élni. Felemás módon! De mikor látták a Sátán erejét igazán megnyil­vánulni, akkor komolyan leszámol­tak életük ördögi vonatkozásaival.

Jött hozzám egy nő New Englandból, amely a varázslás központja. Előtte írt egy nagyon ko­moly levelet, s mint elmondta, amikor a levelet vitte a postára, úgy érezte, hogy nem ér oda élve.
- Én a teozófia doktora vagyok - mesélte, - s éveket töltöttem az okkultizmus tanulmányozásával. Szükségem van a segítségedre.
- Rendben van - megállapod­tunk, találkozzunk itt és itt, egy ima táborban. A feleségemmel órákig szolgáltunk feléje. Volt egy bizo­nyos szabadulása, de végül azt mondtam neki:
- Isten nem fogja befejezni a szabadítást, amíg a könyveidet el nem dobod! Mert ez egy horgony, amely fogva tart téged.
- A könyveim nyolc-kilencezer dollárt érnek! - érvelt az illető.

Tudtommal sohasem vált meg az okkult könyveitől, és valószínűleg, mint elveszett lélek fogja befejezni életét a 8-9 ezer dollár értékű könyvek miatt.

Mindazok, amiket a Bibliában olvasunk, ma is ugyanúgy igazak!

Forrás: Új Exodus, 1989.

Joyce Meyer - Köss megállapodást

Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét (személyes ismereted legyen Róla, légy kapcsolatban vele, figyelj rá, tartsd becsben Őt) és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed (kutatsz utána, és ha szükséged van rá, mint éltetőre) megtalálhatod. 1 Krónika 28:9

Isten Igéje csodálatos tervet tár fel az életedre. Megmutatja, hogyan lát Isten téged, és hogy mit készített Ő számodra Jézus Krisztuson keresztül. Szavaid, gondolataid legyenek összhangban Isten Igéjével.

Mondd: „Minden, amire ráteszem kezem áldott. Fej vagyok és nem farok, feljebbvaló vagyok és nem alábbvaló. Áldott vagyok ki- és bejöttömben. Isten áldásai üldöznek engem és elérnek. Isten az én oldalamon áll. Áldott vagyok, hogy mások számára is áldás lehessek, akikkel találkozom a mai napon.”


Fordította: Diana En Arnoud Jan és Antal Orsolya

Példabeszédek 14:21-27.

21. A ki gúnyolódik felebarátján, vétkezik, de a ki könyörül a szegényeken, boldog az. 
22. Nemde eltévelyegnek a rosszat koholók, de szeretetet és hűséget találnak a jót koholók. 
23. Minden fáradalomból nyereség származik, de az ajkak beszédje csak hiányra visz. 
24. A bölcsek koronája a gazdagságuk, a balgák oktalansága oktalanság. 
25. Lelkeket ment meg az igaz tanú, de hazugságokat terjeszt a csalárd. 
26. Az istenfélelemben erős bizalom van, fiainak is menedékük lesz. 
27. Az istenfélelem életforrás, hogy távozzunk a halál tőreitől.

IMIT fordítás (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)