25 perces bizonyság a megvallás fontosságáról.
http://www.hitradio.hu/archivum/hiteleti-musorok/uzeneted-jott/isteni-idozites-az-anyagi-eletben
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
2014. január 14., kedd
Reinhard Bonnke - Halhatatlan cselekedetek haladók számára 3.
DÁN A HAJÓTULAJDONOS
Csodálatos, ahogyan Isten Igéje fellelkesít minket. A Bírák 5:16-20. lázba hozott engem. Az Úr váratlanul, egyedi módon magyarázta el nekem a gondolataimban.
Először hadd emlékeztesselek, hogy a bírák idejében Izrael sok hullámhegyet és hullámvölgyet megjárt. A népet gyakran betolakodók igázták le. Akkor Isten mindig Általa felkent vezetőket támasztott, hogy egyesítsék a népet és segítsenek megvédeni. Az egyik ilyen bíró nő volt, Debóra, aki prófétanő volt. Az ő korában Kánaán királya, Jábin, Sisera vezetésével Izraelbe küldte katonáit, hogy fosztogassanak és gyilkoljanak.
Debórát Isten Szelleme ellenállásra buzdította, ő azonban nem volt Jeanne d'Arc, nem öltött páncélt, hogy férfiként harcoljon. Meggyőző erejével serkentette Izrael férfiait, hogy Bárák vezetése alatt gyűjtsék össze törzseiket.
Minden törzs megkapta Debóra felhívását az egyesülésre, és arra, hogy tegyék meg azt, amire egyedül képtelenek voltak, azaz álljanak ellen Siserának. Némelyek eljöttek, mások nem. Nagyon érdekes látni, hogyan reagáltak a különböző törzsek. Ez a régi történet valójában olyan, mint egy tükör, amit a mai egyház elé tartunk.
BOLTOK A HAJÓN
Miután Izrael győzött, Debóra szemlét tartott köztük, és ezt a vérfagyasztó kérdést tette fel Dán törzsével kapcsolatban: "Miért időzik Dán hajóinál?" (Bír. 5:17.). A dániták kereskedők voltak, bizonyos fajta tengeri, kereskedelmi szolgálatot teljesítettek Izraelnek. A világ négy sarkáról hozták az árut. Aztán a hajók egy kikötőben lehorgonyozva boltokká alakultak. A forgalmazó a közönségnek közvetlenül adta el az árut.
Ezt én így képzelem el: maga Dán boltja pénztáránál ül. Jó napjuk volt, nagy a haszon. Dán elégedetten számol. Aztán kizökkenti munkájából egy hirtelen támadt zűrzavar a kikötőben. Egy hírnök érkezik kimerülve a nagy sietségtől, és egy levelet hoz Dánnak, amely így szól:
"Kedves Dán!
Jábin, Kánaán királya, elküldte Siserát, aki Izrael felé siet. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel harcolunk, de segítségre van szükségünk. Minden törzsnek egyesülnie kell, hogy visszaverjük az ellenséget. Gyere segíteni azonnal! Izraelita testvéreid véreznek és haldoklanak. Kérlek, válaszolj! Gyere máris!
Csodálatos, ahogyan Isten Igéje fellelkesít minket. A Bírák 5:16-20. lázba hozott engem. Az Úr váratlanul, egyedi módon magyarázta el nekem a gondolataimban.
Először hadd emlékeztesselek, hogy a bírák idejében Izrael sok hullámhegyet és hullámvölgyet megjárt. A népet gyakran betolakodók igázták le. Akkor Isten mindig Általa felkent vezetőket támasztott, hogy egyesítsék a népet és segítsenek megvédeni. Az egyik ilyen bíró nő volt, Debóra, aki prófétanő volt. Az ő korában Kánaán királya, Jábin, Sisera vezetésével Izraelbe küldte katonáit, hogy fosztogassanak és gyilkoljanak.
Debórát Isten Szelleme ellenállásra buzdította, ő azonban nem volt Jeanne d'Arc, nem öltött páncélt, hogy férfiként harcoljon. Meggyőző erejével serkentette Izrael férfiait, hogy Bárák vezetése alatt gyűjtsék össze törzseiket.
Minden törzs megkapta Debóra felhívását az egyesülésre, és arra, hogy tegyék meg azt, amire egyedül képtelenek voltak, azaz álljanak ellen Siserának. Némelyek eljöttek, mások nem. Nagyon érdekes látni, hogyan reagáltak a különböző törzsek. Ez a régi történet valójában olyan, mint egy tükör, amit a mai egyház elé tartunk.
BOLTOK A HAJÓN
Miután Izrael győzött, Debóra szemlét tartott köztük, és ezt a vérfagyasztó kérdést tette fel Dán törzsével kapcsolatban: "Miért időzik Dán hajóinál?" (Bír. 5:17.). A dániták kereskedők voltak, bizonyos fajta tengeri, kereskedelmi szolgálatot teljesítettek Izraelnek. A világ négy sarkáról hozták az árut. Aztán a hajók egy kikötőben lehorgonyozva boltokká alakultak. A forgalmazó a közönségnek közvetlenül adta el az árut.
Ezt én így képzelem el: maga Dán boltja pénztáránál ül. Jó napjuk volt, nagy a haszon. Dán elégedetten számol. Aztán kizökkenti munkájából egy hirtelen támadt zűrzavar a kikötőben. Egy hírnök érkezik kimerülve a nagy sietségtől, és egy levelet hoz Dánnak, amely így szól:
"Kedves Dán!
Jábin, Kánaán királya, elküldte Siserát, aki Izrael felé siet. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel harcolunk, de segítségre van szükségünk. Minden törzsnek egyesülnie kell, hogy visszaverjük az ellenséget. Gyere segíteni azonnal! Izraelita testvéreid véreznek és haldoklanak. Kérlek, válaszolj! Gyere máris!
Üdvözlettel:
Debóra (Izráel bírája)"
Dán, az üzletember, mélyen megindult. Felugrott és a szárazföld felé nézett, ahol - úgy gondolta - talán közeledik az ellenség. Lehet, hogy hallotta a fegyvercsörgést és haldokló testvéreinek kiáltásait. De aztán épp oly hirtelen más gondolatok hatottak rá. Borzasztóan aggasztó kérdések zaklatták. Itt hagyhatja a pénzét csak így, számolatlanul?Ha ő elmegy harcolni, mi lesz a hajóival és az üzleteivel? Nem veszélyezteti ez az ő virágzó vállalkozását? Volt még valami. A kánaániták a kuncsaftjai voltak. Nem szabad őket megharagítania. Semlegesnek kellene maradnia? Mi lesz, ha hajói elsüllyednek, mert ő elhanyagolja őket az idegenek betörése miatt?
Ilyen fontolgatások után döntött. Hirtelen teletömte pénzzel a hírnök zsebeit, és így szólt: "Feltétlenül segíteni akarok. Sajnos, magam nem tudok elmenni, de itt a hozzájárulásom. Mondd meg Debórának, hogy lélekben vele vagyok."
Nagyszerű ember, a nőkre hagyja a hadakozást! Tehát Dán tovább számolta pénzét, miközben testvérei összegyűltek Debóra és Bárák zászlaja körül. Haljanak meg Izraelért mások, Dánnak az üzletével kellett foglalkoznia. Dán ott volt a hajóján - az önérdek, önszeretet és fösvénység hajóján.
Kit ábrázol Dán ma? Ezt valamennyiünknek meg kell kérdeznünk magunktól! Dán az a keresztény, aki Isten családjához tartozik, tudja, mit igényel tőle Isten, hallja Isten hívását, de nem felel rá igent. A hajón levő boltjában marad, amikor Isten azt akarja tőle, hogy "keresse először Isten országát". A pénzesláda csengése, a meg nem tértek helyeslése, vagy a család és a barátok véleménye megsüketíti őt az élő Isten hívásával szemben.
A templomban ő énekel az arany tengerparton váró édes életről, de eléri-e a hajója azt a partot, vagy beevickél-e egyáltalán az élet tengerébe? Ha azt gondolod, hogy ilyen helyzet nincs, csak nézz körül! Nézd azokat a hajótörött életeket, amelyek során az emberek nem tudják eldönteni, mi fontos igazán! A legszomorúbb emberek közé tartoznak azok, akik nem Istenre figyeltek, hanem a "nagy lehetőségre". Ők elvesztették a látásukat. Borzasztó rosszul végződtek a dolgaik. A siker porrá hamvadt, a népszerűség megsavanyodott. A hajóboltok dánita lehetőségét választották. Hagyták, hogy mások kövessék Krisztust az aratásba, vagy a csatatérre, vagy éppen a missziós mezőre, és végül látták mások örömét és elégedettségét, és felismerték tragédiájukat. "A nyár véget ért, az aratás befejeződött, és mi nem menekültünk meg."(Jer. 8:20.)
Debóra (Izráel bírája)"
Dán, az üzletember, mélyen megindult. Felugrott és a szárazföld felé nézett, ahol - úgy gondolta - talán közeledik az ellenség. Lehet, hogy hallotta a fegyvercsörgést és haldokló testvéreinek kiáltásait. De aztán épp oly hirtelen más gondolatok hatottak rá. Borzasztóan aggasztó kérdések zaklatták. Itt hagyhatja a pénzét csak így, számolatlanul?Ha ő elmegy harcolni, mi lesz a hajóival és az üzleteivel? Nem veszélyezteti ez az ő virágzó vállalkozását? Volt még valami. A kánaániták a kuncsaftjai voltak. Nem szabad őket megharagítania. Semlegesnek kellene maradnia? Mi lesz, ha hajói elsüllyednek, mert ő elhanyagolja őket az idegenek betörése miatt?
Ilyen fontolgatások után döntött. Hirtelen teletömte pénzzel a hírnök zsebeit, és így szólt: "Feltétlenül segíteni akarok. Sajnos, magam nem tudok elmenni, de itt a hozzájárulásom. Mondd meg Debórának, hogy lélekben vele vagyok."
Nagyszerű ember, a nőkre hagyja a hadakozást! Tehát Dán tovább számolta pénzét, miközben testvérei összegyűltek Debóra és Bárák zászlaja körül. Haljanak meg Izraelért mások, Dánnak az üzletével kellett foglalkoznia. Dán ott volt a hajóján - az önérdek, önszeretet és fösvénység hajóján.
Kit ábrázol Dán ma? Ezt valamennyiünknek meg kell kérdeznünk magunktól! Dán az a keresztény, aki Isten családjához tartozik, tudja, mit igényel tőle Isten, hallja Isten hívását, de nem felel rá igent. A hajón levő boltjában marad, amikor Isten azt akarja tőle, hogy "keresse először Isten országát". A pénzesláda csengése, a meg nem tértek helyeslése, vagy a család és a barátok véleménye megsüketíti őt az élő Isten hívásával szemben.
A templomban ő énekel az arany tengerparton váró édes életről, de eléri-e a hajója azt a partot, vagy beevickél-e egyáltalán az élet tengerébe? Ha azt gondolod, hogy ilyen helyzet nincs, csak nézz körül! Nézd azokat a hajótörött életeket, amelyek során az emberek nem tudják eldönteni, mi fontos igazán! A legszomorúbb emberek közé tartoznak azok, akik nem Istenre figyeltek, hanem a "nagy lehetőségre". Ők elvesztették a látásukat. Borzasztó rosszul végződtek a dolgaik. A siker porrá hamvadt, a népszerűség megsavanyodott. A hajóboltok dánita lehetőségét választották. Hagyták, hogy mások kövessék Krisztust az aratásba, vagy a csatatérre, vagy éppen a missziós mezőre, és végül látták mások örömét és elégedettségét, és felismerték tragédiájukat. "A nyár véget ért, az aratás befejeződött, és mi nem menekültünk meg."(Jer. 8:20.)
Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 12.
A megváltás nemcsak bűnbocsánat, nemcsak új szív, hanem új létezési perspektíva is. Ez a földi lét ideiglenes, átmeneti létezés. Ki van törölve a végzet előttünk, akik elfogadtuk Jézust Krisztust. Egy hitetlennek le vannak zárva a lehetőségei a földi élet után, ezért van az életében a kétségbeesés, reménytelenség, végzettől való félelem. Mi egy új világ örökösei, állampolgárai vagyunk, mely még nem jelent meg kézzelfoghatóan, de már meg van alapozva Krisztusban. Ezzel a tudattal kell élni és akkor nem kerülünk a földi élet rabságába. A keresztények számára nincs vég, mert Krisztus a vég és Ő örökkévaló. Azt várjuk, hogy a múlandóságból, hiábavalóságból felszabaduljunk és átmenjünk egy magasabb létezési dimenzióba, az örök életbe. Az új világ előhírnökei vagyunk ebben a világban, amelyben Jézus Krisztus totális hatalma fog megnyilvánulni. A Szentlélek hozza a minőségi változást, és az új világban mindenki helyet kap, akiben a Szentlélek van. A többiek, akik a Sátán céljaival azonosulnak, ki vannak zárva az életből, a létből. Sokkal sikeresebb, gazdagabb, szebb és igazabb élet vár ránk az új világban. A történelmet nem a múlt, hanem Isten beszéde határozza meg.
Ésaiás 11-ben van egy képünk Krisztusról, mint az ezeréves királyról.
(4) Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehelletével megöli a hitetlent.
Az ezeréves királyság valóságos királyság, amely földi szinten fog megvalósulni. A Föld nem fog megsemmisülni, hanem át fog változni, ahogy Jézus teste is átváltozott. Őt követi a mi testünk átváltozása, és utána a természet is felveszi az örökkévalóságot. Úgy, ahogy mi új emberekké lettünk. Nem lettem egy teljesen idegen személy, mert van egy folytonosság a személyiségben. A Föld is át fog ezen menni. Minőségi változás lesz, visszakapja a paradicsomi ábrázatát, de ez még nem teljes, mert Isten át fogja változtatni az 1000 éves uralom után. A 4. verstől kezdve, amikor Jézus eljön nézzük meg a 9. versig.
(4) Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehelletével megöli a hitetlent.
A gonosz, a hitetlen az antikrisztus. Világosan megvan az Igében, hogy az antikrisztust Krisztusnak a lehellete fogja megölni.
(5-6) Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik.
A hiábavalóság része az állatvilágban levő ellenségeskedés is, az ember bukásának a következménye. Nem volt ez így kezdetben. Egyik teremtmény sem ette meg a másikat, egyik sem zsákmányolta ki a másikat. Ez annak eredménye, hogy elszabadultak démoni seregek, amikor Ádám királysága átkerült a Sátán kezébe. A démon teszi az oroszlánt vaddá és még a macskát is kegyetlenné, és így tovább. Hallottam egy történetet, nem első kézből.
Egy misszionárius Kelet-Afrikában volt és megtámadta egy oroszlán és már azon volt, hogy széttépi, és amit csak tudott mondani ez volt, hogy: Jézus! És amikor kimondta Jézus nevét, akkor az oroszlán megfordult és elfutott, Jézus nevének hatalma miatt. Most nem akarok ebbe részletesen belemenni, de megértitek, hogy egyik következménye Ádám bukásának a kegyetlenség, a vadság az állatvilágban. Valaki azt mondta, hogy a természet foggal-körömmel támad. Ez nem mindig volt így, egy része a hiábavalóságnak. Figyeljétek meg, hogy amikor elmúlik a hiábavalóság, akkor az oroszlán az ökörhöz hasonlóan szalmát eszik, a gyermek a viperalyuknál játszik.
(8-9) És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a bazilikus lyuka felett terjengeti kezét. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek helyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
Ez a milleniumban lesz. Isten kegyelme visszavonja az átkot, ahogy Noé bárkájának idejében. Gondolkodtatok már erről? Isten kegyelméből felfüggesztetett az ellenségeskedés, és Noé együtt élt az állatokkal hónapokig együtt élt minden konfliktus nélkül. Minden állat, amely belépett a bárkába, megváltozott a természetében, de ez csak időleges volt. Ez a képe a Krisztusban való életnek. Amikor Krisztusban vagyunk, akkor abbahagyjuk a gyűlölködést, a fajgyűlöletet. Elkezdjük egymást szeretni. Ha nincs ez a változás a természetedben, akkor megkérdőjelezem, hogy te valaha is beléptél-e ebbe a bárkába.
Ésaiás 11-ben van egy képünk Krisztusról, mint az ezeréves királyról.
(4) Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehelletével megöli a hitetlent.
Az ezeréves királyság valóságos királyság, amely földi szinten fog megvalósulni. A Föld nem fog megsemmisülni, hanem át fog változni, ahogy Jézus teste is átváltozott. Őt követi a mi testünk átváltozása, és utána a természet is felveszi az örökkévalóságot. Úgy, ahogy mi új emberekké lettünk. Nem lettem egy teljesen idegen személy, mert van egy folytonosság a személyiségben. A Föld is át fog ezen menni. Minőségi változás lesz, visszakapja a paradicsomi ábrázatát, de ez még nem teljes, mert Isten át fogja változtatni az 1000 éves uralom után. A 4. verstől kezdve, amikor Jézus eljön nézzük meg a 9. versig.
(4) Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehelletével megöli a hitetlent.
A gonosz, a hitetlen az antikrisztus. Világosan megvan az Igében, hogy az antikrisztust Krisztusnak a lehellete fogja megölni.
(5-6) Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik.
A hiábavalóság része az állatvilágban levő ellenségeskedés is, az ember bukásának a következménye. Nem volt ez így kezdetben. Egyik teremtmény sem ette meg a másikat, egyik sem zsákmányolta ki a másikat. Ez annak eredménye, hogy elszabadultak démoni seregek, amikor Ádám királysága átkerült a Sátán kezébe. A démon teszi az oroszlánt vaddá és még a macskát is kegyetlenné, és így tovább. Hallottam egy történetet, nem első kézből.
Egy misszionárius Kelet-Afrikában volt és megtámadta egy oroszlán és már azon volt, hogy széttépi, és amit csak tudott mondani ez volt, hogy: Jézus! És amikor kimondta Jézus nevét, akkor az oroszlán megfordult és elfutott, Jézus nevének hatalma miatt. Most nem akarok ebbe részletesen belemenni, de megértitek, hogy egyik következménye Ádám bukásának a kegyetlenség, a vadság az állatvilágban. Valaki azt mondta, hogy a természet foggal-körömmel támad. Ez nem mindig volt így, egy része a hiábavalóságnak. Figyeljétek meg, hogy amikor elmúlik a hiábavalóság, akkor az oroszlán az ökörhöz hasonlóan szalmát eszik, a gyermek a viperalyuknál játszik.
(8-9) És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a bazilikus lyuka felett terjengeti kezét. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek helyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
Ez a milleniumban lesz. Isten kegyelme visszavonja az átkot, ahogy Noé bárkájának idejében. Gondolkodtatok már erről? Isten kegyelméből felfüggesztetett az ellenségeskedés, és Noé együtt élt az állatokkal hónapokig együtt élt minden konfliktus nélkül. Minden állat, amely belépett a bárkába, megváltozott a természetében, de ez csak időleges volt. Ez a képe a Krisztusban való életnek. Amikor Krisztusban vagyunk, akkor abbahagyjuk a gyűlölködést, a fajgyűlöletet. Elkezdjük egymást szeretni. Ha nincs ez a változás a természetedben, akkor megkérdőjelezem, hogy te valaha is beléptél-e ebbe a bárkába.
Tom Marshall - Hogyan békél meg Isten? 4.
Megbékélés és kapcsolat
És végül: Isten úgy békül ki velünk, hogy befogad minket egy kapcsolatba. A megbékélés a kommunikációban teljesedik ki. Nem békülhetünk ki egymással úgy, hogy továbbra is megtartjuk a három lépés távolságot. A megbékélés tehát egyrészről fordulópont, a másik oldalon viszont folyamat: kezdetében fordulópont, kifejeződésében pedig folyamat.
A Biblia gyakran használ két szót a megbékéléssel kapcsolatban, ami ennek megértése szempontjából rendkívül fontos. Az egyik a szövetség, a másik pedig a barátság. A szövetség a személyes elkötelezettség és a hűség köteléke a két fél között, és ez természetéből adódóan örökkévaló. Egy olyan meghatározás, hogy korlátozott időre szóló szövetség, ellentmondást rejt magában. A szövetség nem azonos a szerződéssel. A szerződés egy olyan kapcsolat, melyet a szerződés feltételei határoznak meg: ha megváltoznak a feltételek, akkor a kapcsolat is megváltozik. A szövetség is tartalmaz kötelezettségeket és feltételeket, de ezeket maga a kapcsolat hozza létre, és nem fordítva. Ezért Istennel való megbékélésünk az új szövetségre épül. Az Ószövetségben a Jákób és Lábán közötti kibékülést hasonló módon egy szövetség pecsételte meg.
A házasság is szövetség, és azok között a csodák között, amelyeknek szemtanúja voltam, szerepel néhány házasság is, ami megbékélés által helyreállt.
A barátság is olyan, mint egy szövetség. Jézus azzal, hogy barátainak nevezett minket, elfogadta a barátságnak azt az erkölcsi kötelezettségét, hogy semmi, még a halál sem választhatja el egymástól a barátokat. “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál mondta , mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
Jézus letette az életét értünk, az ellenségeiért, és átformált minket a barátaivá. Elküldte az Ő Szent Szellemét a szívünkbe, hogy égen és földön ne legyen semmi, ami valaha is elválaszthatna bennünket Barátunktól.
A megbékélés bibliai szövetséget és barátságot hoz létre közöttünk, ami azzal az erkölcsi kötelezettséggel jár, hogy mostantól fogva semmi, semmiféle nézeteltérés, vita, válság, semmilyen kérdés vagy viszály nem választhat el minket egymástól.
És végül: Isten úgy békül ki velünk, hogy befogad minket egy kapcsolatba. A megbékélés a kommunikációban teljesedik ki. Nem békülhetünk ki egymással úgy, hogy továbbra is megtartjuk a három lépés távolságot. A megbékélés tehát egyrészről fordulópont, a másik oldalon viszont folyamat: kezdetében fordulópont, kifejeződésében pedig folyamat.
A Biblia gyakran használ két szót a megbékéléssel kapcsolatban, ami ennek megértése szempontjából rendkívül fontos. Az egyik a szövetség, a másik pedig a barátság. A szövetség a személyes elkötelezettség és a hűség köteléke a két fél között, és ez természetéből adódóan örökkévaló. Egy olyan meghatározás, hogy korlátozott időre szóló szövetség, ellentmondást rejt magában. A szövetség nem azonos a szerződéssel. A szerződés egy olyan kapcsolat, melyet a szerződés feltételei határoznak meg: ha megváltoznak a feltételek, akkor a kapcsolat is megváltozik. A szövetség is tartalmaz kötelezettségeket és feltételeket, de ezeket maga a kapcsolat hozza létre, és nem fordítva. Ezért Istennel való megbékélésünk az új szövetségre épül. Az Ószövetségben a Jákób és Lábán közötti kibékülést hasonló módon egy szövetség pecsételte meg.
A házasság is szövetség, és azok között a csodák között, amelyeknek szemtanúja voltam, szerepel néhány házasság is, ami megbékélés által helyreállt.
A barátság is olyan, mint egy szövetség. Jézus azzal, hogy barátainak nevezett minket, elfogadta a barátságnak azt az erkölcsi kötelezettségét, hogy semmi, még a halál sem választhatja el egymástól a barátokat. “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál mondta , mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
Jézus letette az életét értünk, az ellenségeiért, és átformált minket a barátaivá. Elküldte az Ő Szent Szellemét a szívünkbe, hogy égen és földön ne legyen semmi, ami valaha is elválaszthatna bennünket Barátunktól.
A megbékélés bibliai szövetséget és barátságot hoz létre közöttünk, ami azzal az erkölcsi kötelezettséggel jár, hogy mostantól fogva semmi, semmiféle nézeteltérés, vita, válság, semmilyen kérdés vagy viszály nem választhat el minket egymástól.
Dave Hunt - Uralkodás a föld királyain 4.
VII. Gergely (1073-85)
A pápai trónra kerülése előtt VII. Gergely Hildebrand néven már híres volt, hiszen öt pápa mögött - beleértve II. Sándort is - játszott zseniális manipuláló szerepet. Gergely azzal kezdte főpapi uralkodását, hogy „a királyságok fölötti uralom jogát is magának követelte - ahogyan ezt előtte 400 évvel I. (Nagy) Gergely is tette”. Kijelentette, hogy „az oldás és kötés” hatalma, amit Krisztus adott Péternek, azt is jelenti, hogy a pápáknak „joguk van királyokat trónra emelni és trónról ledönteni, kormányokat felállítani és megdönteni, területeket elkoboz-ni azoktól, akik nem engedelmeskednek, és azoknak adományozni, akik magukat a pápai tekintélynek alárendelik”. Nem olvasta véletlenül a Jelenések könyve 17. részének 18. versét. Gergely volt az első pápa, aki szó szerint királyokat döntött le trónjukról. Ha úgy gondolta, hogy a német császárt megfosztja trónjától, csak ennyit kellett mondania: „Nékem adatott minden hatalom, hogy a földön és a mennyben oldjak és kössek”. Ha esetleg valami olyanra fájt a foga, ami nem az övé volt, Gergely csak kijelentette, ahogyan ezt az 1080-as római zsinaton is tette: „Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy adományozhatunk és elvehetünk saját kívánságunk szerint királyságokat, hercegségeket, grófságokat, vagyis bárkinek a birtokát; ugyanis miénk az oldás és kötés hatalma”.
Próbáljuk csak magunk elé képzelni például, amint 1077-ben a megalázkodott IV. Henrik, a Római Birodalom uralkodója és Nagy Károly örököse (akit III. Leó pápa császárrá koronázott 800-ban) átkel az Alpokon, és arra kényszerül, hogy mezítláb, egy szál vászon ingben Canossa vára előtt álljon a hóban, és arra várjon, hogy VII. Gergely megbocsásson neki! Azt állítva, hogy ő a „Királyok Királya”, a Henrikkel való szembekerülés miatt kijelentette: „A mindenható Isten nevében megtiltom Henriknek, hogy Itália és Németország fölött uralkodjon. Feloldozom minden alattvalóját a neki tett hűségeskü alól, és kiátkozok mindenkit, aki őt mint királyt szolgálja”. Henriknek nem volt védelme a pápák szuperfegyvere ellen.
Ilyen volt tehát az a „nagy parázna”, akiről János apostol a Jelenések könyve 17. részében szól; központja egy hét hegyre épült város, „amelynek királysága van (angolban: uralkodik - a ford.) a földnek királyain” (18. vers). Egy XVIII. századi történész összesen 95 pápát számolt össze, akik mind azt állították, hogy Istentől kapott hatalmuk van arra, hogy királyokat fosszanak meg trónjuktól.12 Nincs még egy olyan város, amelyikre ez lenne jellemző. János apostol látása rendkívül hiteles.
A pápai trónra kerülése előtt VII. Gergely Hildebrand néven már híres volt, hiszen öt pápa mögött - beleértve II. Sándort is - játszott zseniális manipuláló szerepet. Gergely azzal kezdte főpapi uralkodását, hogy „a királyságok fölötti uralom jogát is magának követelte - ahogyan ezt előtte 400 évvel I. (Nagy) Gergely is tette”. Kijelentette, hogy „az oldás és kötés” hatalma, amit Krisztus adott Péternek, azt is jelenti, hogy a pápáknak „joguk van királyokat trónra emelni és trónról ledönteni, kormányokat felállítani és megdönteni, területeket elkoboz-ni azoktól, akik nem engedelmeskednek, és azoknak adományozni, akik magukat a pápai tekintélynek alárendelik”. Nem olvasta véletlenül a Jelenések könyve 17. részének 18. versét. Gergely volt az első pápa, aki szó szerint királyokat döntött le trónjukról. Ha úgy gondolta, hogy a német császárt megfosztja trónjától, csak ennyit kellett mondania: „Nékem adatott minden hatalom, hogy a földön és a mennyben oldjak és kössek”. Ha esetleg valami olyanra fájt a foga, ami nem az övé volt, Gergely csak kijelentette, ahogyan ezt az 1080-as római zsinaton is tette: „Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy adományozhatunk és elvehetünk saját kívánságunk szerint királyságokat, hercegségeket, grófságokat, vagyis bárkinek a birtokát; ugyanis miénk az oldás és kötés hatalma”.
Próbáljuk csak magunk elé képzelni például, amint 1077-ben a megalázkodott IV. Henrik, a Római Birodalom uralkodója és Nagy Károly örököse (akit III. Leó pápa császárrá koronázott 800-ban) átkel az Alpokon, és arra kényszerül, hogy mezítláb, egy szál vászon ingben Canossa vára előtt álljon a hóban, és arra várjon, hogy VII. Gergely megbocsásson neki! Azt állítva, hogy ő a „Királyok Királya”, a Henrikkel való szembekerülés miatt kijelentette: „A mindenható Isten nevében megtiltom Henriknek, hogy Itália és Németország fölött uralkodjon. Feloldozom minden alattvalóját a neki tett hűségeskü alól, és kiátkozok mindenkit, aki őt mint királyt szolgálja”. Henriknek nem volt védelme a pápák szuperfegyvere ellen.
Ilyen volt tehát az a „nagy parázna”, akiről János apostol a Jelenések könyve 17. részében szól; központja egy hét hegyre épült város, „amelynek királysága van (angolban: uralkodik - a ford.) a földnek királyain” (18. vers). Egy XVIII. századi történész összesen 95 pápát számolt össze, akik mind azt állították, hogy Istentől kapott hatalmuk van arra, hogy királyokat fosszanak meg trónjuktól.12 Nincs még egy olyan város, amelyikre ez lenne jellemző. János apostol látása rendkívül hiteles.
2014. január 13., hétfő
2014. január 12., vasárnap
Reinhard Bonnke - Halhatatlan cselekedetek haladók számára 2.
"TITOKBAN FORMÁLTATVA"
Nekem történetesen az evangelizálás az elhívásom. Más elhívások is vannak, amelyek megragadnak embereket. Vannak apostolok, pásztorok, tanítók, próféták, vének, zenészek, szervezők, közbenjárók, munkások ezer különböző képességgel. Amikor Isten ránk helyezi a kezét, két dolgot tesz. Először is szolgálatot ad nekünk, aztán megnyit hozzá egy ajtót. Mindegyikünknek egyedi és létfontosságú helye van Isten templomában. Minden hívőt egyénileg csiszolt az Úr, "titokban formált a föld mélyében", ahogy a 139. zsoltár mondja. Némelyek távolról sem átlagosak. Őket valószínűleg nem fogadja üdvrivalgás.
Egy új látás nem csak azoknak lehet zavaró, akik kapják, hanem azoknak is, akik nem részesei, különösen, ha a dolog egy embert rivaldafénybe helyez. Ott jelentkezhet neheztelés, kritizálás, sőt még féltékenység is. Néha az ember közeli barátai és munkatársai sem tudják elhinni, hogy Isten elhívást helyezett az illető lelkébe. Nem számolnak Isten választásával, ahogy Pál rámutat Jákobbal kapcsolatban. Ha elhív, erre a legjobb bizonyíték a türelmünk, amikor rosszul ítélnek meg, és kritizálnak minket. Az az ember, aki tudja, hogy Isten küldte el, Istenben nyugszik és az Úrra bízza azoknak a kezelését, akik nem értenek vele egyet. "Azért alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy Ő is felmagasztaljon titeket a maga idejében."
Nekem történetesen az evangelizálás az elhívásom. Más elhívások is vannak, amelyek megragadnak embereket. Vannak apostolok, pásztorok, tanítók, próféták, vének, zenészek, szervezők, közbenjárók, munkások ezer különböző képességgel. Amikor Isten ránk helyezi a kezét, két dolgot tesz. Először is szolgálatot ad nekünk, aztán megnyit hozzá egy ajtót. Mindegyikünknek egyedi és létfontosságú helye van Isten templomában. Minden hívőt egyénileg csiszolt az Úr, "titokban formált a föld mélyében", ahogy a 139. zsoltár mondja. Némelyek távolról sem átlagosak. Őket valószínűleg nem fogadja üdvrivalgás.
Egy új látás nem csak azoknak lehet zavaró, akik kapják, hanem azoknak is, akik nem részesei, különösen, ha a dolog egy embert rivaldafénybe helyez. Ott jelentkezhet neheztelés, kritizálás, sőt még féltékenység is. Néha az ember közeli barátai és munkatársai sem tudják elhinni, hogy Isten elhívást helyezett az illető lelkébe. Nem számolnak Isten választásával, ahogy Pál rámutat Jákobbal kapcsolatban. Ha elhív, erre a legjobb bizonyíték a türelmünk, amikor rosszul ítélnek meg, és kritizálnak minket. Az az ember, aki tudja, hogy Isten küldte el, Istenben nyugszik és az Úrra bízza azoknak a kezelését, akik nem értenek vele egyet. "Azért alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy Ő is felmagasztaljon titeket a maga idejében."
Óvatosnak kell lennünk, nehogy tévesen bánjunk a kritikákkal. Néha mások szemén keresztül saját fejünket látjuk hátulról. Fontos, mit mondanak rólunk mások, akár ellenségek, akár barátok. Dicsérem az Urat azokért a kiválasztott emberekért, akikhez az Úr elvezetett engem, mert nagyon jó meglátásaik voltak. Bolond lettem volna, ha nem hallgattam volna rájuk. Az evangélistáknak természetesen szükségük van tanácsra. Az evangélista nem lehet önmaga törvénye, hiszen ő Krisztus testének tagja.
Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 11.
Most továbbmegyünk a negyedik pontjához annak, hogy Krisztusban Ádám bukásának következményei hogyan semmisültek meg. Azt mondtuk, amikor tanulmányoztuk Ádám bukását, hogy Ádám uralkodási területe teljesen alávettetett a hiábavalóságnak. A hiábavalóságot úgy határoztuk meg, mint a pusztulást, romlást, hanyatlást. El fog jönni a megváltás a teremtés számára a hiábavalóságból Krisztus új nemzetségén keresztül. Része a felelősségünknek, hogy eszközei legyünk a teremtés megváltásának a hiábavalóságból. Nem akarok hosszan foglalkozni ezzel, de része ez a megváltásról szóló tanításnak.
Róma 8,17-23:
(17) Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
A teremtett világra mondhatjuk, hogy a teremtés. Anélkül, hogy most belemennék egy fejtegetésbe, minden hívő, aki újjászületik hit által a Krisztusban, hatalmat kap arra, hogy Isten fia legyen. Isten fiainak dicsőséges megjelenésére vár a teremtés.
(18) Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.
A teremtett világ Ádám engedetlensége miatt lett a hiábavalóság tárgya.
(19) Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Más szavakal; a teremtés megváltása függ Isten gyermekeitől, attól, hogy ők hogyan nyilvánulnak meg az ő dicsőségükben. Amikor ők megmutatkoznak a dicsőségükben, akkor a teremtés megkapja a megváltást. Most a 22-es verset nézzük:
(20) Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
A teremtés vajúdik, a születés az új kor lesz, Isten fiainak a feltámadásakor.
(21) Nemcsak ez pedig, hanem maguk a Szellem zsengéjének birtokosai,mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek a megváltását.
Tehát csak akkor jön el a megváltás a teremtésben, amikor a testünk feltámad, és teljesen, véglegesen elváltozik Jézus Krisztus hasonlatosságára. A hiábavalóság az ádámi faj bukásával adatott a teremtésnek, így a megváltás az ádámi faj feltámadása után következik. Isten programja tökéletes minden részletében. Összehasonlítjuk a Kolossé 3,3-4-el:
(3) Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
A görög azt mondja "meghaltatok", amikor Krisztus meghalt, ti is meghaltatok. Van egy láthatatlan életetek, amelyen az érzékiek nem nyilvánulnak meg, a világ nem láthatja, de megvan ez nektek: el vagytok rejtve Krisztusban, az Istenben.
(4) Mikor Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben.
Krisztus a "mi életünk”. Ezt mondja az Ige. Pál azt mondja: "Nékem az élet Krisztus”. Az élet, amely Krisztusban van, a jelen pillanatban el van rejtve Istennél a mennyben. Természetes szem nem láthatja, de amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben. Ez Isten fiainak dicsőséges megjelenése, amikor Jézus, Isten Fia megmutatkozik az Ő dicsőségében, mi is dicsőségben megjelenünk együtt Ővele, és ekkor Krisztus megosztja az Ő fizikai hasonlatosságát, Isten fiainak dicsőséges megjelenése a feltámadásban elhozza a megváltást a teremtés számára. Ez a megváltás, ahogy megértettem, két fokozatban fog megtörténni. Először jön az ezeréves időszak, amit milleniumnak hívnak, mikor Krisztus uralkodik a földön, Izraellel, mint központi országgal és Jeruzsálem fővárossal. Ekkor a megváltás a hiábavalóságból részleges lesz. Azután van egy későbbi időszak, amikor a megváltás tökéletes lesz.
Róma 8,17-23:
(17) Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
A teremtett világra mondhatjuk, hogy a teremtés. Anélkül, hogy most belemennék egy fejtegetésbe, minden hívő, aki újjászületik hit által a Krisztusban, hatalmat kap arra, hogy Isten fia legyen. Isten fiainak dicsőséges megjelenésére vár a teremtés.
(18) Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.
A teremtett világ Ádám engedetlensége miatt lett a hiábavalóság tárgya.
(19) Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Más szavakal; a teremtés megváltása függ Isten gyermekeitől, attól, hogy ők hogyan nyilvánulnak meg az ő dicsőségükben. Amikor ők megmutatkoznak a dicsőségükben, akkor a teremtés megkapja a megváltást. Most a 22-es verset nézzük:
(20) Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
A teremtés vajúdik, a születés az új kor lesz, Isten fiainak a feltámadásakor.
(21) Nemcsak ez pedig, hanem maguk a Szellem zsengéjének birtokosai,mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek a megváltását.
Tehát csak akkor jön el a megváltás a teremtésben, amikor a testünk feltámad, és teljesen, véglegesen elváltozik Jézus Krisztus hasonlatosságára. A hiábavalóság az ádámi faj bukásával adatott a teremtésnek, így a megváltás az ádámi faj feltámadása után következik. Isten programja tökéletes minden részletében. Összehasonlítjuk a Kolossé 3,3-4-el:
(3) Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
A görög azt mondja "meghaltatok", amikor Krisztus meghalt, ti is meghaltatok. Van egy láthatatlan életetek, amelyen az érzékiek nem nyilvánulnak meg, a világ nem láthatja, de megvan ez nektek: el vagytok rejtve Krisztusban, az Istenben.
(4) Mikor Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben.
Krisztus a "mi életünk”. Ezt mondja az Ige. Pál azt mondja: "Nékem az élet Krisztus”. Az élet, amely Krisztusban van, a jelen pillanatban el van rejtve Istennél a mennyben. Természetes szem nem láthatja, de amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben. Ez Isten fiainak dicsőséges megjelenése, amikor Jézus, Isten Fia megmutatkozik az Ő dicsőségében, mi is dicsőségben megjelenünk együtt Ővele, és ekkor Krisztus megosztja az Ő fizikai hasonlatosságát, Isten fiainak dicsőséges megjelenése a feltámadásban elhozza a megváltást a teremtés számára. Ez a megváltás, ahogy megértettem, két fokozatban fog megtörténni. Először jön az ezeréves időszak, amit milleniumnak hívnak, mikor Krisztus uralkodik a földön, Izraellel, mint központi országgal és Jeruzsálem fővárossal. Ekkor a megváltás a hiábavalóságból részleges lesz. Azután van egy későbbi időszak, amikor a megváltás tökéletes lesz.
Tom Marshall - Hogyan békél meg Isten? 3.
Csak a kegyelem működik
A második fontos szempont, amit megértettem, az volt, hogy Isten a kegyelem talaján állva békül ki velünk. Évekkel ezelőtt gyülekezetem két tagja keserű ellenségeskedésben állt egymással. Végül elhatározták, hogy Jézus tanácsa szerint fognak eljárni, ami a Máté 18: 15-17-ben van megírva, mivel tudatában voltak annak, hogy rendezniük kell kapcsolatukat. Betű szerint követték az Ige utasítását: menj el egyedül a testvéredhez, ha nem hallgat rád, végy magad mellé két tanút, és ha még akkor sem engedelmeskedik, akkor mondd el a gyülekezetnek.
Mindez teljes zűrzavarba torkollott. Nekem úgy tűnt, hogy sokkal jobb lett volna, ha hozzá se fognak a dologhoz.
Néhány héttel később, miközben éppen egy összejövetelre tartottam, az autómban ülve a történteken töprengtem. Ezt mondtam: “Uram, ez a két ember hűségesen követte az utasításaidat, mégsem oldódott meg a problémájuk. Mit rontottak el?”
Ez volt az egyik olyan alkalom, amiről biztosan tudom, hogy az Úr szólt hozzám. Nagyon világosan ezt mondta: “Te ezt nem érted. Ez csak a kegyelem talaján működik.”
Hát persze! Ha azt mondom: “Én megtettem a fele utat, a másik fele a tiéd”, akkor az nem kegyelem, hanem törvény. Ha így szólok: “Megcsináltam az én részemet, te is megcsinálod a tiédet?”, az nem kegyelem, hanem “cselekedetek”.
A kegyelem szavakba öntve annyit jelent, hogy jót teszek valakivel, minden kikötés nélkül. Ha ezt mondom: “Eljöttem, hogy kibéküljünk, és ajánlatomnak nincs semmi előfeltétele”, az kegyelem. Ha így szólsz hozzám: “Szeretnék veled kibékülni, és nincs semmi előfeltételem”, az kegyelem. Csak ezen az alapon fog tökéletesen működni Istennek a megbékélésről alkotott elképzelése.
Ez az oka annak, hogy mélyen megosztott társadalmunkban csak a keresztények lehetnek bármely megbékélés kulcsfigurái. Kizárólag mi értjük a kegyelem működését, mivel mi vagyunk annak haszonélvezői. Ezért csak mi tudjuk azt megmagyarázni és bemutatni a sebzett világnak. Ez teszi a keresztények és a gyülekezetek közötti megosztottságot és viszálykodást olyan elviselhetetlenül botrányossá, mivel nekünk a megbékélés szolgáinak kellene lennünk.
A második fontos szempont, amit megértettem, az volt, hogy Isten a kegyelem talaján állva békül ki velünk. Évekkel ezelőtt gyülekezetem két tagja keserű ellenségeskedésben állt egymással. Végül elhatározták, hogy Jézus tanácsa szerint fognak eljárni, ami a Máté 18: 15-17-ben van megírva, mivel tudatában voltak annak, hogy rendezniük kell kapcsolatukat. Betű szerint követték az Ige utasítását: menj el egyedül a testvéredhez, ha nem hallgat rád, végy magad mellé két tanút, és ha még akkor sem engedelmeskedik, akkor mondd el a gyülekezetnek.
Mindez teljes zűrzavarba torkollott. Nekem úgy tűnt, hogy sokkal jobb lett volna, ha hozzá se fognak a dologhoz.
Néhány héttel később, miközben éppen egy összejövetelre tartottam, az autómban ülve a történteken töprengtem. Ezt mondtam: “Uram, ez a két ember hűségesen követte az utasításaidat, mégsem oldódott meg a problémájuk. Mit rontottak el?”
Ez volt az egyik olyan alkalom, amiről biztosan tudom, hogy az Úr szólt hozzám. Nagyon világosan ezt mondta: “Te ezt nem érted. Ez csak a kegyelem talaján működik.”
Hát persze! Ha azt mondom: “Én megtettem a fele utat, a másik fele a tiéd”, akkor az nem kegyelem, hanem törvény. Ha így szólok: “Megcsináltam az én részemet, te is megcsinálod a tiédet?”, az nem kegyelem, hanem “cselekedetek”.
A kegyelem szavakba öntve annyit jelent, hogy jót teszek valakivel, minden kikötés nélkül. Ha ezt mondom: “Eljöttem, hogy kibéküljünk, és ajánlatomnak nincs semmi előfeltétele”, az kegyelem. Ha így szólsz hozzám: “Szeretnék veled kibékülni, és nincs semmi előfeltételem”, az kegyelem. Csak ezen az alapon fog tökéletesen működni Istennek a megbékélésről alkotott elképzelése.
Ez az oka annak, hogy mélyen megosztott társadalmunkban csak a keresztények lehetnek bármely megbékélés kulcsfigurái. Kizárólag mi értjük a kegyelem működését, mivel mi vagyunk annak haszonélvezői. Ezért csak mi tudjuk azt megmagyarázni és bemutatni a sebzett világnak. Ez teszi a keresztények és a gyülekezetek közötti megosztottságot és viszálykodást olyan elviselhetetlenül botrányossá, mivel nekünk a megbékélés szolgáinak kellene lennünk.
Dave Hunt - Uralkodás a föld királyain 3.
A pápai uralom Angliában és Írországban
A pápáknak a föld királyai fölött gyakorolt félelmetes hatalma a középkorban tovább nőtt. VI. Gergely (1045-46) kijelentette, hogy a pápa minden szavának vakon kell, hogy engedelmeskedjen mindenki, még az uralkodók is. II. Sándor (1061-73) a nagy Hildebrand (később VII. Gergely) tanácsára kiadott egy olyan rendeletet, amelyben kimondja, hogy Harald, Anglia törvényes királya trónbitorló, és kiátkozta követőit. Majd a pápa úgy rendelkezett, hogy a normandiai herceg, Vilmos az angol trón jogos örököse. A pápa áldásával Hódító Vilmos (William the Conqueror) csatában megölte Haraldot, elfoglalta Angliát, és 1066. december 25-én, karácsony napján Londonban megkoronázták. Vilmos „Róma Szentszéke nevében” fogadta el a királyi koronát. Ez a pápaság újabb győzelmét jelentette, és nagymértékben növelte a római katolikus befolyást Angliában. Freeman The Norman Conquest (A normann hódítás) c. művében a következőképpen számol be az eseményekről:
"Vilmost [a pápa] ruházta fel azzal a tekintéllyel, hogy ő legyen a Menny bosszúállója. Megkövetelték tőle, hogy az angol népnek megtanítsa „a Krisztus helytartójának kijáró engedelmességet”, és azt, amiről a pápaság soha nem felejtkezik el: „a járandóságok még pontosabb fizetését”."
1155-ben IV. Hadrián Írország koronáját Anglia királyának adta. „Krisztus helytartója” saját tekintélyével Írországot angol uralom alá vetette, és kiszolgáltatta az ország „béketűrő, keresztény népét II. Henrik könyörtelen kegyetlenségeinek azon az alapon, hogy ez Szent Péter és az Anyaszentegyház öröksége”. Az őt követő pápák is megerősítették ezt a rendeletet.
Mindaddig, amíg Anglia katolikus maradt, a helyzet elviselhető volt. Amikor azonban Anglia protestáns ország lett, Anglia Írország fölötti folytonos katolikus kontrollja, illetve a katolikusok üldözése egyre nagyobb problémát jelentett, és ez még napjainkban is érzékelhető. Jóllehet a katolikus Írországot sok jogos sérelem érte, és ezek túl összetettek ahhoz, hogy itt kitérjünk rájuk, azt nem szabad elfelejteni, hogy végül is a római katolikus pápák adták oda Írországot Angliának.
Sőt, tény az is, hogy a pápák a felelősek Angliának sok megpróbáltatásáért és viszontagságáért is. A római főpapok úgy kezelték „királyait, mint alattvalóikat, népének egyáltalán nem ismerték el jogait, ha ez éppen a pápaság érdekeibe ütközött... A katolikus klérus a pápa megbízottjaként irányította Angliát, és teljesen figyelmen kívül hagyta a földtörvényeket. Úgy tűnt, mintha a pápák lettek volna az ország urai. A polgári bíróságoknak nem volt joguk papok fölött ítélkezni.”
Thompson így ír erről:
"Lehetetlen lenne felsorolni... azokat a szörnyű és égbekiáltó praktikákat, amiket ez alatt a sötét időszak alatt követtek el Angliában a királyok és a pápák. A polgári jogok megszerzésére irányuló legjelentéktelenebb követeléseket is bűnnek ítélték, és úgy gondolták, Isten felhatalmazta őket, hogy büntetést szabjanak ki ezért. Több mint száz gyilkosságot követtek el papok II. Henrik uralma alatt, és ezekért semmiféle büntetést nem kaptak...
A klérusnak abszolút hatalma volt saját testülete fölött, és döntését senkinek nem volt joga felülbírálni. Egy átlag polgár az életével fizetett, ha gyilkolt, a papot viszont még csak meg sem büntették. Ezt hívták a klérus immunitásának. [Amikor a király megkísérelte megváltoztatni a törvényt, és a klérust is a törvénynek akarta alárendelni], a pápa elutasította, mint „ az egyházzal szembeni negatív előítéletet és kiváltságjogainak rombolását”."
Mai szemmel nézve az uralkodók fölött gyakorolt ilyen nyílt pápai uralom felfoghatatlan, de tény, hogy ez volt a kor elfogadott normája. A pápák a szó szoros értelmében évszázadokig kezükben tartották az egész akkoriban ismert világot, pontosan úgy, ahogyan ezt János apostol előre látta.
A pápáknak a föld királyai fölött gyakorolt félelmetes hatalma a középkorban tovább nőtt. VI. Gergely (1045-46) kijelentette, hogy a pápa minden szavának vakon kell, hogy engedelmeskedjen mindenki, még az uralkodók is. II. Sándor (1061-73) a nagy Hildebrand (később VII. Gergely) tanácsára kiadott egy olyan rendeletet, amelyben kimondja, hogy Harald, Anglia törvényes királya trónbitorló, és kiátkozta követőit. Majd a pápa úgy rendelkezett, hogy a normandiai herceg, Vilmos az angol trón jogos örököse. A pápa áldásával Hódító Vilmos (William the Conqueror) csatában megölte Haraldot, elfoglalta Angliát, és 1066. december 25-én, karácsony napján Londonban megkoronázták. Vilmos „Róma Szentszéke nevében” fogadta el a királyi koronát. Ez a pápaság újabb győzelmét jelentette, és nagymértékben növelte a római katolikus befolyást Angliában. Freeman The Norman Conquest (A normann hódítás) c. művében a következőképpen számol be az eseményekről:
"Vilmost [a pápa] ruházta fel azzal a tekintéllyel, hogy ő legyen a Menny bosszúállója. Megkövetelték tőle, hogy az angol népnek megtanítsa „a Krisztus helytartójának kijáró engedelmességet”, és azt, amiről a pápaság soha nem felejtkezik el: „a járandóságok még pontosabb fizetését”."
1155-ben IV. Hadrián Írország koronáját Anglia királyának adta. „Krisztus helytartója” saját tekintélyével Írországot angol uralom alá vetette, és kiszolgáltatta az ország „béketűrő, keresztény népét II. Henrik könyörtelen kegyetlenségeinek azon az alapon, hogy ez Szent Péter és az Anyaszentegyház öröksége”. Az őt követő pápák is megerősítették ezt a rendeletet.
Mindaddig, amíg Anglia katolikus maradt, a helyzet elviselhető volt. Amikor azonban Anglia protestáns ország lett, Anglia Írország fölötti folytonos katolikus kontrollja, illetve a katolikusok üldözése egyre nagyobb problémát jelentett, és ez még napjainkban is érzékelhető. Jóllehet a katolikus Írországot sok jogos sérelem érte, és ezek túl összetettek ahhoz, hogy itt kitérjünk rájuk, azt nem szabad elfelejteni, hogy végül is a római katolikus pápák adták oda Írországot Angliának.
Sőt, tény az is, hogy a pápák a felelősek Angliának sok megpróbáltatásáért és viszontagságáért is. A római főpapok úgy kezelték „királyait, mint alattvalóikat, népének egyáltalán nem ismerték el jogait, ha ez éppen a pápaság érdekeibe ütközött... A katolikus klérus a pápa megbízottjaként irányította Angliát, és teljesen figyelmen kívül hagyta a földtörvényeket. Úgy tűnt, mintha a pápák lettek volna az ország urai. A polgári bíróságoknak nem volt joguk papok fölött ítélkezni.”
Thompson így ír erről:
"Lehetetlen lenne felsorolni... azokat a szörnyű és égbekiáltó praktikákat, amiket ez alatt a sötét időszak alatt követtek el Angliában a királyok és a pápák. A polgári jogok megszerzésére irányuló legjelentéktelenebb követeléseket is bűnnek ítélték, és úgy gondolták, Isten felhatalmazta őket, hogy büntetést szabjanak ki ezért. Több mint száz gyilkosságot követtek el papok II. Henrik uralma alatt, és ezekért semmiféle büntetést nem kaptak...
A klérusnak abszolút hatalma volt saját testülete fölött, és döntését senkinek nem volt joga felülbírálni. Egy átlag polgár az életével fizetett, ha gyilkolt, a papot viszont még csak meg sem büntették. Ezt hívták a klérus immunitásának. [Amikor a király megkísérelte megváltoztatni a törvényt, és a klérust is a törvénynek akarta alárendelni], a pápa elutasította, mint „ az egyházzal szembeni negatív előítéletet és kiváltságjogainak rombolását”."
Mai szemmel nézve az uralkodók fölött gyakorolt ilyen nyílt pápai uralom felfoghatatlan, de tény, hogy ez volt a kor elfogadott normája. A pápák a szó szoros értelmében évszázadokig kezükben tartották az egész akkoriban ismert világot, pontosan úgy, ahogyan ezt János apostol előre látta.
2014. január 9., csütörtök
Reinhard Bonnke - Halhatatlan cselekedetek haladók számára 1.
Annak az embernek, akinek küldetése van, látásra van szüksége. Ézsaiásnak és Jeremiásnak szüksége volt a maga látására. A látásuk nélkül nem tudták volna végigcsinálni a küzdelmet. Isten elhívottjának lenni nem kerül semmibe, mivel Isten az, aki elhív. Az elhívást megszülni viszont teljesen más dolog. Az ember feladná a harcot, ha nem lenne elhívása.
Misszionáriusként keményen dolgoztam Lesothoban, de gyakran eszembe jutott a vérben megmosott Afrika álma. Ez a látás egyre kitartóbb és elevenebb lett. Egy emésztő vágy kényszerített első vállalkozásaimra. Még ekkor is tétováztam. A missziós testület tagjai helytelenítették ötleteimet, akármilyen jó és szellemi emberek voltak is. Kary Barth írta: "A hit sosem azonos a jámborsággal." Ők úgy hitték, Afrika megmentését gyümölcsözően nem a tömeges evangelizációval lehet megközelíteni, hanem a hagyományos missziós munkával. Miért gondoltam azt, hogy én másképp is tudom csinálni? Ha ez Isten útja, miért nem járnak rajta mások is? A misszionáriusok elégedettek voltak a missziói hagyománnyal - ők tévedtek és nekem volt igazam?
Egyedül éreztem magam. Aztán találkoztam egy csapat evangélistával, hogy közösségben legyünk egymással, és mindegyiküknek volt egy az enyémhez hasonló története. Közös tapasztalatuk volt a hivatalos elutasítás. A Szent Szellem tüze égett bennük, körülvette őket a hatalmas lehetőségek kihívása, de kívülről kritizálták őket. E szülési fájdalmak idején sokszor gyötrődő elmével órákat kellett imádkoznom, hogy megőrizzem lelki egyensúlyomat és békességemet. Mennyi ideig tartana a vérrel megmosott Afrika létrehozása a támadó jellegű evangélizációs hadjáratok nélkül? Csak egy nemzedéknyi időnk van egy nemzedék megmentésére. Minden nemzedéknek szüksége van újjászületésre.
A rajtam levő nyomás elért egy kritikus pontot. Egy napon bezárkóztam Lesothoban egy szállodai szobába imádkozni. Eltökéltem, hogy nem engedem el Istent, amíg világos üzenetet nem kapok Tőle. Bátran pontosan az Úr elé tártam érzéseimet, és azt mondtam, hogy már belebetegedtem és belefáradtam a feszültségbe - abba, hogy kényszert érzek az evangelizálásra, de az emberek korlátoznak. Valóban Isten akarata a számomra ez az állandó sürgetés a harcra? Úgy tűnt, egyéb munkások nem hitték, hogy a tömeges evangelizáció jó eljárás.
Aznap Isten megvilágította előttem a dolgokat. Az Úr ugyanolyan őszintén felelt nekem, ahogy én beszéltem Vele. Azt mondta: "Ha eldobod azt a látást, amit adtam neked, egy másik embert fogok keresni, aki elfogadja a látást, és megteszi, amit akarok."
Azonnal megtértem tétovázásomból. Örökre döntöttem. Akkor Isten mosolyogni kezdett rám, és isteni bátorítást adott nekem. Attól a naptól fogva sosem néztem hátrafelé. Megtanultam, hogyan kezeljem a kritizálókat és a kritikákat úgy, hogy engedem, hogy Isten Maga váljon a Védőmmé. Úgy döntöttem, hadd lássák, hogy az Úr vezetett engem, abból a gyümölcsből, amit terem. Arra összpontosítottam, amit az Úr vár tőlem, és a szolgálat, meg az eredmények növekedtek - lépésről lépésre, nagyságrendről nagyságrendre, néha eléggé drámai módon.
Misszionáriusként keményen dolgoztam Lesothoban, de gyakran eszembe jutott a vérben megmosott Afrika álma. Ez a látás egyre kitartóbb és elevenebb lett. Egy emésztő vágy kényszerített első vállalkozásaimra. Még ekkor is tétováztam. A missziós testület tagjai helytelenítették ötleteimet, akármilyen jó és szellemi emberek voltak is. Kary Barth írta: "A hit sosem azonos a jámborsággal." Ők úgy hitték, Afrika megmentését gyümölcsözően nem a tömeges evangelizációval lehet megközelíteni, hanem a hagyományos missziós munkával. Miért gondoltam azt, hogy én másképp is tudom csinálni? Ha ez Isten útja, miért nem járnak rajta mások is? A misszionáriusok elégedettek voltak a missziói hagyománnyal - ők tévedtek és nekem volt igazam?
Egyedül éreztem magam. Aztán találkoztam egy csapat evangélistával, hogy közösségben legyünk egymással, és mindegyiküknek volt egy az enyémhez hasonló története. Közös tapasztalatuk volt a hivatalos elutasítás. A Szent Szellem tüze égett bennük, körülvette őket a hatalmas lehetőségek kihívása, de kívülről kritizálták őket. E szülési fájdalmak idején sokszor gyötrődő elmével órákat kellett imádkoznom, hogy megőrizzem lelki egyensúlyomat és békességemet. Mennyi ideig tartana a vérrel megmosott Afrika létrehozása a támadó jellegű evangélizációs hadjáratok nélkül? Csak egy nemzedéknyi időnk van egy nemzedék megmentésére. Minden nemzedéknek szüksége van újjászületésre.
A rajtam levő nyomás elért egy kritikus pontot. Egy napon bezárkóztam Lesothoban egy szállodai szobába imádkozni. Eltökéltem, hogy nem engedem el Istent, amíg világos üzenetet nem kapok Tőle. Bátran pontosan az Úr elé tártam érzéseimet, és azt mondtam, hogy már belebetegedtem és belefáradtam a feszültségbe - abba, hogy kényszert érzek az evangelizálásra, de az emberek korlátoznak. Valóban Isten akarata a számomra ez az állandó sürgetés a harcra? Úgy tűnt, egyéb munkások nem hitték, hogy a tömeges evangelizáció jó eljárás.
Aznap Isten megvilágította előttem a dolgokat. Az Úr ugyanolyan őszintén felelt nekem, ahogy én beszéltem Vele. Azt mondta: "Ha eldobod azt a látást, amit adtam neked, egy másik embert fogok keresni, aki elfogadja a látást, és megteszi, amit akarok."
Azonnal megtértem tétovázásomból. Örökre döntöttem. Akkor Isten mosolyogni kezdett rám, és isteni bátorítást adott nekem. Attól a naptól fogva sosem néztem hátrafelé. Megtanultam, hogyan kezeljem a kritizálókat és a kritikákat úgy, hogy engedem, hogy Isten Maga váljon a Védőmmé. Úgy döntöttem, hadd lássák, hogy az Úr vezetett engem, abból a gyümölcsből, amit terem. Arra összpontosítottam, amit az Úr vár tőlem, és a szolgálat, meg az eredmények növekedtek - lépésről lépésre, nagyságrendről nagyságrendre, néha eléggé drámai módon.
Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 10.
Azt mondja tovább folytatva a Lukács 10,18-19-ben:
(17) -(19) Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem
árthat néktek.
Tehát újra a hatalom: "és semmi nem árhat néktek"! Hány keresztény hiszi ezt? Semmi sem árthat! Sem influenza járvány, sem vírus, semmi sem árthat.
(20) De ne azon örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek, hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
Valóban fontos, hogy tudjuk, hogy a nevünk fel van írva a mennyben. Mindenesetre hiszem, hogy örvendezhetünk, ha látjuk, hogy a foglyok szabadulnak. Ez a helyes, jó az örvendezés.
A Sátán királyságában szigorú hierarchia van. Különbség van a démonok és a gonosz angyalok között. Most a démonokról van szó. A Sátán királyságát úgy kell látni, mint egy hadsereget, amely a szellemvilágban van. A démonok a gyalogságot képezik a Sátán seregében. Be kell látnunk, hogy egy démonikus atmoszférában élünk, nem beszélve a régi életről, a bűnről, ami behozta a démonokat az életünkbe, és újból kényszerített a bűnre, és ennek nem volt vége. A kényszerérzések és minden, ami abból jön, az sátáni. Általában bandákban járnak együtt a démonok. Van egy "bandavezér", amely leginkább megnyilvánul. Fő céljuk az ember megsemmisítése. Ezért fontos bűnvallás után a szabadító szolgálat. A démonok mindent elkövetnek, hogy elveszítsék az embert. Nem igaz az a tévtanítás sem, hogy a keresztényekben nincsenek démonok.
Az ádámi természet is ki van szolgáltatva a démonoknak. Nem lehet szabályszerűen meghatározni, hogy ha valaki elkövetett egy bűnt, akkor ilyen démon van benne.
A szabadító szolgálat is ad betekintést abba, hogy a vallásra mennyire rátette a kezét a Sátán. Általában sokkal több démon van egy vallásos emberben megtérése előtt, mint egy hippi prostituáltban. A Sátánnak az a célja, hogy a keresztények olyanok legyenek, mint a szőlőben nyáron a madárijesztők, hogy mindenkit elijesszenek. így akarja lejáratni a kereszténységet. De ha jön Jézus, jön a szabadulás is, ez hozzá tartozik a megtéréshez.
A démonizálódáshoz elegendő az is, ha valaki nincs tele Szent Szellemmel, nem kell hozzá nagy bűnöket elkövetni. Emiatt is nagyon fontos a szabadulás.
Az ördög fél tőled, de csak akkor, ha királyként viselkedsz. De ha félsz, akkor mint a mágnes, úgy vonzod a démonokat magadhoz. Bejöhet egy rossz gondolaton keresztül is, és csak hosszú idő után veszed észre, hogy a problémáid forrása egy démonikus gondolat. Végig se gondolod józanul, és a környezeted csak azt látja, hogy fonnyadsz, fonnyadsz egyre inkább. Ez olyan, mint ahogy egy seb az ember a testén fertőződhet és fertőzhet, begennyesedhet. Alapvető, mély gyógyulás kell ebből, mert a hit hajótörést szenvedett egy ponton, alaposan végig kell venni az alaptanításokat, míg felépíted a hitedet.
Gyakran idős keresztények is így járnak, létrejön egy gondolat, és ez bizonytalanságot, kétségeket, hitetlenségeket, félelmeket hoz be. Csak az a virág tud virulni, amelyiket öntözik és kap megfelelő tápanyagot. Előfordulhat az is, hogy valaki nem tud böjtölni, mert egyszer-kétszer "bezabált”, és bejött a falánkság. Úgy gondolja; "Most nem Isten vezetése, hogy böjtöljek." Ez démonikus, ilyenkor először bűnbánatot kell tartani, meggyűlölni és kiűzni magadból. Ideiglenesen felfüggesztheted a böjtöt és azt mondhatod, majd máskor folytatom. Hiába kezded el újra, ha utána engedményeket teszel magadnak. Az ilyen problémákkal először meg kell kísérelni egymagadnak elbánni, de ha nem megy, akkor segítséget kell hívni.
(17) -(19) Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem
árthat néktek.
Tehát újra a hatalom: "és semmi nem árhat néktek"! Hány keresztény hiszi ezt? Semmi sem árthat! Sem influenza járvány, sem vírus, semmi sem árthat.
(20) De ne azon örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek, hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
Valóban fontos, hogy tudjuk, hogy a nevünk fel van írva a mennyben. Mindenesetre hiszem, hogy örvendezhetünk, ha látjuk, hogy a foglyok szabadulnak. Ez a helyes, jó az örvendezés.
A Sátán királyságában szigorú hierarchia van. Különbség van a démonok és a gonosz angyalok között. Most a démonokról van szó. A Sátán királyságát úgy kell látni, mint egy hadsereget, amely a szellemvilágban van. A démonok a gyalogságot képezik a Sátán seregében. Be kell látnunk, hogy egy démonikus atmoszférában élünk, nem beszélve a régi életről, a bűnről, ami behozta a démonokat az életünkbe, és újból kényszerített a bűnre, és ennek nem volt vége. A kényszerérzések és minden, ami abból jön, az sátáni. Általában bandákban járnak együtt a démonok. Van egy "bandavezér", amely leginkább megnyilvánul. Fő céljuk az ember megsemmisítése. Ezért fontos bűnvallás után a szabadító szolgálat. A démonok mindent elkövetnek, hogy elveszítsék az embert. Nem igaz az a tévtanítás sem, hogy a keresztényekben nincsenek démonok.
Az ádámi természet is ki van szolgáltatva a démonoknak. Nem lehet szabályszerűen meghatározni, hogy ha valaki elkövetett egy bűnt, akkor ilyen démon van benne.
A szabadító szolgálat is ad betekintést abba, hogy a vallásra mennyire rátette a kezét a Sátán. Általában sokkal több démon van egy vallásos emberben megtérése előtt, mint egy hippi prostituáltban. A Sátánnak az a célja, hogy a keresztények olyanok legyenek, mint a szőlőben nyáron a madárijesztők, hogy mindenkit elijesszenek. így akarja lejáratni a kereszténységet. De ha jön Jézus, jön a szabadulás is, ez hozzá tartozik a megtéréshez.
A démonizálódáshoz elegendő az is, ha valaki nincs tele Szent Szellemmel, nem kell hozzá nagy bűnöket elkövetni. Emiatt is nagyon fontos a szabadulás.
Az ördög fél tőled, de csak akkor, ha királyként viselkedsz. De ha félsz, akkor mint a mágnes, úgy vonzod a démonokat magadhoz. Bejöhet egy rossz gondolaton keresztül is, és csak hosszú idő után veszed észre, hogy a problémáid forrása egy démonikus gondolat. Végig se gondolod józanul, és a környezeted csak azt látja, hogy fonnyadsz, fonnyadsz egyre inkább. Ez olyan, mint ahogy egy seb az ember a testén fertőződhet és fertőzhet, begennyesedhet. Alapvető, mély gyógyulás kell ebből, mert a hit hajótörést szenvedett egy ponton, alaposan végig kell venni az alaptanításokat, míg felépíted a hitedet.
Gyakran idős keresztények is így járnak, létrejön egy gondolat, és ez bizonytalanságot, kétségeket, hitetlenségeket, félelmeket hoz be. Csak az a virág tud virulni, amelyiket öntözik és kap megfelelő tápanyagot. Előfordulhat az is, hogy valaki nem tud böjtölni, mert egyszer-kétszer "bezabált”, és bejött a falánkság. Úgy gondolja; "Most nem Isten vezetése, hogy böjtöljek." Ez démonikus, ilyenkor először bűnbánatot kell tartani, meggyűlölni és kiűzni magadból. Ideiglenesen felfüggesztheted a böjtöt és azt mondhatod, majd máskor folytatom. Hiába kezded el újra, ha utána engedményeket teszel magadnak. Az ilyen problémákkal először meg kell kísérelni egymagadnak elbánni, de ha nem megy, akkor segítséget kell hívni.
Tom Marshall - Hogyan békél meg Isten? 2.
Személyek békülnek ki egymással, nem problémák
Hogyan békít meg tehát minket Isten? Ennek megértése alapvetően fontos, mert a megbékélést soha nem fogjuk tudni jobban csinálni, mint Ő.
Először az tűnt fel nekem, hogy Isten személyes módon velem foglalkozik. A kezdet kezdetétől ez a módszere. Amikor Isten Ádámot kereste az Édenben, első kérdése nem az volt, hogy: “Mit tettél?”, hanem ez: “Ádám, hol vagy?”
És ez a kezdete, nem a vége volt annak, ahogyan Isten a Tőle elidegenedett embert kereste. Jézus eljött az Atya kebléből, hogy megkeressen minket. “Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
Ekkor kezdett felderengeni bennem annak megértése, hogy problémákat nem, kizárólag személyeket lehet egymással kibékíteni. A problémák megoldásra várnak, az embereket kell kibékíteni.
Elveszítettük egymást a saját magunk által létrehozott problémák ingoványában. Már nem egymás személyiségével állunk kapcsolatban, hanem a másik ember viselkedésére reagálunk, ő pedig a mi általunk tanúsított viselkedéssel szemben viselkedik valahogyan. Egymástól elválasztva nem értjük többé egymást, nem tudunk senkiben megbízni, és nem törődünk senkivel. Viták, félreértések és önző, bűnös attitűdjeink sokasága elszakított bennünket egymástól.
Ennek a folyamatnak a kezdete szinte észrevehetetlen, innen származik sok összetört házasságban a tanácstalanság: “Olyan jól kezdődött. Valóban szerettük egymást. Hogy a csudába jutottunk ebbe a zavaros helyzetbe?”
A megbékélés Isten módszere alapján azt jelenti, hogy először is újra vagy talán első alkalommal meg kell találnunk egymást, mint személyt.
De a felhalmozódott problémák útvesztőjében soha nem fogjuk egymást meglelni. Mindössze problémákkal fogjuk szembetalálni magunkat. Ezért tudatosan félre kell tennünk nézeteltéréseinket, az egészet bele kell tennünk a “Függőben lévő ügyek” aktái közé, és mindaddig figyelmen kívül kell ezeket hagynunk, amíg meg nem találtuk egymást. Így mentünk oda először Istenhez is.
“Jövök, semmit nem hozva,
Keresztedbe fogódzva.
Meztelen, hogy felruházz,
Árván, bízva, hogy megszánsz...”
(Csomasz Tóth Kálmán fordítása)
Az üdvösség így a személyek közötti megbékélés minden formájának modelljévé válik. Félre kell tennünk a megoldásról kialakított saját elképzeléseinket, problémáinkat, jogainkat, ki kell lépnünk védősáncaink mögül, le kell mondanunk pozíciónkról, felfogásainkról, az általunk kreált magyarázatokról és előítéleteinkről. Ideiglenesen még alapelveinket és meggyőződésünket is félre kell tennünk. Első a kibékülés.
Most valószínűleg ezt kérdezed: “És mi van a problémákkal? Nem hagyhatjuk ezeket figyelmen kívül, nem remélhetjük, hogy maguktól megoldódnak. Hogyan lehet kibékülni másként, mint az igazság és a jogosság alapján?”
Hozzánk fűződő kapcsolatában Istent erősen foglalkoztatja a problémák megoldása. Szünet nélkül így beszél hozzám: “Ez és ez a te problémád, és ezt nem tudom tovább elviselni”, vagy “Ez az ügy zavarja a kapcsolatunkat, és neked szembe kell ezzel nézned, mégpedig azonnal!”
Itt van a kulcskérdés. Isten állhatatos, türelmes, és meglehetősen könyörtelen a problémák megoldásának kérdésében, de csak azután, hogy kibékültünk Vele, nem előtte. A problémák megoldása az egyik következménye a megbékélésnek, nem pedig az eszköze.
Ezenkívül Isten csak akkor foglalkozik a problémáinkkal, amikor már biztonságban vagyunk változhatatlan szeretetében, és tudjuk, hogy Hozzá fűződő kapcsolatunk nem függ a problémák megoldásában tanúsított sikereinktől. Azért tudom bátran fogadni azokat a komoly operációkat, amelyeket az életemen elvégez, mert tudom, hogy az én problémamegoldó képességem nem befolyásolja az Ő szeretetét és a kapcsolatunkat, mert ez kegyelméből fakad, ami pedig feltétel nélküli.
Mint ahogyan az üdvösség a megbékélés forrásának és modelljének bizonyult, hasonló módon a megszentelődés a problémamegoldás mintája a kapcsolatokban. Ezt egy későbbi fejezetben fogjuk részletesebben kifejteni.
Hogyan békít meg tehát minket Isten? Ennek megértése alapvetően fontos, mert a megbékélést soha nem fogjuk tudni jobban csinálni, mint Ő.
Először az tűnt fel nekem, hogy Isten személyes módon velem foglalkozik. A kezdet kezdetétől ez a módszere. Amikor Isten Ádámot kereste az Édenben, első kérdése nem az volt, hogy: “Mit tettél?”, hanem ez: “Ádám, hol vagy?”
És ez a kezdete, nem a vége volt annak, ahogyan Isten a Tőle elidegenedett embert kereste. Jézus eljött az Atya kebléből, hogy megkeressen minket. “Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
Ekkor kezdett felderengeni bennem annak megértése, hogy problémákat nem, kizárólag személyeket lehet egymással kibékíteni. A problémák megoldásra várnak, az embereket kell kibékíteni.
Elveszítettük egymást a saját magunk által létrehozott problémák ingoványában. Már nem egymás személyiségével állunk kapcsolatban, hanem a másik ember viselkedésére reagálunk, ő pedig a mi általunk tanúsított viselkedéssel szemben viselkedik valahogyan. Egymástól elválasztva nem értjük többé egymást, nem tudunk senkiben megbízni, és nem törődünk senkivel. Viták, félreértések és önző, bűnös attitűdjeink sokasága elszakított bennünket egymástól.
Ennek a folyamatnak a kezdete szinte észrevehetetlen, innen származik sok összetört házasságban a tanácstalanság: “Olyan jól kezdődött. Valóban szerettük egymást. Hogy a csudába jutottunk ebbe a zavaros helyzetbe?”
A megbékélés Isten módszere alapján azt jelenti, hogy először is újra vagy talán első alkalommal meg kell találnunk egymást, mint személyt.
De a felhalmozódott problémák útvesztőjében soha nem fogjuk egymást meglelni. Mindössze problémákkal fogjuk szembetalálni magunkat. Ezért tudatosan félre kell tennünk nézeteltéréseinket, az egészet bele kell tennünk a “Függőben lévő ügyek” aktái közé, és mindaddig figyelmen kívül kell ezeket hagynunk, amíg meg nem találtuk egymást. Így mentünk oda először Istenhez is.
“Jövök, semmit nem hozva,
Keresztedbe fogódzva.
Meztelen, hogy felruházz,
Árván, bízva, hogy megszánsz...”
(Csomasz Tóth Kálmán fordítása)
Az üdvösség így a személyek közötti megbékélés minden formájának modelljévé válik. Félre kell tennünk a megoldásról kialakított saját elképzeléseinket, problémáinkat, jogainkat, ki kell lépnünk védősáncaink mögül, le kell mondanunk pozíciónkról, felfogásainkról, az általunk kreált magyarázatokról és előítéleteinkről. Ideiglenesen még alapelveinket és meggyőződésünket is félre kell tennünk. Első a kibékülés.
Most valószínűleg ezt kérdezed: “És mi van a problémákkal? Nem hagyhatjuk ezeket figyelmen kívül, nem remélhetjük, hogy maguktól megoldódnak. Hogyan lehet kibékülni másként, mint az igazság és a jogosság alapján?”
Hozzánk fűződő kapcsolatában Istent erősen foglalkoztatja a problémák megoldása. Szünet nélkül így beszél hozzám: “Ez és ez a te problémád, és ezt nem tudom tovább elviselni”, vagy “Ez az ügy zavarja a kapcsolatunkat, és neked szembe kell ezzel nézned, mégpedig azonnal!”
Itt van a kulcskérdés. Isten állhatatos, türelmes, és meglehetősen könyörtelen a problémák megoldásának kérdésében, de csak azután, hogy kibékültünk Vele, nem előtte. A problémák megoldása az egyik következménye a megbékélésnek, nem pedig az eszköze.
Ezenkívül Isten csak akkor foglalkozik a problémáinkkal, amikor már biztonságban vagyunk változhatatlan szeretetében, és tudjuk, hogy Hozzá fűződő kapcsolatunk nem függ a problémák megoldásában tanúsított sikereinktől. Azért tudom bátran fogadni azokat a komoly operációkat, amelyeket az életemen elvégez, mert tudom, hogy az én problémamegoldó képességem nem befolyásolja az Ő szeretetét és a kapcsolatunkat, mert ez kegyelméből fakad, ami pedig feltétel nélküli.
Mint ahogyan az üdvösség a megbékélés forrásának és modelljének bizonyult, hasonló módon a megszentelődés a problémamegoldás mintája a kapcsolatokban. Ezt egy későbbi fejezetben fogjuk részletesebben kifejteni.
Dave Hunt - Uralkodás a föld királyain 2.
Ösvény az evilági dicsőséghez
Néhány évvel azután, hogy Konstantin áthelyezte a birodalom főhadiszállását keletre, a Nyugat-Római Birodalom felbomlott. A központi hatalom hiánya miatt keletkezett űrt Rómában az egyház töltötte be, hiszen az egyház volt az egyetlen olyan római intézmény, ami alkalmas volt erre. Az egyházé volt a vezető szerep az oktatás és a jótékonyság területén, majd később a pápák fokozatosan átvették Róma és környéke kormányzását, és egy csalási manőver során (ahogyan ezt már láttuk) saját birtokaikhoz csatolták a pápai államok hatalmas földterületeit. Ahogy ambícióik egyre növekedtek, Róma új főpapjai kezdték magukra venni az uralkodók címeit és hatáskörét.
A pápáknak, akik közül néhányan különleges hadvezéri képességekkel rendelkeztek, saját hadseregük és hadi flottájuk volt birtokaik megnövelésére és védelmezésére. Azonban ennél sokkal nagyobb hatalom volt a kezükben: náluk voltak „a mennyek országának kulcsai”. A világi uralkodókat kötelezték arra, hogy bármennyire is nem tetszik nekik, hajtsanak térdet a pápáknak. Csak az „eretnekek” (Jézus Krisztus igazi követői) vonták kétségbe, hogy az egyház dönti el, ki mehet be a mennybe, és hogy bezárhatja annak kapuit azok előtt, akik vele szembeszállnak. A leghatalmasabb földi uralkodók is reszkettek a félelemtől, amikor kiátkozással fenyegették őket, ugyanis szinte az egész világon azt hitték, hogy nincs üdvösség az egyházon kívül. Walter James történész a következőket írja:
"A pápaság irányítása alatt állt a menny kapuja, amelyen minden hívó, beleértve az uralkodókat is, őszintén remélte, hogy belép. Abban az időben csak nagyon kevesen kérdőjelezték meg ennek az állításnak az igazságtartalmát, és ennek következtében a pápaság olyan erkölcsi tekintélyre tett szert, mint még soha."
A korábban már említett hamisított dokumentumot, a Konstantinféle ajándékozási okiratot egy egész könyvtárra való koholmány követte. Ezek alapján a hamis rendeletek alapján vezetik vissza a pápai tekintélyt Róma korai püspökeire, illetve rajtuk keresztül Péterre. Még Aquinói Szent Tamás, a római egyház nagy teológusa is áldozata lett ezeknek a hamis kijelentéseknek, és elhitte, hogy „nincs különbség Jézus Krisztus és a pápa között”. Aquinói Tamást annyira elvakította a pápák pompája és hatalma, hogy „rávette az egyházatyákat, hogy azt mondják: a világ uralkodói úgy engedelmeskednek a pápának, mintha ő lenne Jézus Krisztus”.
Az igazság pontosan ennek az ellentéte: Jézus Krisztusnak nem volt semmi köze a világ uralkodóihoz, és nemcsak hogy nem engedelmeskedtek Neki, hanem „e világ fejedelmei... [meg]feszítették ... a dicsőség urát” (lKorintus 2,8). A katolikus eretnekség azonban megmaradt, és a pápák központi elvévé vált. így teljesedett be tehát János apostol látása: a pápák szó szerint uralkodtak a föld királyain.
Néhány évvel azután, hogy Konstantin áthelyezte a birodalom főhadiszállását keletre, a Nyugat-Római Birodalom felbomlott. A központi hatalom hiánya miatt keletkezett űrt Rómában az egyház töltötte be, hiszen az egyház volt az egyetlen olyan római intézmény, ami alkalmas volt erre. Az egyházé volt a vezető szerep az oktatás és a jótékonyság területén, majd később a pápák fokozatosan átvették Róma és környéke kormányzását, és egy csalási manőver során (ahogyan ezt már láttuk) saját birtokaikhoz csatolták a pápai államok hatalmas földterületeit. Ahogy ambícióik egyre növekedtek, Róma új főpapjai kezdték magukra venni az uralkodók címeit és hatáskörét.
A pápáknak, akik közül néhányan különleges hadvezéri képességekkel rendelkeztek, saját hadseregük és hadi flottájuk volt birtokaik megnövelésére és védelmezésére. Azonban ennél sokkal nagyobb hatalom volt a kezükben: náluk voltak „a mennyek országának kulcsai”. A világi uralkodókat kötelezték arra, hogy bármennyire is nem tetszik nekik, hajtsanak térdet a pápáknak. Csak az „eretnekek” (Jézus Krisztus igazi követői) vonták kétségbe, hogy az egyház dönti el, ki mehet be a mennybe, és hogy bezárhatja annak kapuit azok előtt, akik vele szembeszállnak. A leghatalmasabb földi uralkodók is reszkettek a félelemtől, amikor kiátkozással fenyegették őket, ugyanis szinte az egész világon azt hitték, hogy nincs üdvösség az egyházon kívül. Walter James történész a következőket írja:
"A pápaság irányítása alatt állt a menny kapuja, amelyen minden hívó, beleértve az uralkodókat is, őszintén remélte, hogy belép. Abban az időben csak nagyon kevesen kérdőjelezték meg ennek az állításnak az igazságtartalmát, és ennek következtében a pápaság olyan erkölcsi tekintélyre tett szert, mint még soha."
A korábban már említett hamisított dokumentumot, a Konstantinféle ajándékozási okiratot egy egész könyvtárra való koholmány követte. Ezek alapján a hamis rendeletek alapján vezetik vissza a pápai tekintélyt Róma korai püspökeire, illetve rajtuk keresztül Péterre. Még Aquinói Szent Tamás, a római egyház nagy teológusa is áldozata lett ezeknek a hamis kijelentéseknek, és elhitte, hogy „nincs különbség Jézus Krisztus és a pápa között”. Aquinói Tamást annyira elvakította a pápák pompája és hatalma, hogy „rávette az egyházatyákat, hogy azt mondják: a világ uralkodói úgy engedelmeskednek a pápának, mintha ő lenne Jézus Krisztus”.
Az igazság pontosan ennek az ellentéte: Jézus Krisztusnak nem volt semmi köze a világ uralkodóihoz, és nemcsak hogy nem engedelmeskedtek Neki, hanem „e világ fejedelmei... [meg]feszítették ... a dicsőség urát” (lKorintus 2,8). A katolikus eretnekség azonban megmaradt, és a pápák központi elvévé vált. így teljesedett be tehát János apostol látása: a pápák szó szerint uralkodtak a föld királyain.
2014. január 8., szerda
Reinhard Bonnke - Az Anti-Felkent 5.
A BIBLIAI PRÓFÉCIÁK ELŐRE MEGÍRT TÖRTÉNELMET JELENTENEK
Ez az utolsó aratás beérésének az ideje. A föld tele van búzával és konkollyal. A Sátán látja, hogy a lehetőségei kicsúsznak a kezéből. Számára elérkezett a "most, vagy soha" ideje. Tehát előttünk áll a gonoszság, törvénytelenség és lealacsonyodás legnagyobb színjátéka. A hívőknek viszont többre kell gondolniuk, mint a puszta túlélésre. Valószínűleg lesznek üldözések, és kétségtelen, hogy vér is fog folyni. Gondolataink azonban a Jézusért aratott diadallal és hódítással foglalkoznak. Több történik, mint hogy az ellenséges erők építményével vív a Szent Szellem egyre növekvő mértéke. "Amikor az ellenség eljön, mint árvíz, az Úr Szelleme zászlót emel fel ellene"
(Ézs. 59:19. angol ford.).
Isten erejének valaha ismert legnagyobb kiáradása, a legnagyobb kenet jön felénk. A múlt ébredései semminek fognak tűnni, amikor az egész egyházon elárad a pünkösd. Már megpillantjuk ennek első jeleit néha - a felkentek harcát a fel nem kentek ellen. Most tudjuk, mit jelent a Jelenések 12:11.: "És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért" Ezt a győzelmet teljesen leírja a Jelenések 12:9-10.:
"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ö vele levettetének És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az Ő Krisztusának hatalma, mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett"
Az ilyen bibliai próféciák nem változnak. Ezek az előre megírt történelem lapjai. Amikor az ördög azon lesz, hogy bajt okozzon a világnak, Isten fog neki bajt okozni. Isten azt fogja tenni, amit előre megmondott, a legutolsó "i" betűn levő pontig. Halleluja! Örvendezünk. Tudjuk ezt. A jövő már előre eldőlt, és az utolsó órát Isten már meghatározta annak fölöttébb dicsőséges befejezésével együtt. Mi pedig most ebbe az időszakba lépünk be!
Nagy afrikai evangélizációinkon győzünk a sátáni erők és a varázslás fölött. Varázsló eszközök hatalmas kupacait hordják össze és égetik el az emberek. A tárgyak volt tulajdonosai megszabadultak a sátáni félelmektől és elnyomásoktól, amikor elfogadták Jézust Uruknak és Megváltójuknak. Sokszor mondtam már a tömegeknek a lángokra mutatva: "Ez olyan, amilyen az ördög örök otthona lesz a tűz tavában! Nem a Sátán szabályozza a pokol tüzét - azok a lángok jelentik az ő ítéletét. Amikor "az ördög munkái hamuvá válnak, akkor látjuk, hogy az Úr valódi tüze száll a tömegekre. Akkor semmi sem marad a régi kígyóból.
Az antikenet a romlás és halál idegen tüze. Az Úr jelenlétéből származó tűz azonban elnyeli azt, ahogy Nádáb és Abihu idegen tüzét is megemésztette. Ezután a békesség édes kenete árad majd szét az egyházon, le egészen Krisztus Testének a lábáig és ruhája pereméig.
Feledjük el régi harcainkat, amelyeket Isten népe olyan dolgok felett vívott, amelyek nem vezetnek az emberek üdvösségére. A mi ellenségünk nem egy másik felekezet. Még csak nem is a felekezetieskedés. A mi ellenségünk az ördög, és ,azok a hazugságok, amelyeknek a segítségével megtéveszti a világot - az a hazugság, hogy Isten meghalt, hogy Isten közömbös, és hogy mi boldogulunk Isten nélkül. "Ők legyőzték azt a Bárány véréért." Figyeld meg, hogy az "azt" egyesszámú szó. Egy ellenségünk van - az ördög. Egy erő szállhat vele szembe - a Szent Szellem kenete. "Megromol az iga a kenet miatt" (Ézs. 10:27. szó szerinti ford.).
Ez az utolsó aratás beérésének az ideje. A föld tele van búzával és konkollyal. A Sátán látja, hogy a lehetőségei kicsúsznak a kezéből. Számára elérkezett a "most, vagy soha" ideje. Tehát előttünk áll a gonoszság, törvénytelenség és lealacsonyodás legnagyobb színjátéka. A hívőknek viszont többre kell gondolniuk, mint a puszta túlélésre. Valószínűleg lesznek üldözések, és kétségtelen, hogy vér is fog folyni. Gondolataink azonban a Jézusért aratott diadallal és hódítással foglalkoznak. Több történik, mint hogy az ellenséges erők építményével vív a Szent Szellem egyre növekvő mértéke. "Amikor az ellenség eljön, mint árvíz, az Úr Szelleme zászlót emel fel ellene"
(Ézs. 59:19. angol ford.).
Isten erejének valaha ismert legnagyobb kiáradása, a legnagyobb kenet jön felénk. A múlt ébredései semminek fognak tűnni, amikor az egész egyházon elárad a pünkösd. Már megpillantjuk ennek első jeleit néha - a felkentek harcát a fel nem kentek ellen. Most tudjuk, mit jelent a Jelenések 12:11.: "És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért" Ezt a győzelmet teljesen leírja a Jelenések 12:9-10.:
"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ö vele levettetének És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az Ő Krisztusának hatalma, mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett"
Az ilyen bibliai próféciák nem változnak. Ezek az előre megírt történelem lapjai. Amikor az ördög azon lesz, hogy bajt okozzon a világnak, Isten fog neki bajt okozni. Isten azt fogja tenni, amit előre megmondott, a legutolsó "i" betűn levő pontig. Halleluja! Örvendezünk. Tudjuk ezt. A jövő már előre eldőlt, és az utolsó órát Isten már meghatározta annak fölöttébb dicsőséges befejezésével együtt. Mi pedig most ebbe az időszakba lépünk be!
Nagy afrikai evangélizációinkon győzünk a sátáni erők és a varázslás fölött. Varázsló eszközök hatalmas kupacait hordják össze és égetik el az emberek. A tárgyak volt tulajdonosai megszabadultak a sátáni félelmektől és elnyomásoktól, amikor elfogadták Jézust Uruknak és Megváltójuknak. Sokszor mondtam már a tömegeknek a lángokra mutatva: "Ez olyan, amilyen az ördög örök otthona lesz a tűz tavában! Nem a Sátán szabályozza a pokol tüzét - azok a lángok jelentik az ő ítéletét. Amikor "az ördög munkái hamuvá válnak, akkor látjuk, hogy az Úr valódi tüze száll a tömegekre. Akkor semmi sem marad a régi kígyóból.
Az antikenet a romlás és halál idegen tüze. Az Úr jelenlétéből származó tűz azonban elnyeli azt, ahogy Nádáb és Abihu idegen tüzét is megemésztette. Ezután a békesség édes kenete árad majd szét az egyházon, le egészen Krisztus Testének a lábáig és ruhája pereméig.
Feledjük el régi harcainkat, amelyeket Isten népe olyan dolgok felett vívott, amelyek nem vezetnek az emberek üdvösségére. A mi ellenségünk nem egy másik felekezet. Még csak nem is a felekezetieskedés. A mi ellenségünk az ördög, és ,azok a hazugságok, amelyeknek a segítségével megtéveszti a világot - az a hazugság, hogy Isten meghalt, hogy Isten közömbös, és hogy mi boldogulunk Isten nélkül. "Ők legyőzték azt a Bárány véréért." Figyeld meg, hogy az "azt" egyesszámú szó. Egy ellenségünk van - az ördög. Egy erő szállhat vele szembe - a Szent Szellem kenete. "Megromol az iga a kenet miatt" (Ézs. 10:27. szó szerinti ford.).
Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 9.
Nézzünk meg másik két igerészt. Minél messzebbre megyünk a szabadulásba, annál jobban látjuk, hogy nemcsak nekünk nem szabad félnünk a démonoktól, hanem az érem másik oldala az, hogy a démonoknak kell félniük tőlünk. Higgyétek el, hogy a démonok félnek, bár megpróbálják ezt eltitkolni. Az egyik fő fegyverük a hitetés. Nagyon-nagyon sokszor találkoztam démonnal, amelyik üvöltött, tajtékzott, mint egy oroszlán, és rám zúdított káromkodásokat, és amikor Krisztus hatalma ellene volt szegezve, akkor elkezdett vergődni, és zokogni, mint egy kis rossz gyerek. De megpróbálta a hitetést alkalmazni, amíg csak tudta.
Máté 10,1: És előszólítván tanítványait, hatalmat ada néki a tisztátalan szellemek fölött, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget, minden erőtlenséget.
Hatalmunk van a tisztátalan szellemek fölött, hogy kiűzzük őket. Az angolban az szerepel, hogy "mindenfajta betegség, erőtlenség". Azt mondja, hogy minden betegséget és minden erőtlenséget űzzenek ki. Tehát pontosan ezek fölötti hatalmat kaptunk Krisztusban. Lukács 10-ben Jézus kiküldte a 70 tanítványt, akiknek előtte kellett járniuk, készíteni az utat, egy idő után visszajönnek egy hatalmas felfedezéssel, ami nagyon felizgatta, felbuzdította őket. Ezt a Lukács 10,17-19-ben találjuk.
(17) Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még a démonok is engednek nékünk a Te neved által!
Milyen izgalmas felfedezés! Mikor azt mondta a démonnak, hogy a "Te Nevedben", akkor engednie kellett. Amikor azt mondom, hogy a Jézus nevében menj ki, akkor kimegy.
Voltam egyszer egy találkozón, prédikáltam a szabadulásról, és a beszédnek a vége felé a templom hátsó részében egy nő felállt, elkezdett sikoltozni és gyalázni engem. Ez persze nem az asszony volt, hanem a démon. És nem mondom, hogy mindig ezt csinálnám, de felálltam és azt mondtam: "Sátán te engem kihívtál nyilvánosan, és ezért a Jézus Krisztus nevében parancsolom, hogy alázkodj meg nyilvánosan! Hajolj meg!" Körülbelül 3-4 perc múlva az asszony térdre esett, egyenesen ott. Tudjátok ki volt? Egy dékán felesége. S azt mondta nekem később, miután imádkoztunk érte a feleségemmel, hogy: "Tudod, én tudtam, hogy van bennem egy gonosz szellem, de ahányszor elmentem valakihez, mindig azt mondták, hogy te keresztény vagy, benned nem lehet gonosz szellem." De ő tudta, és ez a szellem a depresszió volt. És azt mondta: "Hazamentem és lefekvéskor este tudtam, hogy szabad vagyok. És Prince testvér, ha hiszed, ha nem, ez a szellem visszajött és leült a paplanra és azt mondta: Visszajövök. És azt mondtam: nem, te nem fogsz! és elment".
Ennyire valóságos a konfliktus: "Még a démonok is meghajolnak a TE Neved által.” Jézus akkor figyelmeztette a tanítványokat, hogy ne fuvalkodjanak fel. Jó a hatalom, de vigyázzatok, így bukott el a Sátán, hogy büszke és kevély lett.
Máté 10,1: És előszólítván tanítványait, hatalmat ada néki a tisztátalan szellemek fölött, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget, minden erőtlenséget.
Hatalmunk van a tisztátalan szellemek fölött, hogy kiűzzük őket. Az angolban az szerepel, hogy "mindenfajta betegség, erőtlenség". Azt mondja, hogy minden betegséget és minden erőtlenséget űzzenek ki. Tehát pontosan ezek fölötti hatalmat kaptunk Krisztusban. Lukács 10-ben Jézus kiküldte a 70 tanítványt, akiknek előtte kellett járniuk, készíteni az utat, egy idő után visszajönnek egy hatalmas felfedezéssel, ami nagyon felizgatta, felbuzdította őket. Ezt a Lukács 10,17-19-ben találjuk.
(17) Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még a démonok is engednek nékünk a Te neved által!
Milyen izgalmas felfedezés! Mikor azt mondta a démonnak, hogy a "Te Nevedben", akkor engednie kellett. Amikor azt mondom, hogy a Jézus nevében menj ki, akkor kimegy.
Voltam egyszer egy találkozón, prédikáltam a szabadulásról, és a beszédnek a vége felé a templom hátsó részében egy nő felállt, elkezdett sikoltozni és gyalázni engem. Ez persze nem az asszony volt, hanem a démon. És nem mondom, hogy mindig ezt csinálnám, de felálltam és azt mondtam: "Sátán te engem kihívtál nyilvánosan, és ezért a Jézus Krisztus nevében parancsolom, hogy alázkodj meg nyilvánosan! Hajolj meg!" Körülbelül 3-4 perc múlva az asszony térdre esett, egyenesen ott. Tudjátok ki volt? Egy dékán felesége. S azt mondta nekem később, miután imádkoztunk érte a feleségemmel, hogy: "Tudod, én tudtam, hogy van bennem egy gonosz szellem, de ahányszor elmentem valakihez, mindig azt mondták, hogy te keresztény vagy, benned nem lehet gonosz szellem." De ő tudta, és ez a szellem a depresszió volt. És azt mondta: "Hazamentem és lefekvéskor este tudtam, hogy szabad vagyok. És Prince testvér, ha hiszed, ha nem, ez a szellem visszajött és leült a paplanra és azt mondta: Visszajövök. És azt mondtam: nem, te nem fogsz! és elment".
Ennyire valóságos a konfliktus: "Még a démonok is meghajolnak a TE Neved által.” Jézus akkor figyelmeztette a tanítványokat, hogy ne fuvalkodjanak fel. Jó a hatalom, de vigyázzatok, így bukott el a Sátán, hogy büszke és kevély lett.
Tom Marshall - Hogyan békél meg Isten? 1.
Amikor idáig eljutottam, elkezdtem kivetíteni a megbékélés módszertanára mindazt, amit megértettem. Az általános felfogás szerint a megbékélést ugyanúgy kell megközelíteni, mint bármely más problémát. Ez a módszer nagyon egyszerű: keresd meg a problémát, derítsd fel az elképzelhető megoldásokat, válaszd ki a legjobbat, alkalmazd a megoldást, aztán célegyenesben a megbékélés!
A baj csak az, hogy ez nem működik. Ez a módszer nagyon jól alkalmazható akkor, ha elromlik egy gép, vagy valami szervezési, üzemeltetési gondot kell elhárítani, de a kisebb ügyeket leszámítva szinte teljesen hatástalan a személyek vagy fajok közötti nézeteltérések elsimításában.
Rögtön az elején ott van az a gond, hogy a kapcsolati problémák, amelyek már jó ideje egyre csak mélyülnek, annyira összetettek, hogy gyakorlatilag lehetetlen az összekuszálódott szálakat kibogozni, és az objektív igazsághoz eljutni.
Eszembe jut egy házaspár, akik keserűen vitatkoztak valamin, amit a férfi írt egy levélben, hét évvel korábban. A nő azt állította, hogy férje ezt és ezt írta. A férfi viszont azt mondta, hogy felesége hazudik, mert ő ezt és ezt írta. És ez így ment a végtelenségig.
Mindketten szilárdan meg voltak győződve arról, hogy ők emlékeznek pontosan az eseményekre, de mint megtudtam, a kérdéses levelet már vagy öt évvel azelőtt elégették. Egyedül Isten a tudója annak, mi is állt abban a levélben. Ez az eset eltúlzottnak tűnhet, de egyáltalán nem egyedi. Az emberi emlékezet nagyon szelektív tud lenni abban a kérdésben, hogy mi az, amit elraktároz, és mi az, amit nem.
Továbbá a problémamegoldás erőfeszítései gyakran több terhet helyeznek a már amúgy is feszült kapcsolatra, mint amit az elhordozni képes. Emlékszem olyan alkalmakra, amikor házassági tanácsadásaim során ragaszkodtam ahhoz, hogy legalább egy problémának járjunk a végére, és amikor végre sikerült megállapítanunk az objektív tényeket, azt kellett tapasztalnom, hogy mindketten még mélyebben meg vannak sebezve és még keserűbbek a másikkal szemben, mint akkor, amikor az egészet elkezdtük.
Az a fél, akiről bebizonyosodik, hogy neki volt igaza, most igazolva látja keserűségét, és még nagyobb haragra gerjed a rajta esett igazságtalanság miatt. A vétkes fél viszont dühös lesz, amiért kihúzták a talajt önigazoló magatartása alól, és még jobban megmakacsolja magát abban az elhatározásában, hogy valamilyen módon bosszút áll. Továbbá kicsi a valószínűsége annak, hogy ebből az egyetlen esetből következtetni lehet a fel nem derített problémákra is.
De ha megnézem, hogyan békül meg Isten, akkor azt kell tapasztalnom, hogy ez a fajta problémamegoldás nagyon távol áll az Ő módszereitől. Nem mondja azt, hogy: “Az életedben ez és ez a probléma. Mielőtt egyáltalán beszélhetnénk kibékülésről, le kell ezzel számolnod.” Ő semmi ilyesmit nem tesz.
A helyzet az, hogy amikor odamegyek Istenhez, még csak nem is tudom, mi az én igazi problémám. Lehet egy-két jellemző bűnöm, de ez minden, amit ezekről el lehet mondani. Ezek csak illusztrálják azt a tényt, hogy elidegenedtem Istentől, és megbékélésre van szükségem. Az igazi problémáimnak csak később, sokkal később ébredek a tudatára.
A baj csak az, hogy ez nem működik. Ez a módszer nagyon jól alkalmazható akkor, ha elromlik egy gép, vagy valami szervezési, üzemeltetési gondot kell elhárítani, de a kisebb ügyeket leszámítva szinte teljesen hatástalan a személyek vagy fajok közötti nézeteltérések elsimításában.
Rögtön az elején ott van az a gond, hogy a kapcsolati problémák, amelyek már jó ideje egyre csak mélyülnek, annyira összetettek, hogy gyakorlatilag lehetetlen az összekuszálódott szálakat kibogozni, és az objektív igazsághoz eljutni.
Eszembe jut egy házaspár, akik keserűen vitatkoztak valamin, amit a férfi írt egy levélben, hét évvel korábban. A nő azt állította, hogy férje ezt és ezt írta. A férfi viszont azt mondta, hogy felesége hazudik, mert ő ezt és ezt írta. És ez így ment a végtelenségig.
Mindketten szilárdan meg voltak győződve arról, hogy ők emlékeznek pontosan az eseményekre, de mint megtudtam, a kérdéses levelet már vagy öt évvel azelőtt elégették. Egyedül Isten a tudója annak, mi is állt abban a levélben. Ez az eset eltúlzottnak tűnhet, de egyáltalán nem egyedi. Az emberi emlékezet nagyon szelektív tud lenni abban a kérdésben, hogy mi az, amit elraktároz, és mi az, amit nem.
Továbbá a problémamegoldás erőfeszítései gyakran több terhet helyeznek a már amúgy is feszült kapcsolatra, mint amit az elhordozni képes. Emlékszem olyan alkalmakra, amikor házassági tanácsadásaim során ragaszkodtam ahhoz, hogy legalább egy problémának járjunk a végére, és amikor végre sikerült megállapítanunk az objektív tényeket, azt kellett tapasztalnom, hogy mindketten még mélyebben meg vannak sebezve és még keserűbbek a másikkal szemben, mint akkor, amikor az egészet elkezdtük.
Az a fél, akiről bebizonyosodik, hogy neki volt igaza, most igazolva látja keserűségét, és még nagyobb haragra gerjed a rajta esett igazságtalanság miatt. A vétkes fél viszont dühös lesz, amiért kihúzták a talajt önigazoló magatartása alól, és még jobban megmakacsolja magát abban az elhatározásában, hogy valamilyen módon bosszút áll. Továbbá kicsi a valószínűsége annak, hogy ebből az egyetlen esetből következtetni lehet a fel nem derített problémákra is.
De ha megnézem, hogyan békül meg Isten, akkor azt kell tapasztalnom, hogy ez a fajta problémamegoldás nagyon távol áll az Ő módszereitől. Nem mondja azt, hogy: “Az életedben ez és ez a probléma. Mielőtt egyáltalán beszélhetnénk kibékülésről, le kell ezzel számolnod.” Ő semmi ilyesmit nem tesz.
A helyzet az, hogy amikor odamegyek Istenhez, még csak nem is tudom, mi az én igazi problémám. Lehet egy-két jellemző bűnöm, de ez minden, amit ezekről el lehet mondani. Ezek csak illusztrálják azt a tényt, hogy elidegenedtem Istentől, és megbékélésre van szükségem. Az igazi problémáimnak csak később, sokkal később ébredek a tudatára.
Dave Hunt - Uralkodás a föld királyain 1.
Féljen azért mindenki haragunktól
és bosszúnktól, ugyanis Jézus Krisztus az, aki
minket [pápákat] minden ember bírójává tett;
még maguk a királyok is alá vannak vetve
hatalmunknak.
I. Miklós pápa (858-67)
Itália népét Isten az 0 különleges kegyelme által
minden nép fölé emelte azzal, hogy a pápa
személyében egy szellemi birodalmat adott neki.
A pápa az, aki ledönti trónjukról a nagy
királyokat és a hatalmas uralkodókat, és ő emel
trónra másokat; ő az, akinek a legnagyobb
birodalmak is régóta (mást soha meg nem illető)
kegyelettel adóznak; ő az, aki udvaroncainak
olyan gazdagságot osztogat, ami egyetlen
királynak vagy császárnak sem állt módjában.
Padua Provost és Professor Carrerio, 1626
A pápai hivatal az, ami királyokat és uralkodókat vet lába alá.
J. H. Ignaz von Döllinger
Az utolsó megkülönböztető jellemvonás, amit János apostol a fenevadon ülő asszonyra vonatkozóan ad az az, hogy „város, amely uralkodik a föld királyain” (Jelenések 17,18). Létezne olyan város, ami ténylegesen uralkodik a világ kormányain? A történelem tanúsága szerint igen, és csakis egy ilyen város volt és van: Róma. Miután püspökei elkezdték pápáknak nevezni magukat, és azt állították, hogy ők a császárok utódai, az egész világra kiterjedő szuverenitás birodalmi hatalmát követelték a maguk számára.
Nézzük meg például III. Sándor pápa (1159-81) gőgös imperializmusát! Kijelentette, hogy „a pápa hatalmának alá van rendelve a királyok hatalma is”, és kiközösítette I. Frigyes német-római császárt, Németország és Itália királyát. Bár megkísérelték megbüntetni ezért a pápát, Frigyes hadserege vereséget szenvedett a pápai hadseregtől. A legyőzött császár elment Velencébe, hogy bűnbocsánatot és feloldozást nyerjen, és megígérte, hogy „mindig alá fogja vetni magát a római egyház tekintélyének”. Képzeljük csak el, hogy egy egyház katonai erővel uralkodik a világban! Egy katolikus történész, Fortunatus Ulmas lelkesen így írja le az eseményeket:
"Amikor a császár a pápa színe elé érkezett, levetette birodalmi palástját, és két térdre ereszkedett, fejét pedig a földig hajtotta. Sándor pápa odament hozzá, rátette a lábát a nyakára, miközben a bíborosok hangosan kiabálták: „Te sárkány!”
Rőtszakállú Frigyes másnap megcsókolta Sándor lábát, és lovát gyeplőjénél vezetve tért vissza a főpapi palotába...
A pápaság ekkorra már olyan hatalomra tett szert, amilyen hatalommal azelőtt még soha nem rendelkezett. Péter kardja legyőzte a Császárét!"
Péter nem volt igazán alkalmas kardforgatásra: amikor egy fejet akart levágni, csupán egy fület ért a kardja. Jézus Krisztus megdorgálta tanítványát, meggyógyította a sebesült fülét, és aztán megengedte a katonáknak, hogy elvezessék. A korai egyház nagyon is tisztában volt azzal, hogy Jézus Krisztus követői nem forgatnak kardot és nem ragadnak lándzsát az Ő megvédelmezésére. Az Ő királyságának - ami „nem e világból való” — először azoknak a szívében kell megvalósulnia, akik hisznek Benne mint Megváltójukban, aki meghalt bűneikért. Ezek az igazi tanítványok Jézust az elutasítottság, szenvedés és a kínhalál ösvényén is követték. Vajon hogy tudtak eljutni azok, akik magukat Krisztus helytartóinak mondták, olyan világi magaslatokra, ahonnan uralkodóknak parancsolhattak, hadseregeket verhettek meg, és legyőzött uralkodók nyakán taposhattak?
és bosszúnktól, ugyanis Jézus Krisztus az, aki
minket [pápákat] minden ember bírójává tett;
még maguk a királyok is alá vannak vetve
hatalmunknak.
I. Miklós pápa (858-67)
Itália népét Isten az 0 különleges kegyelme által
minden nép fölé emelte azzal, hogy a pápa
személyében egy szellemi birodalmat adott neki.
A pápa az, aki ledönti trónjukról a nagy
királyokat és a hatalmas uralkodókat, és ő emel
trónra másokat; ő az, akinek a legnagyobb
birodalmak is régóta (mást soha meg nem illető)
kegyelettel adóznak; ő az, aki udvaroncainak
olyan gazdagságot osztogat, ami egyetlen
királynak vagy császárnak sem állt módjában.
Padua Provost és Professor Carrerio, 1626
A pápai hivatal az, ami királyokat és uralkodókat vet lába alá.
J. H. Ignaz von Döllinger
Az utolsó megkülönböztető jellemvonás, amit János apostol a fenevadon ülő asszonyra vonatkozóan ad az az, hogy „város, amely uralkodik a föld királyain” (Jelenések 17,18). Létezne olyan város, ami ténylegesen uralkodik a világ kormányain? A történelem tanúsága szerint igen, és csakis egy ilyen város volt és van: Róma. Miután püspökei elkezdték pápáknak nevezni magukat, és azt állították, hogy ők a császárok utódai, az egész világra kiterjedő szuverenitás birodalmi hatalmát követelték a maguk számára.
Nézzük meg például III. Sándor pápa (1159-81) gőgös imperializmusát! Kijelentette, hogy „a pápa hatalmának alá van rendelve a királyok hatalma is”, és kiközösítette I. Frigyes német-római császárt, Németország és Itália királyát. Bár megkísérelték megbüntetni ezért a pápát, Frigyes hadserege vereséget szenvedett a pápai hadseregtől. A legyőzött császár elment Velencébe, hogy bűnbocsánatot és feloldozást nyerjen, és megígérte, hogy „mindig alá fogja vetni magát a római egyház tekintélyének”. Képzeljük csak el, hogy egy egyház katonai erővel uralkodik a világban! Egy katolikus történész, Fortunatus Ulmas lelkesen így írja le az eseményeket:
"Amikor a császár a pápa színe elé érkezett, levetette birodalmi palástját, és két térdre ereszkedett, fejét pedig a földig hajtotta. Sándor pápa odament hozzá, rátette a lábát a nyakára, miközben a bíborosok hangosan kiabálták: „Te sárkány!”
Rőtszakállú Frigyes másnap megcsókolta Sándor lábát, és lovát gyeplőjénél vezetve tért vissza a főpapi palotába...
A pápaság ekkorra már olyan hatalomra tett szert, amilyen hatalommal azelőtt még soha nem rendelkezett. Péter kardja legyőzte a Császárét!"
Péter nem volt igazán alkalmas kardforgatásra: amikor egy fejet akart levágni, csupán egy fület ért a kardja. Jézus Krisztus megdorgálta tanítványát, meggyógyította a sebesült fülét, és aztán megengedte a katonáknak, hogy elvezessék. A korai egyház nagyon is tisztában volt azzal, hogy Jézus Krisztus követői nem forgatnak kardot és nem ragadnak lándzsát az Ő megvédelmezésére. Az Ő királyságának - ami „nem e világból való” — először azoknak a szívében kell megvalósulnia, akik hisznek Benne mint Megváltójukban, aki meghalt bűneikért. Ezek az igazi tanítványok Jézust az elutasítottság, szenvedés és a kínhalál ösvényén is követték. Vajon hogy tudtak eljutni azok, akik magukat Krisztus helytartóinak mondták, olyan világi magaslatokra, ahonnan uralkodóknak parancsolhattak, hadseregeket verhettek meg, és legyőzött uralkodók nyakán taposhattak?
2014. január 6., hétfő
Reinhard Bonnke - Az Anti-Felkent 4.
DICSŐSÉGES KICSÚCSOSODÁS
Eszembe jutott, hogy a 19. századi hívők sokat gondoltak a 2000. évre. Számukra a 20. század eljövetele erősen sugallta Krisztus közeli visszatértét. Ezek a keresztények új erőért imádkoztak, amivel 100 éven belül evangelizálni lehet a világot. Gyakran jutott eszükbe, hogy a cél a világ evangelizálása, és ez a gondolat nagy vágyakozással töltötte el őket. Isten meghallgatta imáikat.
A tudósoktól tudjuk, hogy az óceán hullámai nagyon sokat utazhatnak, akár több ezer mérföldet is, még teljesen nyugodt vizeken is. Ezek a hullámok a mély tenger felszíne alatt is utazhatnak. Amikor azonban a parthoz közelednek, hirtelen felemelkednek és fenséges kicsúcsosodásuk felé sietnek.
Kétezer évvel ezelőtt kiáradt a Szent Szellem Jeruzsálemben. Isten erejének és dicsőségének szökőárja elárasztotta az egész világot. Ez után viszont néhány olyan évszázad következett, amikor úgy tűnt, hogy a Szellem mozgása megállt. Sokan úgy érveltek, hogy a Szent Szellem ereje csak a kereszténység első nemzedékéé volt, ezért figyelmen kívül hagyták, és elfelejtették a hit harmadik "Tárgyát" (azaz a Szent Szellemet, a Szentháromság harmadik Személyét). Ez az érv teljesen téves volt, és ma is az.
A 20. század legelején emelkedni kezdett a Szent Szellem hulláma. Újra a felszínre került magától és mindenütt. Az a hullám még mindig dicsőségesen emelkedik, és az egész világon gyorsan erősödik. Számomra ez az egyik legbiztosabb jele annak, hogy a "part" már nem lehet messze. Jézus hamarosan jön. Az utolsó időket éljük! Ez az utolsó óra! Halleluja!
FELKENVE AZ UTOLSÓ ÓRÁRA
Az Úr az Ő Szellemének e csodálatos kiárasztásával megadta a hívőknek az erőt a feladat elvégzéséhez. Isten népének első feladat az evangélizálás, és misszionáriusok kiküldése volt.
Ez valóra váltja Jánosnak az 1. levelében tett kijelentését, amit az utolsó órával” kapcsolatban tett.
"Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt, ahonnan tudjuk. hogy itt az utolsó óra. És néktek kenetetek van a Szenttől. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus. Ez az antikrisztus. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad” (1. Jn. 2:18-27.).
Az egyház kenetet kap az utolsó órára. A korszellem antikrisztusi, vagyis kenet ellenes. A Szent Szellem kenetének témája átszövi János 1. levelét. Ma eljutottak hozzánk az apostol figyelmeztetései az utolsó időkkel kapcsolatban. Ezek a szavak szinte ijesztő pontossággal írják le korunkat. Az antikrisztus szelleme átjárja az emberi gondolkodást és társadalmat. Ez a szellem erkölcsi összeomlást okoz. Az ellenséges elemek egyre dühösebben tombolnak, mint egy készülő vihar kezdő perceiben. Ez valóban az utolsó óra.
Istennek azonban van válasza - a kenet egy kenetellenes utolsó napon. Isten sosem fogja engedni, hogy az ördög kerekedjen felül. A Szent Szellem kiárasztása az Ő adománya az utolsó órára. "És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden testre, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja" (Jóel 2:28-31.)- Isten Krisztusnak a földön lévő egész testét megmozgatja, és felfegyverzi az Ellenség utolsó támadására. Újra az ördög fog veszíteni. A Sátán az örök vesztes.
Eszembe jutott, hogy a 19. századi hívők sokat gondoltak a 2000. évre. Számukra a 20. század eljövetele erősen sugallta Krisztus közeli visszatértét. Ezek a keresztények új erőért imádkoztak, amivel 100 éven belül evangelizálni lehet a világot. Gyakran jutott eszükbe, hogy a cél a világ evangelizálása, és ez a gondolat nagy vágyakozással töltötte el őket. Isten meghallgatta imáikat.
A tudósoktól tudjuk, hogy az óceán hullámai nagyon sokat utazhatnak, akár több ezer mérföldet is, még teljesen nyugodt vizeken is. Ezek a hullámok a mély tenger felszíne alatt is utazhatnak. Amikor azonban a parthoz közelednek, hirtelen felemelkednek és fenséges kicsúcsosodásuk felé sietnek.
Kétezer évvel ezelőtt kiáradt a Szent Szellem Jeruzsálemben. Isten erejének és dicsőségének szökőárja elárasztotta az egész világot. Ez után viszont néhány olyan évszázad következett, amikor úgy tűnt, hogy a Szellem mozgása megállt. Sokan úgy érveltek, hogy a Szent Szellem ereje csak a kereszténység első nemzedékéé volt, ezért figyelmen kívül hagyták, és elfelejtették a hit harmadik "Tárgyát" (azaz a Szent Szellemet, a Szentháromság harmadik Személyét). Ez az érv teljesen téves volt, és ma is az.
A 20. század legelején emelkedni kezdett a Szent Szellem hulláma. Újra a felszínre került magától és mindenütt. Az a hullám még mindig dicsőségesen emelkedik, és az egész világon gyorsan erősödik. Számomra ez az egyik legbiztosabb jele annak, hogy a "part" már nem lehet messze. Jézus hamarosan jön. Az utolsó időket éljük! Ez az utolsó óra! Halleluja!
FELKENVE AZ UTOLSÓ ÓRÁRA
Az Úr az Ő Szellemének e csodálatos kiárasztásával megadta a hívőknek az erőt a feladat elvégzéséhez. Isten népének első feladat az evangélizálás, és misszionáriusok kiküldése volt.
Ez valóra váltja Jánosnak az 1. levelében tett kijelentését, amit az utolsó órával” kapcsolatban tett.
"Fiacskáim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt, ahonnan tudjuk. hogy itt az utolsó óra. És néktek kenetetek van a Szenttől. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus. Ez az antikrisztus. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad” (1. Jn. 2:18-27.).
Az egyház kenetet kap az utolsó órára. A korszellem antikrisztusi, vagyis kenet ellenes. A Szent Szellem kenetének témája átszövi János 1. levelét. Ma eljutottak hozzánk az apostol figyelmeztetései az utolsó időkkel kapcsolatban. Ezek a szavak szinte ijesztő pontossággal írják le korunkat. Az antikrisztus szelleme átjárja az emberi gondolkodást és társadalmat. Ez a szellem erkölcsi összeomlást okoz. Az ellenséges elemek egyre dühösebben tombolnak, mint egy készülő vihar kezdő perceiben. Ez valóban az utolsó óra.
Istennek azonban van válasza - a kenet egy kenetellenes utolsó napon. Isten sosem fogja engedni, hogy az ördög kerekedjen felül. A Szent Szellem kiárasztása az Ő adománya az utolsó órára. "És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden testre, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja" (Jóel 2:28-31.)- Isten Krisztusnak a földön lévő egész testét megmozgatja, és felfegyverzi az Ellenség utolsó támadására. Újra az ördög fog veszíteni. A Sátán az örök vesztes.
Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 8.
Nézzünk meg néhány Igét, amely ezzel foglalkozik. Ez része a mi megváltásunknak Krisztusban, hogy megszabaduljunk a félelemtől és az elnyomástól, ami a gonosz szellemektől jön és hatalmat kapjunk a gonosz szellemek fölött. Nézzük meg a Lukács 1-et, amely része annak a próféciának, amelyet Keresztelő János apja, Zakariás mondott. Ö bizonyos értelemben az evangéliumi időszaknak a bevezetője. Lukács 1,17-ben arról beszél, hogy mi fog következni a Messiás által. Ez annak az Igének a beteljesedése, amit Isten az Ószövetségben adott. Zakariás itt azt mondja:
...a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak a kezéből, akik minket gyűlölnek.
Tehát Krisztusban megmenekültünk az ellenségeinktől és gyűlölőinktől. A mi ellenségeink, akik állandóan jelen vannak, a démonok. A Sátán is az ellenségünk és az angyalai is a magasságban, de akik kéznél vannak, itt mellettünk, akik személyesen zaklatnak, gyötörnek bennünket állandóan, azok gonosz szellemek. Megmenekültünk az ellenségünktől és a gyűlölőink kezéből. Ezt jobban kifejti kicsit később a 74-75-ös vers. Isten megadja nekünk, hogy: ...megszabadulva a ml ellenségeinktől, félelem nélkül szolgáljunk néki szentségben és igazságban Őelötte a mi életüknek minden napjaiban.
(Lukács 1,74-75)
Ez valóban igaz. Nem tudod Istent szentségben és igazságban szolgálni az életednek minden napjaiban, ha nem szabadulsz meg az ellenségeid kezéből. A szabadulás alapvető a teljes szolgálathoz. Az ellenség, amelyről szól az Ige, elsősorban a gonosz szellemek. Arra van szükségünk, hogy ezeknek az ellenségeknek a kezéből megszabaduljunk, és azután szolgáljunk Istennek félelem nélkül. Mert az, aki nem szabadul meg teljesen, nem tud félelem nélkül szolgálni. Sok őszinte keresztény van, aki szolgál, de nem félelem nélkül. Nem szabadultak meg teljesen a gyötrő, zaklató gonosz szellemektől. Isten ellátása az, hogy megszabaduljunk az ellenségeink kezéből, és szolgálhassuk félelem nélkül, szentségben és igazságban Őelőtte a mi életünknek minden napjában.
Ez nem a másvilágon van, hanem ebben a világban. Ma is megkaphatjuk a teljes szabadulásunkat minden gonosz démoni erő zaklatásától, gyötrésétől, és szolgálhatjuk Istent félelem nélkül. Nagyon kevés keresztényt találok, aki félelem nélkül szolgálna. A keresztények túlnyomó része még mindig fél attól, hogy az ördög mit fog vele csinálni, néhányan szellemi téren félnek vádlásoktól, gyötrésektől; mások fizikai téren betegségektől; ismét mások anyagi téren a szegénységtől, a hátráltatástól! De Isten akarata az, hogy szolgáljuk Őt félelem nélkül, szentségben és igazságban Őelőtte a mi életünknek minden napjaiban. Majdnem minden reggel, amikor felébredek, a félelem ott várakozik az ajtó előtt, hogy bejusson. Ha azonnal nem helyezem a hitemet Krisztusba, és nem kezdek el hálát adni és dicsérni Istent azért, ami vagyok én Krisztusban, akkor nem töltöm a napot teljes szabadságban. Van egy bizonyos gyötrő félelem, amely az elmémet ostromolja. Amikor benézek a tükörbe borotválkozás közben, azt mondom: "Köszönöm Jézus, hogy elvetted az én erőtlenségemet, hordoztad az én betegségeimet és a te sebeidben gyógyultam meg." Amikor harmadszor mondom el, akkor már hiszem. Újra kell alapoznom magamat, az én helyemet Krisztusban minden nap. Nem tudom, hogy ez igaz-e másokról, mindenkiről, de úgy gondolom, hogy ahogy elkezded az első öt percét a napnak, az meghatározza a nap hátralevő részét. Most nem órákig tartó imádkozásról van szó, hanem csak arról, hogy emlékeztesd magadat, hogy ki vagy, és hol vagy Krisztusban, mit tett Krisztus az ördöggel és hogy az ördögnek semmilyen hozzád férhetősége nincsen. Szolgálhatjuk Őt félelem nélkül, megszabadulva a mi ellenségeink kezéből. Ez nagyon fontos!
...a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak a kezéből, akik minket gyűlölnek.
Tehát Krisztusban megmenekültünk az ellenségeinktől és gyűlölőinktől. A mi ellenségeink, akik állandóan jelen vannak, a démonok. A Sátán is az ellenségünk és az angyalai is a magasságban, de akik kéznél vannak, itt mellettünk, akik személyesen zaklatnak, gyötörnek bennünket állandóan, azok gonosz szellemek. Megmenekültünk az ellenségünktől és a gyűlölőink kezéből. Ezt jobban kifejti kicsit később a 74-75-ös vers. Isten megadja nekünk, hogy: ...megszabadulva a ml ellenségeinktől, félelem nélkül szolgáljunk néki szentségben és igazságban Őelötte a mi életüknek minden napjaiban.
(Lukács 1,74-75)
Ez valóban igaz. Nem tudod Istent szentségben és igazságban szolgálni az életednek minden napjaiban, ha nem szabadulsz meg az ellenségeid kezéből. A szabadulás alapvető a teljes szolgálathoz. Az ellenség, amelyről szól az Ige, elsősorban a gonosz szellemek. Arra van szükségünk, hogy ezeknek az ellenségeknek a kezéből megszabaduljunk, és azután szolgáljunk Istennek félelem nélkül. Mert az, aki nem szabadul meg teljesen, nem tud félelem nélkül szolgálni. Sok őszinte keresztény van, aki szolgál, de nem félelem nélkül. Nem szabadultak meg teljesen a gyötrő, zaklató gonosz szellemektől. Isten ellátása az, hogy megszabaduljunk az ellenségeink kezéből, és szolgálhassuk félelem nélkül, szentségben és igazságban Őelőtte a mi életünknek minden napjában.
Ez nem a másvilágon van, hanem ebben a világban. Ma is megkaphatjuk a teljes szabadulásunkat minden gonosz démoni erő zaklatásától, gyötrésétől, és szolgálhatjuk Istent félelem nélkül. Nagyon kevés keresztényt találok, aki félelem nélkül szolgálna. A keresztények túlnyomó része még mindig fél attól, hogy az ördög mit fog vele csinálni, néhányan szellemi téren félnek vádlásoktól, gyötrésektől; mások fizikai téren betegségektől; ismét mások anyagi téren a szegénységtől, a hátráltatástól! De Isten akarata az, hogy szolgáljuk Őt félelem nélkül, szentségben és igazságban Őelőtte a mi életünknek minden napjaiban. Majdnem minden reggel, amikor felébredek, a félelem ott várakozik az ajtó előtt, hogy bejusson. Ha azonnal nem helyezem a hitemet Krisztusba, és nem kezdek el hálát adni és dicsérni Istent azért, ami vagyok én Krisztusban, akkor nem töltöm a napot teljes szabadságban. Van egy bizonyos gyötrő félelem, amely az elmémet ostromolja. Amikor benézek a tükörbe borotválkozás közben, azt mondom: "Köszönöm Jézus, hogy elvetted az én erőtlenségemet, hordoztad az én betegségeimet és a te sebeidben gyógyultam meg." Amikor harmadszor mondom el, akkor már hiszem. Újra kell alapoznom magamat, az én helyemet Krisztusban minden nap. Nem tudom, hogy ez igaz-e másokról, mindenkiről, de úgy gondolom, hogy ahogy elkezded az első öt percét a napnak, az meghatározza a nap hátralevő részét. Most nem órákig tartó imádkozásról van szó, hanem csak arról, hogy emlékeztesd magadat, hogy ki vagy, és hol vagy Krisztusban, mit tett Krisztus az ördöggel és hogy az ördögnek semmilyen hozzád férhetősége nincsen. Szolgálhatjuk Őt félelem nélkül, megszabadulva a mi ellenségeink kezéből. Ez nagyon fontos!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)