2013. január 27., vasárnap

Peter Horrobin - Hogyan lakhat valakiben egy gonosz szellem és a Szent Szellem egyidőben?


A feltételezések szerint valószínűtlen, hogy egy gonosz szellem és a Szent Szellem együtt lakhatna ugyanabban a személyben. Még ennél is valószínűtlenebbnek tűnik azonban, hogy Isten bűntelen Fia eljöjjön egy összetört és démonizált világba, amely Sátán uralma alatt áll, és amelyet ő gonosz szellemek egész hadserege segítségével kormányoz!
            János mondja ki legtömörebben az egyetlen okot, amiért Jézus eljött egy szellemileg ilyen ellenséges környezetbe az egész Biblia valószínűleg legismertebb igeversében: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy elküldte Fiát..." (János 3:16.). Mindig a szeretet volt és mindig az lesz az indítéka annak, ahogyan Isten viselkedik az emberi fajjal szemben.
            Isten szeretetből küldte el Jézust; Jézus szeretetből jött el; a szeretet adta Jézusnak azt az odaszántságot, hogy ne riadjon vissza a kereszttől Gecsemáné kertjében; a szeretet tette képessé Jézust arra, hogy átadja életét kegyetlen katonáknak, akik szegeket vertek a kezébe; szeretet..., szeretet..., szeretet. A szeretet az egyetlen erő, amely mindig is motiválta Isten szívét, aki szeretet.
            
Az Atya szeretetére válaszolva jött Jézus a földre. Belépett egy olyan világba, amely teljes mértékben ki volt szolgáltatva a Sátánnak. Együtt élt a Sátánnal és démonaival a földön, annak ellenére, hogy ő az Isten bűntelen fia. Nem utasította el a föld meglátogatását, miután lepillantott a földre, és meglátta az uralkodó szellemeket. Nem mondta ezt: "Ez a hely túlságosan démonizált ahhoz, hogy én ebbe belekeveredjek". Nem, ő valóban vállalt minden kockázatot az elveszett emberiség megmentése érdekében. Hasonló módon a háromság harmadik tagja, a Szent Szellem, folytatja a megmentés munkáját, belép emberekbe megtérésükkor, és elkezdi visszafoglalni azt a földet, amelyet az ellenség olyan hosszú időn át uralma alatt tartott.
            Hadd tegyek fel még egy kérdést, amely segíthet kitisztítani az összezavart gondolkodást. A következő dolgok közül melyik valószínűtlenebb: az, hogy a Szent Szellem ottmarad valakiben, aki saját akarata alapján úgy dönt, hogy vétkezik, és megszentelt ajkaival átkokat mond, vagy abban fog maradni, aki harcol egy benne lakó démon támadásai és kísértései ellen, de úgy dönt, hogy nem engedi meg, hogy ajkait bűnös módon használja?
            Jakab elmondja nekünk, hogy ugyanabból a szájból származhat áldás és átok (Jakab 3:9-10.). Megtért emberek ajkairól, akikben Isten Szelleme lakozik! De a Szent Szellem bizonyára úgy megszomorodik a bűn elkövetése miatt, hogy nem tud tovább ottmaradni egy ilyen bűnösben? Nem, nem így van. János keresztényekhez beszélve azt mondja, hogy ha ők vétkeznek, Isten hű és igaz (az ár ki lett fizetve a kereszten), és megbocsátja nekik azt, amit tettek (1János 1:9.). Nem azt mondja, hogy ha ők bűnt követnek el, akkor az annak a bizonyítéka, hogy a Szent Szellem nincs bennük.
            
Ugyanilyen módon, és számomra ugyanilyen fontossággal azt sem mond­hat­juk, hogy ha valakinek van egy démona, akkor az annak a bizonyítéka, hogy a Szent Szel­lem nincs benne. Hasonlóképpen, és ez talán még ennél is fontosabb, azt sem mondhatjuk, hogy mivel a Szent Szellem ott van valakinek az életében, ezért egy gonosz szellem nem lehet ott jelen.
            Egyedül Isten szeretetéből fakad az, hogy ő kegyelmében nem vonja teljesen vissza tőlünk Szent Szellemét, amikor vétkezünk. Számomra még ennél is nagyobb csoda az, hogy Isten az ő kegyelmében megengedi, hogy a Szent Szellem olyan emberbe költözzön, és benne maradjon, aki még nem szabadult meg minden démoni erőtől. Dávid, miután házasságtörést követett el Betsabéval, félve gondolt erre a lehetőségre (Zsolt. 51:11.), és hálás volt Isten szeretetéért és kegyelméért.
            Amikor valaki keresztény lesz, a Szent Szellem, aki először kérlelte az embert, hogy kötelezze el magát, jogosan lép be az életébe, mert Jézust már behívta oda, hogy ő legyen ott az Úr. De a megszentelődés nem egy azonnali dolog, és gyakran sok év eltelik (és néha soha nem is történik ez meg), mire valaki eljut odáig, hogy megengedje, hogy Jézus úr volta valóság legyen életének minden egyes területén.
            
Például szolgálunk sok keresztény felé, akik gyakran fontos vezető pozícióban van­nak, de még mindig alapvető szexuális problémákkal küszködnek. Zavarban és bűn­tudatban vannak azzal kapcsolatban, hogy beszéljenek problémájukról, de el­ju­tot­tak egy olyan pontra, amikor nem tudnak tovább megbirkózni az önkielégítésben és néha a nyílt paráznaságukban való bűnösségük érzésével. Teljesen egyértelmű, hogy Jézus nem ura szexuális életüknek, bár életük minden más területén keresztény visel­kedésük és tanúbizonyságuk gyakran mintaszerű.
            Néhány ilyen ember soha nem ébredt tudatára annak, hogy ők nemcsak a test ellen küzdenek, amellyel valamennyiünknek meg kell küzdenünk, hanem egy szellemmel, amely elfoglalta a testüket, és folyamatosan bűnre kényszeríti őket. Jézus úr volta bizonyára nem lett valóság életüknek ezen a területén, de ha ott van a szívükben a szabadság utáni vágy, akkor lehetséges szabadító szolgálatot végezni feléjük, hogy szabadok lehessenek arra, hogy tisztán járjanak Isten előtt. Igazi problémák akkor vannak a szolgálatban, amikor az ember a szívében annyira élvezi a bűnt, hogy nem akar megszabadulni!
            Hála legyen Istennek, hogy a Szent Szellem életünkbe jön és elkezdi szabadító munkáját. Ha csak akkor léphetne be életünkbe, amikor már minden démont kiűztek belőlünk, közülünk senki nem menekülhetne vagy szabadulhatna meg, és egy Krisztus nélküli örökkévalóságra lennénk szánva!

2013. január 24., csütörtök

Derek Prince - Róma levél 9. fejezet 4.



2. Ha Isten elvetette az Ő népét, akkor ez megkérdőjelezi Isten hűségét:

(Jer 33:24) Nem vetted észre, mit szóla e nép? mondván: A két nemzetséget, a melyet az Úr kiválasztott vala, elveté, és az én népemet megútálták úgy, hogy többé ő előttök nem nemzet az.
(Jer 33:25) Ezt mondja az Úr: Ha szövetségem nem lesz a nappal és az éjszakával, és ha nem szabtam törvényeket az égnek és a földnek,  (Jer 33:26) Jákóbnak és az én szolgámnak, Dávidnak magvát is elvetem, úgy hogy az ő magvából senkit fel ne vegyenek, a ki uralkodjék Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak magván: mert visszahozom őket a fogságból, és megkegyelmezek nékik.

3. Ez az elmélet aláássa az Egyház biztonságát. Ha Isten képes arra, hogy lecserélje Izraelt az összes kijelentésének fényében, az összes megkötött szövetség és kötelezettségvállalás után, akkor az Egyházat ugyanígy félreállíthatja. Mi a garancia, hogy Isten nem cseréli le az Egyházat? Mert az Egyház is hűtlen volt Istenhez.

(Jel 3:1)  A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, a kinél van az isteni hét szellem és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.
(Jel 3:2)  Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.
(Jel 3:3)  Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.


Itt Isten ugyanazt mondja az Egyháznak, mint amit annak idején Izraelnek mondott.

(Jel 3:14)  A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:
(Jel 3:15)  Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
(Jel 3:16)  Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.

Ez világos beszéd. Alkalmazható ez az Egyház bizonyos részeire? Igen. Isten pontosan úgy bánik az Egyházzal, mint ahogy Izraellel. Isten nem azért tesz bármit, mert olyan jók vagyunk, vagy olyan sok érdemünk van, hanem a saját szuverén döntése miatt.

(1Pét 1:1) Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,
(1Pét 1:2) A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.


Péter elsősorban zsidóknak címezte a levelét. Azért vagyunk hívők, mert Isten kiválasztott minket, mert eleve ismert minket. El kell fogadnod azt a tényt, hogy Isten kiválasztott téged. Amikor Isten kiválasztott téged, az Ő Szelleme azonnal elkezdett dolgozni rajtad. A Szent Szellem elvezet oda, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal és engedelmeskedhetsz Neki. Ő nem hinti a vérét engedetlenekre. Ha elhagyjátok az engedelmesség helyét, a vért is elvesztitek. Ha a világosságban járunk és engedelmesek vagyunk, akkor Jézus vére folyamatosan megtisztít minket.

(Róm 8:29) Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
(Róm 8:30) A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.


A folyamat ott kezdődik, hogy Isten eleve ismert minket és mivel ismert, kiválasztott minket. Isten megtervezte életünk menetét. Isten kiválasztott minket és nem fogja meggondolni magát. Ha Isten elrendelt téged, akkor el is hívott. Az elhívás után Isten megigazít és felment minden bűnünk alól. A mennyei bíróság meghozta rólad a döntést: nem bűnös. Isten odaadja nekünk az igazság palástját, a megigazulást. Bízhatsz Istenben, jobban mint magadban, Ő mindig jó döntéseket akar adni neked. Ezek után csak megköszönheted Istennek az Ő jóságát irányodba. Ha köszönetet mondunk Istennek, az a hit legtisztább kifejeződése.

(2Tim 1:9) A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte.


Isten megállapította számunkra az Ő végzését és kegyelmét, még az idők kezdete előtt.

(1Thessz 5:23) Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind szellemetek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
(1Thessz 5:24) Hű az, a ki elhivott titeket és ő meg is cselekszi azt.


Isten hűségére kell támaszkodnunk, nem a saját erőfeszítéseinkre, nem a saját igazságunkra, nem a vallásosságunkra.

Farsang és busójárás 2.


- A barbár népek miért kezdtek el böjtölni?A barbár népek nem kezdtek el böjtölni. Volt egy tél-temető, és tavasz-köszöntő szokás, amit az emberek megtartottak tél végén. Február egy olyan hónap, hogy néha a hőmérséklet 10 fokra is felmelegszik, de azért ez még a téli hónapok egyike. És akkor mit tud csinálni az ember? A normális ember várja a meteorológiai jelentést, hogy mikor jön végre kedvező jelentés a tavaszról. De a régi barbárok azt mondták, hogy nekünk ebbe be kell segíteni. Az animista barbár népek, és a magyarok is azért úgy voltak vele, hogy érdemes ennek egy kicsit besegíteni. E mögött is egy szellem áll. Meg voltak róla győződve, hogy a tél mögött szellem áll, a tavasz mögött szellem áll, hideg mögött, betegségek mögött szellemek állnak. És hogyha szellemi eszközökkel beavatkozunk, akkor a télnek lehet segíteni a végét, a tavasznak lehet segíteni a kezdetét. Ez az okkultizmusnak a lényege, amikor valaki nem bibliai módon, Isten által jóváhagyott módon hatol be a szellemvilágba. Tehát a pogányoknak is meg volt ez a szokásuk. De a katolicizmus azt mondta, hogy: „gyerekek, stop! Ez az időszak a mi időszakunk, itt mindenki böjtöli fog! Te is, te is, te is! És mindenki böjtölni fog! De kössünk egy kis kompromisszumot, megengedjük nektek, hogy ez előtt kitobzódhatjátok magatokat. Mi nem támogatjuk, de valamikor azért nektek is kell egy kis helyet biztosítani.” Tehát ide lett beszorítva ez a pogány szokás. És ezek a drága jó barbárok, a kik kényszerből katolikusok lettek, mind a kettőt megtartották. A formális böjtöt is megtartották, és a tél végi szellemi tréningüket is megtartották. És a kettőt összehangolták, és azt mondták, hogy ezt is megtartjuk, azt is megtartjuk. Igazi vallási keverék.

- Még egy kérdésem volna. Voltak a barbár népeknél olyan felelősök, akik ezt számon tartották, és akik ezt vezették? Mert ez egy szertartásnak tűnik.

- Nem tudom, hogy kik voltak azok a személyek, akikhez ez kötődik. A busójárásnál is látszik, hogy első számú vezető nem nagyon van. De még az is megdöbbentő, hogy ezek az álarcos játékok szerte megvannak. Ezek inkább közösségi jellegűek voltak. Konkrét vezetőhöz se a Velencei Karneválnál, se a busóknál, se Riónál ez nem köthető. Nem tudok róla, hogy ezeknek lenne valamiféle vezetője vagy afféleség, ezt közösségileg élik meg.

- Tanár úrral eddig a farsangról beszélgettünk. De most rá fogunk térni a busójárásra, amikor is rémisztő maszkokkal szaladgálnak, zenélnek az emberek Mohács utcáin. Mi ez?

- Először is, hogy mennyire magasztos dolog: 2009-ben az UNESCO Magyarországról először a mohácsi busójárást vette fel a világ szellemi örökségének a reprezentatív listájára. És Mohács polgármestere nagy örömmel mondta el, hogy több száz busó, illetve maszkfaragó, és egyéb, a busójárásban résztvevő személynek az érdeme ez. Hogyha viszont megnézzük szellemileg mit jelent a busójárás, akkor már az öröm semmiképpen nem ilyen nagy. És azért is gondolom, hogy fontos ennek az örökségével, szellemi hátterével foglalkozni, hogy jobban állást tudjunk foglalni, hogy jó-e ez Magyarországnak, hogy a világ szellemi örökségében ez képviseli egyelőre egyedül hazánkat.

- Vagy, hogy érdemes-e elmenni a busójárást megnézni.

- Pontosan. Először is dél-szláv hatásra terjedt el ez Mohácson, illetve a környékén. A dél-szlávok egyik csoportja, a sokácok éltek, élnek még kisebb számban ma is azon a vidéke. És ők ezt a balkáni szokást – a balkánon ez nagyon elterjedt, de világszerte elterjedtek ezek a riasztó, rémítő fa álarcok. Bulgáriában például a busójárásnak a maguk nevén, itt is meg van a sokác neve „okláde”, de meg van Bulgáriában is a saját neve. Ezeknek az álarcoknak, riasztó maszkoknak külön múzeumot is fenntartanak. Látszik, hogy ott sem veszik figyelembe, hogy ennek milyen szellemi vonzata van, a természetfölöttit ez hogyan akarja lehívni, hogyan akar beavatkozni a természetfölöttibe az ember ezekkel az álarcokkal. Az egész szokásból, ami eddig is nyilvánvaló, az az, hogy az egész pogány eredetű, semmi köze nincs a kereszténységhez. Formálisan sincs semmi köze a kereszténységhez. Ez egy tél temető és tavasz köszöntő ünnep. Ugyanis a pogányok arról voltak meggyőződve, hogy a természetnek azokat a folyamatait, ami sok negatívummal jár - kínzó már egy idő után az állandó hideg, az ezzel járó influenzajárvány, betegségek, gázszámla, stb. -, hogy ők ugyan nem csak várnak arra, hogy a tél elmúljon, hanem beavatkoznak ebbe. A tél végén nagyon sok ártó szellemet is érzékeltek, ami az egészségüket támadta, a hangulatukat, anyagi dolgaikat támadta. Érezték, hogy nyomás nehezedik rájuk.

- Elfogyott a sonka a spájzból.

- Igen. Akkor úgy gondolták, hogy ezekkel az ártó szellemekkel szemben is föl kell venni a küzdelmet. Hogy a tél elmúlását siettessék, ennek köszönhető az, hogy Mohácson a farsang farka alatt kétszer is hatalmas nagy tüzet gyújtanak. Tudva levő, hogy Húsvétkor a germánok is - az is egy tavasz ünnep -, nagy máglyákat gyújtanak, aminek fő célja a démonoknak, ártó szellemeknek a távoltartása, elpusztítása. És Mohácson is a busójárás alatt egy hatalmas nagy tűzrakást, máglyát raknak, és ezt, miközben körbe is táncolják, elégetik. Ez van farsang vasárnapkor. De „húshagyó keddkor” nem elégednek meg ennyivel. Az a csúcspontja a farsangi időszaknak. Ekkor már egy koporsót is rátesznek, és ezzel, legalábbis az elmondások szerint, a leírások szerint a koporsónak a lakója a tél lenne. Tehát ez a télnek a mágikus elűzése. Egy másik szokás farsangkor, hogy szalmabábút is készítenek, és készek elégetni.  Mert a cél micsoda? Mágikus eljárás, mágia, varázslás.

- Mennyire általános ez más civilizációkban?

- Magyarországon sokác, tehát dél-szláv átvétel, de már magyarok tízezrei is részt vesznek ebben. A fa álarc Európa szerte és az egész világon is elterjedt. Mind meg van a neve a spanyol fa álarcnak, afrikai fa álarcnak, balkáni fa álarcnak. Ez kontinensektől függetlenül. Más népek nem feltétlenül csinálják ilyen maradandó anyagból. Van, ahol csak bőrből, vagy kormozással, lényeg az, hogy álarcot készítenek. Sokat mondó, hogy ezeket a maszkokat nem egyszerű kis földfestékkel, vagy növényi festékkel készítik, hanem állatvérrel színezik. Hogy ennek mi az eredete? Ezt kutatók tárták föl különböző módszerekkel, de erről keveset lehet olvasni, tudni, éppen azért, hogy a rituálé konkrét célja ne legyen világos és riasztó az emberek előtt. Egy idő után az emberek már csak szokásból is csinálják anélkül, hogy tisztában lennének a konkrét céljával. A célnak egy része azért minden esetre beazonosítható.

- Ugye, az nem meglepő, hogy Afrikában, vagy Dél-Amerikában van állat áldozat. De ezek szerint akkor ezt a vért valamilyen állat leöléséből nyerik?

- Az, hogy állati vért használjanak, ez a mágiának nagyon fontos eszköze. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar sámánoknak is például a beavatási szertartás során állatvért kell inniuk. Amikor most a pogány ősvallást sokan igyekeznek helyreállítani, akkor ott az állatáldozatnak kell, hogy szerepet adjanak. Az állatvér a sámánavatásnak az egyik legfontosabb eszköze. Ezt ők tudják nagyon jól, hogy a vérrel való festegetés semmiképpen nem közömbös. És a maszkok így készülnek, és szerte elterjedtek. A mérvadó szakirodalom ezzel kapcsolatosan leírja, hogy az álarcnak többes célja van. Egyrészt meg akar jeleníteni valamit. Például szellemeket akar megjeleníteni. Ez a néprajzi irodalomban teljesen egyértelmű, az hogy szellemeket akar az álarc megjeleníteni. És ha valaki ránéz egy busó álarcra, az rá is jön erre. Az nem emberi arc. Illetve a másik pedig, hogy védelmet adjon a szellemekkel szemben. Az álarcoknak, álarcos játékoknak a szórakoztatás mellett másik fő funkciója, tehát a szellemvilággal kapcsolatos, vagy szellemeket megjeleníteni, szellemeket segítségül hívni, hogy másokkal szemben védelem legyen, vagy pont azért álarcot alkalmazni, hogy a pusztító, ártó szellemeknek a működését egyrészt elijessze, mint a busójárás esetében is van egy ilyen cél. Másrészt, hogy ne őt, ne az illetőt érje, hanem az álarcot, az álarcot megjelenítő személyre menjen az a fajta szellemi támadás, amit ki akarnak védeni.

- Ezek hasonlítanak valakire?

- Emberi lényekre nem hasonlítanak, hanem szellemeket megjelenítő álarcok ezek.

- Tehát ez szépen néz ki, mondhatom. Érdekes, hogy más népeknél, Dél-Amerikáról, ha tanul az ember, ezeket tanulja, vagy Afrikáról.

- Mi Európával vagyunk érintettek, ezeket nem tanuljuk. Annál zavartalanabbul lehet ezeket csinálni.

- Itt nagy a csönd.

- Ehhez kapcsolódóan a varázslásnak még több más módja is jelen van. Például nagyon kemény termékenység varázslás folyik ilyenkor, mert azt látják, ez a télnek a vége. Most kezdődik a tavasz. Lesz majd a termésnek és mindennek a kezdete. És erre a kezdetre mágiával rá kell segíteni. Hogy lehet rásegíteni? Hogy az ünnepekhez képest is sokkal többet esznek. Van külön nap, a „zabáló csütörtök”. Lehet tartani zabáló csütörtököt a „hamvazó szerda”, tehát a nagyböjt alatt, bár ez ütközésben van a katolicizmussal. De van olyan leírás, illetve olyan helyek, ahol a „zabáló csütörtököt” már a böjt alatt megtartják. A farsangi maradékot akkor megeszik „zabáló csütörtökön”.

- De had kérdezzem meg, hogy most vannak „torkos csütörtökök”. Ez innen származik? Most lesz, valamelyik nap, hogy éttermekbe el lehet menni, és fél áron lehet enni.

- Hát ha „torkos csütörtököt” tartanak éttermek, akkor semmi mást nem csinálnak, mint ezt a pogány, mágikus célú zabálást, torkosságnak adnak teret fél áron. Ugyanis ez a „hamvazó szerdát” megelőző hét csütörtöke volt a népi hagyományban. És miért kellett sokat enni? Mert a mágia mindig analógiával, párhuzammal dolgozik. Hogyha az illető sokat eszik, akkor a termés bőséges lesz. Akkor a disznók nagyra híznak. Meg van ez a mágikus hatása is. És sok más olyan okkult, mágikus szertartás van, amivel a kukoricának a növekedését akarták befolyásolni például. Annyit azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy nagyon sötét háttere van, szellemileg egy nagyon ismeretlen, hogy idegen szóval mondjam, titokzatos, okkult világba vihet be ez a farsangi ünnepkör, annál mélyebbre, minél eredetibb módon tartják meg.

- Mi a jó hír? Most bennem az fogalmazódott meg, hogy farsangi mulatságra elviszik sokan a gyerekeket, és esetleg beülnek az autóba páran, és ha jó idő van, lemennek Mohácsra, és megnéznek egy népszokással egybekötött érdekes felvonulást. De ezek szerint ez nem ennyi.

- Amikor valaki egy ilyenben részt vesz, akkor azt is vállalja, hogy a pogány, mágikus szertatásokkal odahívott szellemekkel eltölt egy kellemes, vagy kellemetlen napot.

- Nagyon szépen köszön, mind magam, mind a rádióhallgatók nevében. Köszönöm szépen a beható tanulmányt!

http://hitradio.hu/hirek-erdekessegek/farsang-es-busojaras

Kenneth E. Hagin - Elmélkedésre


Mert  egy  gyermek  születik  nékünk,  Fiú  adatik nékünk,  és  az  uralom  az  Õ  vállán  lészen,  és hívják   nevét:   Csodálatosnak,   Tanácsosnak, hatalmas   Istennek,   örökkévalóság   Atyjának, békesség fejedelmének. — ÉSAIÁS 9,6.

A   Jézusnak   tulajdonított   isteni   nevek   és   címek bizonyítják, hogy Õ természete szerint isteni, és tagja az Istenségnek:

IMMÁNUEL  (Mát. 1,23) ISTEN  ( J án. 1,1) ÚR  (Luk. 19,34) MINDENEK
URA (Csel. 10,36) A DICSÕSÉG URA (1Kor. 2,8) CSODÁLATOS, TANÁCSOS, HATALMAS  ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓSÁG  ATYJA, BÉKESSÉG  FEJEDELME (Ésa. 9,6) ÚR KRISZTUS (Luk. 2,26) ISTEN FIA (Róm. 1,4) AZ Õ FIA ( J án. 3,17) ISTEN SZERELMES FIA (Mát. 3,17) ISTEN EGYSZÜLÖTT FIA ( J án. 3,18) ALFA ÉS AZ OMEGA, KEZDET ÉS VÉG, AZ ELSÕ ÉS  AZ  UTOLSÓ  ( J el. 22,13) AZ  ÚR  (Csel. 9,17) A MAGASSÁGOS  FIA (Luk. 1,32) AZ ISTENNEK KENYERE ( J án. 6,33) AZ ISTENNEK SZENTJE (Márk 1,24) ISTEN SZENT FIA (Csel. 4,30) KIRÁLYOK KIRÁLYA ÉS URAK URA ( J el. 19,16) ÚR ÉS MEGTARTÓ (2Pét. 3,2) ISTEN IGÉJE ( J el. 19,13)

CFAN (Reinhard Bonnke evangelizációs csapata), Abidjan, Ivory Coast 2013. január 23.




Peter Horrobin - Lehet-e keresztényben démon?


A szabadító szolgálat során szerzett tapasztalatokat, ame­lyek­ben csapatommal együtt részesedtünk, majdnem kizárólag hívő keresztények felé végzett szolgálatok során szereztük. Ha keresztények nem lehetnek démonizáltak, akkor abból a sok ezer emberből, akiket megszabadulni láttunk gonosz szellemektől, közöttük számos keresztény vezetőt is, senki nem születhetett újjá Isten Szellemétől! Egyértelmű, hogy ez elfogadhatatlan következtetés!
A fentihez hasonló kijelentések azonban nem megfelelő bizonyítékok azoknak a meggyőzésére, akikbe mélyen belevésődött az a vélemény, hogy egy keresztény nem lehet démonizált, mert ők így érvelnek: lehetetlen, hogy a Szent Szellem és egy gonosz szellem együtt legyenek ugyanazon a helyen. A Szent Szellem jelenléte – mondják ők –, automatikusan kizárja a gonosz szellemek jelenlétének a lehetőségét.
Sajnos ez a teológiai nézőpont szöges ellentétben áll a gyakorlattal. Ahol a teológia és a tapasztalat ilyen ellentétben áll egymással, akkor vagy van bátorságunk arra, hogy megvizsgáljuk azokat a tapasztalatokat, amelyekre mások hivatkoznak, és ha szükséges, akkor ennek következményeként újból végiggondoljuk teológiai fel­fo­gásunkat, vagy pedig elutasítjuk mások tapasztalatait, mint tévelygést és eretnek­séget, és megmaradunk beásott pozíciónkban, úgy hogy nem merünk szembenézni az odakint lévő valós világgal. Semmilyen mennyiségű becsületes vizsgálódás sem tudja megrázni az igazi teológia alapjait.
            
Az egész kérdést nem tudjuk olyan módon megtárgyalni, hogy találunk egy bi­zo­nyító értékű igeszakaszt, amely igazolná valakinek a látását. Mert próbáljuk csak meg, és előttem mások is hiába próbálkoztak azzal, hogy találjanak egy olyan ige­sza­kaszt, amely félreérthetetlenül eldönti ezt a vitát! Mindamellett nekem személyesen semmi kétségem nincs afelől, hogy az ige egyensúlya – és bízom benne, hogy e könyvnek korábbi fejezeteiből ez nyilvánvaló –, bőségesen alátámasztja azt a hitet, hogy keresztények lehetnek démonizáltak.
Egyetlen olyan igét sem találhatunk azonban, amely bebizonyítja, hogy keresztények rákosak lehetnek. A tapasztalatok azonban nagyon erőteljesen jelzik, hogy keresztények lehetnek rákosak. Aki csak olvassa ezt a könyvet, tud olyan keresztényekről, akik ebben a betegségben haltak meg.
            
Jézus meghalt, hogy a sötétség minden erejét legyőzze. Ezért leszámolt a kereszten a bukás következményeivel. Ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a keresztényeknek szabadoknak kell lenniük minden démontól, akkor azt a következtetést is le kell vonnunk, hogy keresztényeknek szabadoknak kell lenniük minden betegségtől. A tapasztalatok azonban túlságosan is azt bizonyítják, hogy ez semmi más, mint hiú ábránd. A betegségek egyértelműen a bukás következményei, és Jézus szolgálata igazolja számunkra, hogy sok betegség démonok jelenlétének közvetlen következménye lehet. És a keresztény gyógyítást végző emberek ezreinek tapasztalata az is, hogy keresztények lehetnek démonizáltak, és ezért minden olyan teológiai álláspontot, amely kizárja ezt a lehetőséget, kétellyel kell fogadni és újra kell értékelni.
Hiszem, hogy van egy tiszta ösvény, amely átvezet ezen a teológiai dzsungelen, de azoknak, akik beásták magukat a "keresztényekben nincsenek démonok" teológiájába, nagy bátorságra és alázatra van szükségük, hogy ezen átlépjenek. Különösen azoknak, akik olyan gyülekezetekből jönnek, ahol ez a hiedelem részét képezi vallásfelekezetük doktrínákba merevedett alapjainak.
            
Azoknak, akik ilyen konzervatív diszpenzációs álláspontot vallanak, amely nemcsak elutasítja azt a lehetőséget, hogy keresztények démonizáltak lehetnek, hanem megkérdőjelezi a Szent Szellem ajándékainak használatát is (amely által emberek megszabadulhatnak), még nagyobb problémákat kell legyőzniük. Azoknak sem lesz könnyű, akik elfogadják annak az elméleti lehetőségét, hogy keresztények démonizáltak lehetnek, de ezt egy nagyon ritka állapotnak tekintik, és ezért nem tartják fontosnak Krisztus Testének általános szolgálatában.

Sermon Songs - Bishop T.D. Jakes - "God Knows Your a Kid"

Derek Prince - Spiritual Warfare: The Enemies We Face

Tom Marshall - A felfordított ember


Amint láttuk, Isten szándéka nem az volt, hogy az emberben legyen a bölcsesség forrása; hanem szelleme által Isten bölcsességéhez kellett hozzáférnie. Az Éden kerti kísértés is ezt a kérdést célozta meg. A Sátán azt javasolta az embernek, hogy nyúljon át az Isten által felállított határon, ragadja magához a bölcsesség forrásait, s akkor már megszűnhetne az Istentől való függés szüksége.
Évát megcsalta a Sátán és utána az egész emberiséget, ugyanis a bölcsesség nem volt ott a jó és gonosz tudásának fáján. A bölcsesség végig ott maradt, ahol mindig is volt, az Élet Fáján, azaz Krisztusban: "Akiben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve" (Kolossé 2:3. az angol fordítás szerint).
            
A jó és gonosz tudásának fája nem bölcsességet hozott, hanem halált. Az ember kiűzetett a Kertből és így az Élet Fájához - és annak bölcsességéhez - sem fér hozzá, amíg el nem jön a Megváltó és egy másik fa által, amely a Golgotán áll, meg nem nyitja az ember számára a visszavezető ajtót. Közben viszont az elbukott ember saját bölcsessége szerint próbál élni. Célokat tűz ki, de azok önző törekvése és aljas féltékenysége által motiváltak. Eszközöket eszel ki céljai elérésére, de zsákmányul esik a földi, nem szellemi, hanem démoni "bölcsességnek" (Jakab 3:15.). Az ember úgynevezett bölcsessége nemcsak nem ismeri Istent, hanem végletes őrültségbe is vezeti az embert - arra buzdítja, hogy keresztre feszítse a dicsőség Urát.


A TRÓNFOSZTOTT SZELLEM

            Amikor az ember vétkezett, nemcsak az isteni bölcsességhez nem férhetett többé hozzá, hanem természetében is romba dőlt az isteni rend: Az ember szelleme, mivel megszűnt a kapcsolata Istennel, elvesztette erejét és tekintélyét. Ugyanakkor a jó és gonosz tudásának fája felgerjesztette az ember lelki erőit és testi vágyait. Ennek a bűnnek további hatása az volt, hogy az ember életében az uralmat a lelki, vagy a testi képességek vették át.
Némelyeket erős értelmük irányít, mások ki vannak szolgáltatva erős érzelmi természetüknek, vagy zsarnoki akaratuknak, megint másokat testi vágyaik és törekvéseik vezetnek. Ilyenkor az eredmény mindig tragikus, mert Isten sem a lelket, sem a testet nem teremtette uralkodásra, ezért erre egyikük sem képes. Ebből a versengő törekvések közötti állandó erőharc következik, melyek mind kielégülést követelnek és mindegyikük a legfőbbnek kiáltja ki magát. Az ember végül reménytelen háborúba keveredik önmagával, meghasonlottá és kiegyensúlyozatlanná válik, a tagjaiba rekesztett bűn rabszolgájává.
            
Emlékezz arra, hogy az ember szelleme tovább létezik és működik. A halál azt jelenti, hogy a szellem elvesztette összeköttetését Istennel, az Élet Forrásával, de azért létezik a szellem - noha nincs jobb állapotban, mint az ember lényének többi része. Az ember szelleme a Sátán uralma alá került, mert Isten úgy teremtette meg, hogy a hatalom és tekintély külső forrásához kapcsolódjon.

"...Holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik."  (Efézus 2:1-2.)

Az újjá nem teremtett embernek is működik a szelleme és azzal valódi szellemi ta­pasztalatokra tehet szert. Szellemével kapcsolódhat a szellemi világhoz; de mivel a bűn elválasztotta Istentől, csak azt a szellemi területet érheti el, amely szintén a halál ál­lapotában van. Ezt fel kell ismernünk, mert ma sok szellemi élményt szerezhetünk, ami a halál birodalmából származik és semmi köze Istenhez. Itt nem csak spi­ri­tiz­mus­ra, az okkultizmusra és a pogány vallásokra gondolunk, hanem a bálványimádás min­den ősi és mai formájára is. Mindezek mögött az ember szellemére éhező démoni te­vékenység rejlik, ami nem adja, hanem kiszipolyozza az életet.
Tegyük ehhez hozzá az ember betegségek sújtotta testét és akkor Ézsaiással együtt felkiálthatunk: "Minden fej beteg és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény" (Ézsaiás 1:5-6.).

2013. január 23., szerda

Smokie Norful - I Need You Now

Kenneth E. Hagin - Öröktõl fogva van


De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belõled származik nékem, aki Uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitõl fogva, öröktõl fogva van. — MIKEÁS 5,2.

Ez  a  figyelemreméltó  prófétai  szó,  amely  beszámol arról, Aki Júda törzsébõl fog megszületni, Aki uralkodni fog Izraelen, kijelenti: az Õ származása eleitõl fogva, öröktõl fogva van. Õ fel és alá járt az örökkévalóságon keresztül és otthagyta lábának nyomait az idõkorszakokon!
Az emberek többnyire Jézus megszületésének csupán a fizikai oldalára tekintenek, és úgy beszélnek Róla, mint aki kisgyermekként megszületett, noha Õ már azelõtt is létezett az Atyánál, öröktõl fogva!
Az  a  Személy,  akit  mi  most J ézusként  ismerünk,  egyike az Istenség három isteni személyének. Isteni mivoltában nincs kezdete.


Megvallás: Az  én  Uram,  Krisztus  származása  eleitõl fogva,  öröktõl  fogva van.  Mint  Istennek,  nincs  kezdete. Mégis eljött ebbe a világba, hogy megszabadítson a sátán hatalmából.  Én  rábízhatom  az  életemet  erre  az  Örök
Személyre.

Rodney H. Browne - 20 IGE AZ ÖRÖK ÉLETRŐL JÁNOS EVANGÉLIUMA ALAPJÁN


1. Az emberek úgy kaphatnak örök életet, hogy Isten Igéje szerint hisznek Jézus Krisztusban.
 
János 3:14-16 - És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, aképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. 15 Hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
 
János 3:36 - Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
 
János 5:24 - Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az Én beszédemet hallja és hisz Annak, Aki Engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
 
János 6:40 - Az pedig Annak az akarata, Aki elküldött Engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és Én feltámasszam azt az utolsó napon.
 
János 6:47 - Bizony, bizony mondom néktek: Aki Énbennem hisz, örök élete van annak.
 
2. Az örök élet felszökellő vízforrássá lesz a szívünkben.
 
János 4:14 - Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet Én adok néki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet Én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.
 
3. Az embereknek örök életre szóló gyümölcsöt kell gyűjteniük.
 
János 4:36 - És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
 
4. Az örök életet a Szentírás tanulmányozása és elhívése által kaphatjuk meg.
 
János 5:39 - Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek Rólam.
 
5. Az embereknek munkálkodniuk kell az örök életért - NEKED is szereped van abban, hogy megkaphasd azt.
 
János 6:27 - Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek; mert Őt az Atya pecsételte el, az Isten.
 
6. Az örök élet Jézus Krisztus vére javainak hit által való ivásából (vagyis az abban való részesülésből) származik.
 
János 6:45 - Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott és tanult, Énhozzám jő.
 
7. Jézus Krisztusnál van az örök élet beszéde.
 
János 6:68 - Felele néki Somon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van Tenálad.
 
8. Jézus Krisztus örök életet ad az Övéinek - azoknak, akik betöltik a feltételeket (lásd még János 6:27).
 
János 10:27-29 - Az Én juhaim hallják az Én szómat, és Én ismerem őket, és követnek Engem: 28 És Én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az Én kezemből. 29 Az Én Atyám, Aki azokat adta Nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az Én Atyámnak kezéből.
 
9. Isten azt parancsolja az embereknek, hogy szerezzék meg az örök életet.
 
János 12:50 - És tudom, hogy az Ő parancsolata örök élet. Amiket azért Én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta Nékem.
 
10. Isten azért küldte el Jézust, hogy örök életet adjon mindazoknak, akik Krisztus által Őhozzá jönnek.
 
János 17:1-3 - Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre és monda. Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a Te Fiadat, hogy a Te Fiad is dicsőítsen Téged; 2 Amiként Te hatalmat adtál Néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, amit Néki adtál. 3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és Akit elküldtél, a Jézus Krisztust.
 
11. Ismerni, ill. megtapasztalni Istent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust, az maga az örök élet (János 17:2-3).
 
12. Jézus Krisztus az örök élet.
 
1 János 1:1-3 - Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről. 2 És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nékünk; 3 Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
 
13. Ezt az örök életet valóban látni, hallani lehetett, és meg lehetett érinteni (1 János 3:1-3).
 
14. Az embereknek nemcsak be kell tölteniük bizonyos feltételeket ahhoz, hogy örök életet kapjanak, hanem miután megkapták, arra kell törekedniük, hogy az megmaradjon bennük.
 
1 János 2:24-25 - Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. 25 És az az ígéret, amelyet Ő ígért nékünk: az örök élet.
 
15. Ha az emberek engedik, hogy az örök élet megmarad bennük, akkor megmaradnak a Fiúban és az Atyában (1 János 2:24).
 
16. Az örök életet Isten mindenkinek megígérte (1 János 2:25), azonban csak azok kapják meg, akik betöltik annak megszerzésére, ill. megőrzésére vonatkozó feltételeket (János 6:27).
 
17. Aki gyűlöli az ő atyjafiát, nem rendelkezik örök élettel.
 
1 János 3:15 - Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.
 
18. Az örök élet Istentől származik.
 
1 János 5:11 - És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van.
 
19. Örök élet csak Isten Fiában van (1 János 5:11).
 
20. Minden embernek tudnia kell - bizonyosnak kell lennie abban -, hogy rendelkezik örök élettel (lásd még János 3:16; 5:24; 17:2-3).
 
1 János 5:13 - Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.
 
1 János 5:20 - De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az Igazban, az Ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Karizmatikus klasszikusok - Derek Prince - Spiritual Warfare: War In Heaven And Earth 2.

2013. január 22., kedd

Farsang és busójárás 1.


Mi az eredete a farsangnak? Honnan származik a világörökség részét képező busójárás szokása? Egyszerű hagyományokról, ártalmatlan népszokásokról, vagy kerülendő, mélyen okkult rituálékról van szó? Csoma Zoltán beszélget a téma egyik szakértőjével, dr. Kulcsár Árpád tanár úrral.
 - A múltkor elkezdtük szétkapkodni ezt a szellemi matrjoskát, és lám-lám, mik bukkantak elő! És most újabb babát találtunk. Nem nagyon kellett keresni ebben a matrjoskában, ez pedig a farsang és a busójárás. Ezt szeretném most egy kicsit megbolygatni, és világosságra hozni, hogy tulajdonképpen mi is a farsang? És hogy függ össze a busójárással?

- Napjaink Magyarországán, épp úgy, mint évszázadok óta, nagyon széles körben elterjedt a farsang. Sokan nem gondolják végig, hogy miféle játékban is vesznek részt ilyenkor. Látszólag ez egy ártatlannak tűnő, jelmezes mulatság, de ennél lényegesen több. Először talán néhány szót arról, hogy mi is ez a farsang, honnan jön, mit is jelent?

- Én, mint jó szándékú laikus azt látom, hogy a gyerekek jönnek haza az iskolából azzal, hogy farsang lesz, és akkor mik lesznek: bogarak, hamburgerek, ez, az, amaz. És akkor összegyűlik az iskola, ha nem is egy túl jó hangulatú, de valamilyen mulatságra. Tehát én ennyit tudok róla, valamint a busójárást láttam, hogy ezekben a furcsa, groteszk jelmezekben rémisztgetik a járó-kelőket. Szerintem egy átlag laikus erről ennyit tud.

- Igen. És ha nem nézünk utána, honnan is tudnánk erről többet? Nagyon érdekes, hogy nagyon sok ilyen dolognak az eredete leplezett. Nem sok erőfeszítést látunk arra, hogy ezek az emberek előtt nyilvánvalóvá váljanak, mert akár meg is rettenhetnének az emberek, hogy miben is vesznek részt, s hogy ez egyáltalán mennyire hasznos az ő számukra. A busójárás, illetve az egész farsang, mielőtt megpróbálnám fölvázolni, úgy gondolom fontos hangsúlyozni, hogy ez az egész a természetfölöttibe való belenyúlást célozza. Ezt nagyon fontos rögzíteni, hogy évszázadok óta ez volt az alapvető célja. Természetfölöttibe akart beleavatkozni. És ha ma nagyon sokan úgy is gondolják, hogy nincs természetfölötti világ, amikor a farsangolást, busójárást, és az ezekhez hasonló farsangi dolgokat csinálják, akkor anélkül, hogy tudnának róla, beleavatkoznak a szellemvilágba. Ilyen módon furcsa - és semmiképpen nem biblikus – módon, az okkultizmussal érintkező módon nyúlnak bele, vagy nyúlhatnak bele, vagy érintkezhetnek emberek a természetfölöttivel. Ha nem nézünk utána, akkor honnan is tudhatnánk, hogy ez a január 6-i katolikus Vízkereszt ünneptől tart a Húsvéthoz kötődő 40 napos böjt első napjáig. Ez a farsangi időszak. Azt lehet látni, hogy a kereteit ennek az ünnepnek is - ami alapvetően egy pogány ünnep -, a kereteit mégiscsak a katolikus évbeosztás, a katolikus ünnepi rend szabja meg. És lehet látni egy kompromisszumot, ami megint csak visszavezethető a katolicizmus magyarországi meg Európa szerte felvett, illetve a nagyon masszívan tovább élő pogány hagyományok között, hogy a kettő kiegyezett. A katolicizmus elvárja, hogy az ő alapvető ünnepnapjai, időszakai be legyenek tartva. Közben ad egy kifutási lehetőséget annak, hogy a régi pogány, barbár szellemvilággal kapcsolatos mágikus cselekedeteknek is legyen ideje január 6-tól Húsvétot megelőző 46 nap. A Húsvét az mozgó ünnep. De itt kell megemlíteni a „húshagyó kedd”, illetve „hamvazó szerda” – napjait is. Tehát a „hamvazó szerda” a nagyböjtnek az első időszaka. Ez 46 nappal előzi meg a Húsvétot. Ez azért érdekes, mert 40 napos a nagyböjt, viszont a közte levő vasárnapok nem böjti időszakok. A vasárnap, mint a feltámadásnak a napja, az ünnepnapnak számított. Tehát 6-szor meg van szakítva a böjti időszak, és így jön ki a 46 nap. 40 nap böjtölés, 6 nap vasárnap. És ilyen módon a „hamvazó szerda” az első böjti nap. Ekkortól kezdve az embereknek visszafogottabban kell étkezni, bár ebben is sok mókás dolog van, hogy ezt hogy lehet kijátszani. Minden esetre ez a 46 nap, Húsvét előtt a 46. nap, ez a vége. Ekkor már nincs farsang. Ezt megelőző 3 nap, visszafelé menve „húshagyó kedd”, tehát „hamvazó szerda” az első böjti nap, ez visszamenően a tobzódásnak az utolsó három nagy napja. Visszafelé menve kedd a „húshagyó kedd”, hétfő farsang hétfő, és vasárnap farsang vasárnap. Ezt hívják farsang farkának, amikor is az egész időszak a csúcspontjára eljut.

- Két kérdésem volna. Illetve érdemes-e feltenni azt a kérdést, hogy melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

- Biztos, hogy a pogányság volt előbb. Tehát ezek az álarcos, maszkos, a néprajzi irodalomban, ha valaki utána néz, úgy találja ezt, hogy alakoskodás, aminek kifejezetten szellemi célja van. Például Mikulás is alakoskodás, a Luca nap is alakoskodás. Amikor valakik jelmezt, álarcot öltenek magukra, két célból teszik: egyik cél a szórakoztatás, de másik cél a szellemvilágba való behatolás. És tulajdonképpen ma is ez a sajátos helyzet, hogy egy farsangi, például iskolás ünnepségnél nem lehet pontosan eldönteni, hogy ebből hány százalék a szórakoztatás, és hány százaléka az, amikor az alakoskodásnak a szellemi része is érvényesül vagy érvényesülhet.  Ez a pogány dolog az egész világon elterjedt. Ha valaki megnézi, hogy az álarcoknak az alkalmazása micsoda széles körben elterjedt. Nincs nép, akinél évszázadokkal, sőt ezredekkel ezelőtt - régészeti leletekből, más leírásokból is lehet tudni -, hogy az álarcok ott vannak. És ez nem játék! Ezeket arra használták, hogy megjelenítsenek szellemeket. A szórakoztatás mellett erre használták, hogy megjelenítsenek szellemeket. A görög drámák is meg akartak valakiket jeleníteni. A görögök nem voltak barbárok. De a barbárok, mint például a magyarok, a klasszikus kultúra szempontjából persze a germánokkal együtt, és a többiekkel együtt azért mégiscsak barbároknak számítottak. Náluk nem egyszerű színjátszás, nem a szórakoztatás és az erkölcsi tanulság volt a lényeg. Hanem mint a busójárásnál is, ők szellemeket jelenítenek meg.

- A másik kérdésem, ami feltűnt, azt mondtad, hogy ez idő alatt lévő hat vasárnap böjti szünet. Ez olyasmi, mint a vasárnapi nyitva tartás?

- Igen, ilyen kedvezmény nap. Plusz.

- Tehát, a farsang farka, ez a csúcspont. Foglalkozzunk ezzel, vagy van a farsangi időszakban még említésre méltó?

- Néhány dolgot azért még a farsangról. Ez a hagyomány nem olyan új keletű. Hogy ez mikortól is létezik? Érdekes, hogy a szóhasználat a magyarba a német nyelvből jött. Kutatók szerint a bajor-osztrák fásztnách, tehát a böjtnek az elő éjszakájáig tartó időszak, ez a farsang. A böjtöt elkezdő, tehát a „hamvazó szerdát” megelőző napok. Ezt úgy vezetik le, hogy ez a Magyarországra letelepültek által behozott fásztnác-hoz hasonló, kicsit torzított fársáng. És ebből jött volna a farsang. A 13. században már a farsang szóval találkozunk. Tehát a szó is azt mutatja, hogy a böjthöz van kötve ez a farsangi időszak. És ami nagyon érdekes, hogy a magyarok ezt az elnevezést germán területről veszik át. De ha megnézzük a cseh elnevezését, akkor ott is a húshagyót kapjuk. Továbbá a „kárnevále” szó is a „hús elhagyása”, „hús nélküli” jelentéssel bír: „kárne”- hús, „vále”- elhagyás. Tehát mindegyik a böjtre utal, azaz hogy most következik egy időszak, amikor a húsnak búcsút mondhatunk. Ezek nagyon is szellemi célú dolgok. Például nagyon híres a Velencei Karnevál. Az szintén farsangi jelmezes, álarcos bál. Ha valaki a Riói Karneválra gondol, az is farsanghoz kötődő, húst elhagyó ünnep. Tehát látszik, hogy összefüggésbe van a böjti időszakkal, mert a név innen jön.

Sermon Song - Minister Joyce Meyer -" Better or Bitter"

Kenneth E. Hagin - A mag


Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit. — JEREMIÁS 31,22.

Ádám teremtve lett. Az emberi nem minden más tagja természetes nemzés útján jött a világra. Ha Jézus természetes nemzés által született volna, egy bukott szellem lett volna.
A  Róma 5,12.  azonban  azt  mondja  nekünk:  „Annakokáért, miképpen egy ember (Ádám) által jött be a világra a bûn és a bûn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek az egy által.”

Az ember alá van vetve a halálnak, az ördögnek. Ily módon, az ember magva csak egy másik bukott embert tud létrehozni.  Ezért  a  Megváltó  nem  lehetett  a  halálnak alávetett.  A  megígért  mag  csak  az  lehetett,  aki  felett  a sátánnak  semmiféle  törvényes  joga  illetve  hatalma  nem volt.  Az  isteni  erõ  egy különleges  mûvelete  által  kellett megfogannia!
Azokat  a  szavakat,  amelyeket  Isten  szólt  Jeremiás prófétán keresztül, szó szerint így lehetne fordítani: „Egy asszony fog körülvenni (a testében) egy embergyermeket.”
A  szûz  méhe  csupán  a  szent  mag  hordozótartálya  volt, amíg Õ a világra nem jött.


Megvallás: Köszönöm  Neked  Atyám,  a  Te  hatalmas megváltási tervedet. Olyan boldog vagyok, hogy Te egy új rendet  teremtettél  a  földön!  Olyan  boldog  vagyok,  hogy elküldted a szent Magot, hogy megváltson minket!

Tom Marshall - A Szellemből fakadó élet 2.


AZ EMBERI SZELLEM SZEREPE

            Az emberben az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi szellemnek kettős feladatot kell betöltenie.

1.  Az emberi szellem szerepe volt az, hogy az embert Istenhez kapcsolja és így képessé tegye az embert arra, hogy Istentől életet és bölcsességet kapjon.
A Biblia az Istennel való kapcsolatot nevezi "élet"-nek. Amikor a Biblia életről és halálról beszél, akkor mindig egy kapcsolatról szól, nem létezésről. Az Élő Istenhez való helyes kapcsolódás élet, a Tőle való elszakadás halál. Ebben a halott állapotban tovább létezhetünk, járkálhatunk, nevethetünk, harcolhatunk, sírhatunk és dolgoz­hatunk; de halottak vagyunk, mert már nincs kapcsolatunk Istennel, az élet Forrásával.
            
Az ember szellemének kellett lehetővé tennie azt is, hogy az ember hozzáférjen az isteni bölcsességhez, ami elrendezi és irányítja életét. Nagyon fontos felfognunk azt, hogy Isten sosem úgy tervezte, hogy az emberben magában Tőle füg­get­le­nül legyen a bölcsesség forrása életének sikeressé tételéhez. A bölcsesség hiá­nya az ember nagy problémája ma. Az ember roppantul okos, de bölcsesség nélkül okos­sága romboló erővé válik. Ezért jellemezte egy világi író nemrégiben elég szo­mo­rú módon így az emberiséget: Az emberi nem végülis, nem több, mint egy rend­kí­vül okos és pajkos majomfajta."
            
Mi a bölcsesség? A bölcsesség az a képesség, hogy a helyes és igazi célokat kiválasszuk és hogy ezeket a célokat a legjobb eszközökkel érjük el. A Biblia két dolgot mond erről. Először is, a bölcsesség forrása egyedül Isten.
"...Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert Övé a bölcsesség és az erő."  (Dániel 2:20.)

"Az Úr azért bölcsességet ada Salamonnak, amint megmondotta vala néki." (1Királyok 5:12.)

Másodszor: mivel Istentől származik és Tőle kell megkapnunk, a bölcsesség az emberben mindig a szívben helyezkedik el, nem a fejben; a szellemben, nem pedig az elmében. Ezért nem függ szükségszerűen sem az értelmi képességektől, sem a tanultságtól.
"Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcsességnek Szellemével..." (5Mózes 34:9.)

"Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében." (Efézus 1:17.)

 2.  Az emberi szellem, mivel hozzáfért az isteni bölcsességhez, az ember lényének az a része volt, amely az ember életét uralta és irányította.

A bukás előtti Ádámnak elméje irányította testét, szelleme uralta elméjét és a Szent Szellem kormányozta szellemét. Ebben az isteni rendben az ember tökéletesen ép lény volt, nem volt természetében olyan rés, amin keresztül a betegség és bűn be tudott volna hatolni. Ádám nem csak hogy ép teremtmény volt, hanem Istenközpontú is és ezért teljesen kiegyensúlyozott. Mivel szelleme irányította, összekapcsolva őt az Univerzum Élő Központjával, minden képessége és törekvése tökéletes össz­hangban és gyönyörű egyensúlyban volt.
Az Egyházban az egyik állandó probléma mindig az egyensúllyal volt. Ez ma is létezik, még a Szent Szellem jelenlegi mozdulásában is, mert oly sok keresztény már nem ismeri fel, hogy szelleme egyéni élete irányító központja és ezzel együtt már a Szent Szellem jelenlétére sem ébred rá, aki a Test együttes életének alkotó központja és kiegyensúlyozója.

AZ EMBERI LÉLEK SZEREPE

            A "mélyebb élet" tanítás képviselői néha hajlamosak lekezelni az ember lelkét. Némely dolgokat "lelki"-nek neveznek, mintha a lelki szükségszerűen gonosz lenne. Ezzel azt sugallják, hogy a lélek annyi problémát okoz a szellemi életnek, hogy mindent összevéve sokkal jobb lenne nélküle. Valójában gyakran emiatt az a benyomásunk, hogy lehetséges teljesen kikerülni a lélek hatása alól és egészen szellemben élni. Ez viszont nem csak lehetetlen, hanem végzetes félreértése is a Biblia valódi tanításának. Igaz, hogy a léleknek vannak problémái és a lélek okoz is gondokat, mert a bűn megrontotta, de Isten teremtette és valójában az ember olyan alkotórésze, amely Isten szívének különösen kedves.
A lélek feladata az emberben az, amint azt az 1Mózes 2:7-ben láttuk, hogy az ember belső, szellemi lényét az ember külső, hús-vér lényéhez kapcsolja. Más szóval, a lélek az ember szellemi életét testi formába önti és testi kifejezést ad neki. A megtestesülésnek ez az alapelve csak az embernél található meg. Vannak teremtett lények, melyek a szellemi világban élnek: az angyalok, a gonosz szellemek stb. Vannak az anyagi világban is teremtett lények: az állatvilág különböző csoportjai. Csak az ember él az anyagi és a szellemi világban egyaránt. Az ember lelki képességei kötik össze a szellemet a testtel, ezért a lélek dicsőséges rendeltetése volt az, hogy a szellemi világ értékrendjét és valóságait bevezesse a természet világába. Isten azért alkotta ilyennek az embert, hogy megoszthassa Saját Szeretet-természetét a teremtettséggel és ezért kapott az ember uralmat is.

"Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk. Sőt bi­zonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy meg­em­lé­ke­zel őróla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin."  (Zsidók 2:5-7.)

Amikor az angyalok elbuktak, a kinyilatkoztatás szerint Isten nem gondoskodott nekik megváltásról. Amikor azonban az ember vétkezett, Isten annyira elkötelezte Magát ezek iránt az apró, az Ő képére alkotott teremtmények iránt, hogy hihetetlen mértékben összekapcsolódott velük: kezük által meghalt, hogy megváltsa őket.

"Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen része­se lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának." (Zsidók 2:14-15.)

Az ember büszke lelki élete képességeire; és amint látni fogjuk, gyakran ez a leg­na­gyobb problémája. Ugyanezek a képességek jelentik azonban az ember dicsőségét is, azért halt meg Isten Fia, hogy ezeket megváltsa. Csak egyszer mutatkozott meg, mi­lyennek is szánta Isten ezeket a képességeket. Az utolsó Ádámban Maga az Örök­ké­való Fiú vett fel emberi testet és emberi természetet.
"Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem." (Zsidók 10:5.)

Az ebben a testben megmutatkozó lelki élet késztette Jánost arra, hogy leírja: "És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egy­szülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." (János 1:14.).