2012. január 15., vasárnap
Kenneth Hagin: Bibliai hit - Hogyan szabadíthatod fel a hited? 17.
Miután vagy tízszer körülszaladtam a szobában, bebújtam az ágyba és próbáltam aludni, de ahogy épp elszunnyadtam volna, megint felugrottam az ágyból és felkiáltottam (bár kívülről ez csak suttogásnak hallatszott, mert nem akartam senkit felébreszteni): „Hála Istennek, Ábrahám áldása az enyém!!!” Annyira izgatott lettem, hogy újból és újból fel kellett kelnem és körbefutnom. Harmad¬szor hajnali 4 órakor keltem fel és szaladtam körbe a szobában. Látjátok? Ennyire felbuzdított, amikor megláttam, hogy meg vagyok váltva a törvény átkától, a szegénység átkától, és hogy Ábrahám áldása az enyém.
Szeretném megosztani veletek, amit az Úr mondott nekem: „Ne imádkozz többet pénzért, ne kérj pénzt. Látod, hogy van hatalmad az én nevemben, Jézus nevében a földön, és mindent neked adtam abban a névben, amire szükséged lehet.” Hát Isten a jószágokat, az ezüstöt, aranyat vajon az ördögnek és a hozzá hasonlóknak teremtette? Tudjuk, hogy Isten szereti a bűnöst is, de jobban szereti talán, mint a saját gyermekét? Nem. Ő a javakat az Ő népe számára alkotta. Azt mondta Izraelnek, ha szorgalmasan hallgat az Úr szavára és engedelmeskedik, akkor a föld gyümölcsét fogja enni. Hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy a legjobbat együk; a legjobb ruhákat hordjuk; a legjobb autókat vezessük; a legjobb legyen nekünk mindenből. Jézus azért jött, hogy az Atyát megmutassa nekünk és azt mondta: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok...” Hány olyan szülő van köztetek, aki azt kívánja a gyermekének, hogy a fogához verje a garast, betegen, nyomorúságban éljen, és soha ne lábaljon ki ebből? Egyikünk sem akar ilyet. Sőt, biztos vagyok abban, hogy legtöbben körömszakadtáig dolgoztunk és áldozatokat is hoztunk, hogy a gyermekeink jobb oktatásban részesüljenek és jobban élhessenek, mint ahogyan mi éltünk.
Ezután, amikor gyülekezetekben prédikáltam, a pásztorok mindig azt mondták: „Te kaptad a legnagyobb összegű felajánlást az evangélisták közül a gyülekezet történetében.” (És még csak nem is kellett kérnem.) Megvolt a kulcsom, amitől megnyíltak az ajtók. Természetesen áldozatot is kellett hoznom: két gyermekem magániskolában tanult, az anyósom otthon volt, mi pedig a feleségemmel szolgáltunk. Azokon a heteken, amikor nem dolgoztunk, nem volt jövedelmünk. Feláldoztam valamennyit, hogy a gyermekeimnek segíthessek, de ez nem volt nehéz. Jézus azt mondja: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább...” Isten Krisztuson keresztül gondoskodik rólam.
Spurgeon: Az ígéretek értékelése 2.
Az a vers, amelyről most gondolkodunk, igen nagy és értékes ígéretekről beszél. A nagyság és az érték ritkán járnak együtt, de ebben az esetben teljes mértékben egyesültek. Amikor az Úr kinyitja a száját, hogy ígéretet tegyen, akkor az bizonyosan méltó hozzá: az erő és a gazdagság szavait beszéli. Ahelyett, hogy megpróbálnék tantételszerűen beszélni az ígéretek értékes voltáról, visszatérek azok tapasztalatára, akik kipróbálták és tanúsították őket.
Szeretett testvéreim, mily értékesek az ígéretek a szegények és szűkölködők számára! Azok, akik tudják, hogy lelkileg szegények, felismerik annak az ígéretnek az értékét, amely a legjobban illik az esetükre. És mily értékesek az ígéretek azok számára, akik örülhettek a teljesülésüknek! Emlékezetünkben felidézhetjük azokat az időket, amikor mélyponton voltunk, és az Úr segített nekünk ígérete szerint. Bár mélyre estünk, nem süllyedtünk el a mocsárban, mert arra az időre vártunk, amikor az Úr megjelenik, hogy megmentsen bennünket. Ígéretei megakadályozták, hogy végképp elkeseredjünk, jóval azelőtt, hogy megérkeztünk a szeretet vacsorájára. Számolva a jövőbeli megpróbáltatásokkal, bizalmunkat az ígéretbe helyezzük. Tehát már most nagyon értékes számunkra, pedig még be sem teljesült. Minél inkább hiszünk az ígéretben, annál több dolgot találunk benne, amiben hihetünk. Olyan értékes számunkra az Úr ígérete, hogy inkább megválunk mindentől, amink van, mintsem hogy egyetlen mondatát is elvessük. Nem tudjuk megmondani, hogy az Úr melyik ígéretére lesz szükségünk legközelebb: egy ígéretről, amelyet alig vettünk észre, egy adott pillanatban kiderülhet, hogy nélkülözhetetlen az életünk szempontjából. Hála Istennek, nem kell megválnunk a Szentírás egyetlen kincsétől sem: ezek mind ’igen és ámen’ Jézus Krisztusban, Isten dicsőségére!
Milyen értékesek az ígéretek, amikor betegen fekszünk, a fájdalom és kimerültség által megpróbáltatva és megkísértve! Minden nyomasztó körülmény elveszti ártó hatalmát, amikor hitünk erősen megragadja Isten ígéreteit. Milyen megnyugtató tudat, hogy fejem és szívem az ígéreten nyugszik: a Mindenható igazságára hagyatkozom! Nem földi hiábavalóságokban, hanem az isteni igazságban bízom. Semmi sem hasonlítható ehhez a tökéletes nyugalomhoz. A béke gyöngye az ígéretek között található. Az a legértékesebb, ami támasza a haldokló embereknek, és segít nekik abban, hogy olyan örömmel lépjenek át az örökkévalóságba, mintha egy menyegzői lakomára mennének. Az a legértékesebb, ami örökké tart, és nem romlik el. Amiben minden dolog megvan – az valóban becses, és ilyen Isten ígérete.
Ha az ígéretek ilyen nagyok és értékesek, fogadjuk el őket örömmel, és higgyünk nekik! Kell-e unszolnom Isten gyermekét, hogy ezt tegye? Nem, nem akarom megszégyeníteni; bizonyosan hisz a saját Atyjának! A Mindenható fiai és lányai számára bizonyosan a világ legkönnyebb dolga hinni abban, aki erőt adott nekik, hogy Isten gyermekeivé váljanak! Testvéreim, ne tétovázzunk hitetlenséggel, hanem higgyünk teljes szívünkből!
Az ígéreteket ismernünk kell. Vajon nem kellene- e a kisujjunkban is lenniük? Nem kellenee jobban ismernünk őket, mint bármi mást? Nem baj, ha nem olvastad a legújabb könyvet, és nem hallottál a kormány legújabb törvényéről, de jól kell tudnod, hogy mit mondott az Úr, és akarjad látni, hogy ígérete beteljesül. Annyira jártasaknak kell lennünk az Írásban, hogy mindig a nyelvünk hegyén legyen az az ígéret, amelyik a legjobban illik az esetünkre. Az Írás másolatainak kellene lennünk, az isteni ígéretnek a szívünkben kell lennie. Szomorú dolog, ha Isten bármelyik gyermekének nincs tudomása a királyi ígéret létezéséről, amely gazdagíthatná őt. Szánalmas dolog, ha bármelyikünk olyan, mint a szegény ember, aki vagyont örökölt, de semmit sem tudott róla, ezért tovább seperte az utcát, és fillérekért koldult. Mi haszna van, ha van egy horgonyod, amikor a hajód viharban hánykolódik a tengeren? Mi haszna van egy ígéretnek, amire nem emlékszel, és így nem tudsz esedezni érte imáidban? Nem baj, ha bármi mást nem ismersz, de feltétlen ismerned kell az Úr ama ígéreteit, amelyekre nagyobb szüksége van a lelkünknek, mint testünknek a kenyérre.
Az ígéreteket hasznosítanunk kell. Nemrégen egy barátom bizonyos jótékonysági célokra csekket adott nekem, és ezt mondta: ’Feltétlenül vedd ki a bankból még ma.’ Biztos lehetsz benne, hogy megtettem. Nem tartok magamnál csekkeket, hogy nézegessem őket vagy játsszak velük: elviszem őket a bankba, ahol felveszem a pénzt, és elköltöm.
Nagy Istenünk arra szánta értékes ígéreteit, hogy elvigyük őket hozzá, és beváltsuk azokra az áldásokra, amelyeket szavatolnak. Az ima elviszi az ígéretet a Hit Bankjába, és ott megkapja az arany áldást. Ügyelj arra, hogyan imádkozol! Ne hagyd, hogy üres formasággá váljon! Egyes emberek sokáig imádkoznak, de nem kapják meg, amit kérnek, mert nem hittel esedeznek az ígéretért. Ha bemész egy bankba, és ott egy óra hosszáig beszélgetsz a tisztviselővel, majd készpénz nélkül jössz ki, akkor mi hasznod belőle? Ha én bemegyek egy bankba, akkor átnyújtom a csekkemet a pulton keresztül, felveszem a pénzem, és megyek a dolgomra. Ez a legjobb módja az imádkozásnak is. Kérd, amire szükséged van, mert az Úr megígérte. Hidd el, hogy megkapod az áldást, és menj a dolgodra ennek teljes bizonyosságával. Kelj fel a térdepelésből énekelve, mert az ígéret teljesül: Isten így válaszol az imádra. Nem imád hossza, hanem ereje nyeri meg Istent, és az ima ereje az ígéretbe vetett hitedben rejlik, amelyért az Úr előtt esedeztél.
Végül beszélj az ígéretekről! Mondd el a Király udvartartásának, hogy mit mondott a Király! Soha ne rejtsd véka alá Isten lámpásait! Az ígéretek kiáltványok; írd fel őket a falra, olvasd fel őket hangosan a piactéren! Ó, beszélgetéseinket bárcsak gyakrabban fűszereznék meg Isten ígéretei! Ebéd után gyakran üldögélünk egy fél órát, ízekre szedjük az igehirdetőinket, és szapuljuk a szomszédjainkat. Ez a vasárnapi szórakozásunk! Sokkal jobb lenne, ha ezt mondanánk: ’Barátom, idézz egy ígéretet!’; és ő így válaszolna: ’És te is mondj egy ígéretet!’ Utána beszéljen mindenki saját tapasztalatai alapján arról, hogyan teljesítette az Úr ezeket az ígéreteket, és minden jelenlévő mondja el a maga történetét Isten hűségéről. Ezekkel a szentséges beszélgetésekkel melengetnénk szívünket, megörvendeztetnénk egymást, és így hasznosan töltenénk el a vasárnapot.
Az üzletemberek üzleti ügyeikről beszélgetnek, az utazók kalandjaikról, a farmerek pedig a termésről; nem kellene-e megemlékeznünk az Úr jóságáról, és elbeszélgetnünk a hűségéről? Ha ezt tennénk, mindnyájan hitelesítenénk Péter kijelentését, miszerint az Úr ’igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket.’
2012. január 13., péntek
Rodney H. Browne - Az Úr kívánja szolgája bővölködését 7.
Az Úr kívánja szolgáinak jólétét, egészségét, bővölködését, békességét, és azt, hogy az Ő jóakaratát megmutathassa nekik - azoknak, aki szeretik, szolgálják, tisztelik Őt, és akik engedelmeskednek Neki. Isten kedvét leli bővölködésükben - gyönyörködik abban, kívánja és akarja azt.
Amint az intézkedés híre elterjedt az Izráel fiai a búzának, a bornak és olajnak, a méznek és minden mezei termésnek zsengéjét bőséggel megadák; és mindenből a tizedet bőséggel meghozák. 6 És az Izráel és Júda fiai, akik lakoztak a Júda városaiban, ők is elhozák a barmokból és juhokból a tizedet, és annak tizedét, ami az Úrnak, az ő Istenüknek szenteltetett, és rakásonként felhalmozák. 7 A harmadik hónapban kezdék a rakásokat rakni, és a hetedik hónapban végezék el. 8 odamenvén pedig Ezékiás és a fejedelmek, és látván a rakásokat áldák az Urat és az Ő népét, Izráelt. 9 Megkérdé pedig Ezékiás a papokat és a Lévitákat a rakások felől. 10 Kinek felelvén Azáriás, a főpap, a Sádók nemzetségéből való, monda: Mióta az Úr házába kezdék az ajándékokat hozni, eleget ettünk és sok meg is maradt belőle, mert az Úr megáldotta az Ő népét; és ez a rakás, ami megmaradt. 2 Krónika 31:5-10
Izrael fiai megcselekedték, amit Ezékiás parancsolt, elegendő, sőt több mint elegendő ellátás volt. Halmokban álltak az adományok, amelyet Isten templomának finanszírozására tettek félre. Ez Isten akarata és terve - hogy az Ő népe több mint elegendő ellátással rendelkezzen az Úr imádására és az Ő munkájának elvégzésére.
Elhívá azért Mózes Bésaléelt és Aholiábot és mindazokat a bölcs férfiakat, akiknek elméjébe tudományt adott az Úr, és mind, akit szíve arra indíta, hogy járuljon annak a munkának végrehajtásához. 2 És átvevék Mózestől mindazt az ajándékot, amit az Izráel fiai hoztak a szent hajlék felépítésének szolgálatára. Azontúl is minden reggel önkéntes ajándékot is hoztak. 3 Eljövének azért mindazok a bölcsek, kik a szent ahjlék minden munkáján dolgoztak, ki-ki a maga munkájától, amelyen dolgozott. 4 És ezt mondák Mózesnek: Többet hord a nép ajándékba, mint amennyi kell a munka elkészítésére, amelyet parancsolt az Úr, hogy csináljunk. II. Mózes 36:1-4
Ha minden keresztény bővölködésben élne, akkor a prédikátoroknak nem kellene könyörögni, ill. kölcsönkérni, hogy ki tudják fizetni a számlákat. Ha Isten egész népe bővölködésben élne, akkor még egy rendkívüli beruházás, ill. szükség esetén is a keresztény szolgálónak mindössze a hívek tudtára kellene ezt hozni, és lehetőséget adni a számukra, hogy bőségükből, amellyel az Úr megáldotta őket adakozzanak az Úr számára, és rendkívüli bőség lenne mindenhol! Ha az Egyház anyagilag áldott, és az emberek engedelmes, vidám és bőkezű adakozók, akkor minden szükség túláradó módon betöltetik, Isten Országa terjed, az Úrnak pedig dicsőség adatik.
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén minden jótéteményre bőségben legyetek, 9 Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad. 10 Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét, 11 Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek. 12 Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt; 13 Amennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangéliumát valló engedelmességtekért és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségtekért. 14 Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt. 2 Korinthus 9:8-14
Spurgeon: Az ígéretek értékelése 1.
ígéretekkel ajándékozott meg bennünket.’
(2Pt 1,4)
Úgy gondoltunk az ígéretekre, mint kincseinkre: ideje, hogy felmérjük őket, és kiszámítsuk az értéküket. Minthogy az ígéretek alkotják a vagyonunkat, pontosan fel kell becsülnünk az értéküket; lehetséges, hogy nem tudjuk pontosan, milyen gazdagok vagyunk. Kár lenne szegénységben sóvárogni úgy, hogy nem tudunk róla, milyen nagy vagyonunk van. A Szent Szellem segítsen minket, hogy helyesen értékelhessük a kegyelem és a dicsőség gazdagságát, ami a szövetség ígéretében van fenntartva számunkra!
Péter apostol úgy beszél az ígéretekről, mint ’igen nagy és becses’ ajándékokról. Valóban, felülmúlnak minden dolgot, amivel összehasonlíthatók. Soha senki nem ígért még úgy, ahogy Isten. A királyok a fele királyságukat is odaígérték, na és aztán? Isten azt ígérte, hogy odaadja a saját Fiát is az Ő népének, és úgy is tett. A királyok valahol meghúznak egy vonalat, de az Úr nem szab határt az ajándékoknak, amelyeket választottjainak szán.
Isten ígéretei nem csak hogy minden példát felülmúlnak, de minden utánzáson is túltesznek. Még ha maga Isten volt is a példakép, senki sem volt képes versengeni vele a bőkezűségben. Jahve ígéretei olyan magasan állnak minden más ígéret fölött, mint az ég a föld fölött.
Ezek az ígéretek minden várakozást felülmúlnak. ’Mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk.’ Senki sem képzelte volna, hogy az Úr ilyen ígéreteket tesz: túlszárnyalják a legmerészebb álmokat is. A legderűlátóbb reményeket is felülmúlják, és a legfennköltebb elképzeléseken is túltesznek. A Bibliának igaznak kell lennie, mert senki sem találhatta ki: a benne lévő ígéretek mennyisége nagyobb és minősége jobb, mint amit a legnagyravágyóbb várományos elvárhat. Isten meglep minket vigasztaló ígéreteinek páratlan teljességével: elhalmoz kegyelmével, és mi, akárcsak Dávid, csodálkozva leülünk, és ezt kiáltjuk: ’Honnét van ez nekem?’
Az ígéretek minden mértéket felülmúlnak: jelentésük olyan mély, mint egy szakadék, kiválóságuk olyan magas, mint az ég, tartósságuk pedig olyan széles, mint az óceán. Mindegyik ígéretről elmondhatjuk: ’Igen magas, nem tudom felérni.’ Az ígéretek összességükben Isten teljességét és mindenre elegendő voltát mutatják: mint maga Isten, az ígéretek is mindent kitöltenek. Terjedelmükben határtalanok, mindenütt ott vannak körülöttünk, akár ébren vagyunk, akár alszunk, akár indulunk, akár érkezünk. Az egész életre elegendők a bölcsőtől a sírig. Egyfajta mindenütt jelenvalóság tulajdonítható nekik, mert körülvesznek minket mindenhol és mindenkor. Ők a párnánk, amikor elalszunk, és amikor felébredünk, még mindig velünk vannak. ’Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!’ Minden elképzelést és számítást felülmúlnak, és mi imádjuk az Adományozójukat, csodáljuk, de sohasem tudjuk felmérni őket.
Sőt, az ígéretek minden tapasztalatot is felülmúlnak. Istennek azok az emberei, akik ötven vagy hatvan éve ismerik az Urat, soha nem használták ki teljesen az Ő ígéretét. Isten még mindig mondhatja: ’Előtted vannak a nyilak’ (1Sám 20,22). A jövőre marad, hogy még jobb és mélyebb dolgokat olvassanak ki belőle. Azok, akik tapasztalatuk révén a legmélyebbre merültek az isteni ígéretekbe, teljesen tisztában vannak azzal, hogy a mérhetetlen kegyelemnek és szeretetnek még nagyobb mélységei vannak, amelyek kikutatásra várnak. Az ígéret hosszabb az életnél, szélesebb a bűnnél, mélyebb a sírnál, és magasabb a felhőknél. Akármilyen jól ismeri valaki az ígéret aranykönyvét, csak kezdő a tanulmányozásában: Izrael vénei is úgy találták, hogy ez a könyv meghaladja az emberi tudást.
Mondanom sem kell, hogy az ígéretek meghaladnak minden kifejezést. Ha beszélném az emberek és angyalok összes nyelvét, akkor sem tudnám elmondani, milyen nagyszerűek Isten ígéretei. Nemcsak egy nyelvet, de minden nyelvet felülmúlnak: túlszárnyalják az összes rajongó dicsőítő beszédét, akik valaha megszólaltak. Még a trón előtt álló angyalok is arra vágynak, hogy bepillanthassanak ezekbe a csodákba, mert nem tudják felérni ésszel a titkot – annak hosszúságát, szélességét és magasságát. A Jézus Krisztusban lévő dolgok leírhatatlanok, és a benne lévő ígéretek minden beszéd erejét meghaladják, legyen az emberi vagy isteni. Hiábavaló számomra megkísérelni a lehetetlent.
Igen ’nagyok’, mondja Péter, és ő jól tudta ezt. Egy nagy Istentől származnak, nagy szeretetről biztosítanak minket, nagy bűnösöknek szólnak, nagy eredményeket érnek el számunkra, és nagy dolgokkal foglalkoznak. Olyan nagyok, mint a nagyság maga; elhozzák nekünk a nagy Istent, hogy Istenünk legyen örökkön örökké. Isten első ígéretében kötelezte magát, hogy nekünk adja a Fiát. Ezt szoktuk mondani: ’Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!’ De ne hagyjuk a szavakat túl könnyen átsiklani a nyelv fölött. Az, hogy Isten az Ő egyetlen Fiát adta, a szeretet minden képzeletet felülmúló, nagy cselekedete volt: valójában a ’nagy’ szó túl erőtlen ahhoz, hogy leírja a szeretetnek ezt a csodáját. Az Úr odaadta a Fiát, önként kiszolgáltatva őt mindnyájunkért – és aztán? Megígérte, hogy elküldi a Szent Szellemet, a Vigasztalót, hogy örökre velünk legyen. Fel tudjuk mérni e nagy ígéret értékét? A Szent Szellem pünkösdkor szállt le, beteljesítve a régi próféciát: vajon ez a csodálatos leereszkedés nem egy nagyon nagy és becses ajándék volt? Ne feledjük, hogy a Szent Szellem véghezviszi bennünk mindazt a munkát, ami előkészít minket a mennyei társaságra. Dicsőség Istennek a határtalan kegyelem e látogatásáért!
Mi volt a következő ígéret? Urunk megígérte, hogy ’másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre’. Vajon az összes szent együttvéve képese felmérni a második eljövetel ígéretének nagyságát? Ez végtelen boldogságot jelent a szentek számára. És mit ígért még? Nos azt, hogy mivel ő él, mi is élni fogunk. Birtokunkban lesz a mennyei boldogság halhatatlansága; örvendezni fogunk testünk feltámadása fölött; együtt fogunk uralkodni Krisztussal; megdicsőülünk a jobbján. Beteljesült és beteljesületlen ígéretek, ígéretek a jelenre és az örökkévalóságra vonatkozóan – ezek valóban olyan nagy dolgok, hogy lehetetlen elképzelni, hogy ennél nagyobbak még lehetnének.
Mit mondhatna többet,
mint amit mondott neked?
Neked, aki Jézusnál kerestél menedéket.
2012. január 11., szerda
John G. Lake: Kalandok Istennel 2.
Kis idő múltán egy hatéves kislány, aki addig a közelemben üldögélt, keresztülment a szobán, fölmászott a férfi térdére, rátette a kezét a tumorra az arcán, és imádkozni kezdett. A rák a szemem láttára száradt el. Fél órán belül eltűnt az egész. A seb még ott éktelenkedett, de pár nap alatt az is begyógyult. Miután a gyermek a fejére tette a kezét, a férfi felállt és ezt mondta: „Ó, az agyamban az a tűz elmúlt!” - az elméje is rendbe jött.
„Az erő az Istené.” (Zsolt 62:12) A legegyszerűbb lélek is megérintheti Istent, és magának Istennek a jelenlétében és erejében élhet. Számomra elszomorító, hogy az embereknek csodálkozniuk kell Isten erejének hétköznapi, kézzelfogható bizonyítéka láttán.
Egyszer eljött egy asszony a Gyógytermekbe; nagyobb tumor volt benne, mint egy teljesen kifejlődött magzat. Az a kórság a bolondját járatta az orvosokkal, mert azt hitték, hogy a nő terhes, amíg a természetes idő le nem telt. Akkor számukra is eldőlt a kérdés, hogy valami másnak kell lennie. Szóval ez az asszony eljött a Gyógytermekbe, és én beszélgetni kezdtem vele. Ezt mondta:
- Lake úr, több orvosi véleményt is hallottam. Mind más és más, de azt mindenki lehetséges-nek tartja, hogy gyermekem van. Igen ám, csakhogy túlléptem az időt, és már nem tudják, mit mondjanak.
Egy pillanatra rátettem a kezemet.
- Asszonyom - mondtam -, ez nem gyermek, hanem tumor.
Leült és sírva fakadt. Elkísérte az ápolónője is. A hölgy lelkileg földúlt állapotban volt, és nem gyógyult meg. Egy másik délután is eljött, hogy imát kérjen, majd másnap is visszatért, fűzőt viselve.
- Azért jöttem - mondta -, hogy megmutassam magam önnek. Tökéletesen jól vagyok! Amikor tegnap este tízkor nyugovóra tértem, még semmi jele sem volt annak, hogy bármi történt volna, azt leszámítva, hogy könnyebben éreztem magam, és megszűnt a fulladás. Amikor viszont fölébredtem, már a testméretem is normális volt.
- Folyadék formájában távozott? - kérdeztem tőle.
- Semmiféle külső jelet sem találtam - felelte.
Szeretteim, mi történt azzal a tumorral? Anyagtalanná vált, feloldódott.
Hogy mi a csoda? Annak kézzelfogható bizonyítéka, hogy Isten Szelleme az anyag minden jellemzője és formája fölött tökéletes ellenőrzést gyakorol.
Kenneth Hagin: Bibliai hit - Hogyan szabadíthatod fel a hited? 16.
Megkérdezheted: „Hogy jött akkor be az ördög és az egész bandája?” Úgy, hogy Ádám árulást követett el. Kiárusított az ördögnek mindent, és így a Sátán lett ennek a világnak az istene. Az Újszövetségben „evilág istené”-nek mondja az Ige. De Jézus, a második Ádám azért jött, hogy megváltson minket a Sátán kezéből. A Róma 5,17 így szól: „Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által; sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesülnek.” A magyarázó fordítás így fogalmaz: „Ők úgy fognak uralkodni Jézus Krisztus által ebben az életben, akár a királyok.” Ezek szerint királyként kell uralkodnunk ebben az életben. Uralkodnunk kell, és nem uralom alatt lennünk. A körülmények nem uralhatnak téged, neked kell uralkodnod azokon. A szegénység nem uralkodhat fölötted, neked kell uralkodnod a szegénység fölött. A betegség, gyengeség sem uralkodhat fölötted, neked kell uralkodnod és győznöd afölött. Most a te életedről beszélek. Uralkodj abban, mint egy király, Krisztus Jézus által, akiben a mi megváltásunk van.
A Galata levél 3. fejezetében, az utolsó versben olvastam ezeket, ami most nektek is segíteni fog: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” Szeretném, ha a 7. verset is elolvasnátok: „Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.” Hála Istennek, Ábrahám áldása az enyém! Elmondhatom nektek, hogy bár meglehetősen konzervatív vagyok, de akkor éjszaka, amikor ezt megértettem, annyira izgatott lettem, hogy kiugrottam az ágyból és körbeszaladtam a szobában. Tudjátok, fel lehet annyira buzdulni, hogy nem tudunk csendben maradni, és engem izgat Isten Igéje. Nagyon sajnálom az olyan embereket, akiket az apró-cseprő dolgok izgatnak fel. Néha, amikor az Igét tanítom, mielőtt még magam is észrevenném, már fel-le szaladgálok a teremben. Miért is ne buzdítana fel minket Isten Igéje? Egy futballmeccsen mindannyian nagyon izgatottak és zaklatottak vagyunk néhány figura miatt, akik a füvön futkosnak; de ezért nem szólhatnak ránk, ott ez így van rendjén. De ha Isten Igéje izgat fel és szaladgálsz egy kicsit a teremben, akkor biztosan lesz valaki, aki azt mondja, elment az eszed. Pedig találtam valamit, amin igazán fel lehet lelkesülni: Ábrahám áldása az enyém! Végre van már igém is erről! A szívem mindig is azt mondta, hogy így van, de a fejem soha nem tudta megérteni.
2012. január 10., kedd
Érdemes megjegyezni
Ez is befolyásolja az ember életét, az anyagi helyzetét, hogy beszéljek az anyagiakról is: bármi történik a világban, Isten szuverén és az embert meg tudja áldani úgy, hogy mi is csak csodálkozunk rajta. Ez az, amiről beszélünk, hogy a beszédünk megmutatja, hogy mi van a szívünkben. Erről beszélt itt Jézus, hogy a szívünk az soha nem semleges, soha nem üres. Vagy a gonoszság uralma alatt van, vagy az igazság uralma alatt.
A gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások ezek mind a szívből származnak. Jézus azt mondja, hogy ezek a gonosz dolgok ott vannak az ember szívében, és a szívbeli gonoszság az egy idő után gonosz gondolatot hoz létre, és a gonosz gondolat megjelenik a beszédben, és ahogy beszélünk, meg fog jeleni a cselekedeteinkben. Más szóval: a mai gondolatunk a holnapi beszédünk, a holnapi beszédünk az a holnaputáni cselekedetünk.
Ez azt jelenti, hogy a gonoszság irányában tett lépések között fontos, amikor valaki a szívében lévő gonoszságot nem szorítja ki, nem adja, nem szórja ki a szívéből a gonoszságot, hanem megőrzi a szívében a gonoszságot. Ezért rendkívül veszélyes az, amikor az ember gonosz dolgokon gondolkodik, de még sokkal veszélyesebb, ha ki is mond dolgokat. Bibliai mércével, amikor emberek arról beszélnek – lehet hallani a politikában is: be kell börtönözni, le kell lőni, szét kell verni, stb. - ezekben a beszédekben már benne vannak a gyilkos, gonosz cselekedetek. Nagyon óvatosnak kell lenni olyan emberrel, aki így beszél.
Hack Péter
Hét gyakorlati jótanács: hogyan óvjuk meg gyermekeinket az internetfüggőség csapdájától?
Az internetfüggőség kialakulása
Az internetfüggőség elterjedésének okai közt leginkább a közösségi oldalak (iwiw, MySpace, Facebook, stb.) megjelenését és az online szerepjátékokat tartják számon. Ezekben a – gyakran erőszakos – játékokban olyan virtuális térbe csöppennek a gyerekek, ahol saját karaktert alakíthatnak ki, a többi játékossal kapcsolatot létesítenek, feladatokat teljesítenek, virtuális kihívásoknak felelnek meg.
A közösségi oldalakon ismerősöket kereshetnek, mások ismerőseit nézhetik meg, gyakran olyanokat is ismerősnek jelölnek, akivel csak „mindig ugyanazon a buszon utaznak”. Azonban fennáll a veszélye annak, hogy az a gyermek, aki túl sok időt tölt a virtuális világban, elveszíti realitásérzékét, egyre nehezebben birkózik meg a valós világban rá váró feladatokkal. Arról nem is szólva, hogy egy virtuális chatszobában az ember azt mond magáról, amit akar, senki nem tudja ellenőrizni.
A túlzásba vitt internetezés akár függőség kialakulásához is vezethet. Dr. Pék Győző (DE BTK) szerint ez a fajta függőség a nikotinfüggőségnél is erősebb lehet. Állítása szerint a túlzott internethasználat negatívan hat a serdülők személyiségfejlődésére, személyiségük szétdarabolódik, bizonyos paranoid zavarok felerősödhetnek.
Az internetfüggőség jelei, hogyan ismerhető fel, ha a gyermek internetfüggő?
Azok a gyermekek, akik nehezebben szocializálódnak, problémák merülnek fel kapcsolataikban, beilleszkedési vagy tanulásbeli nehézségeik vannak, könnyebben belemerülhetnek egy olyan világba, amit saját maguk alakíthatnak ki a virtuális térben.
Ha egy gyermek internetfüggővé válik, annak észrevehető jelei, következményei lesznek.
Ilyenek például, ha:
- „elvonási tünetek” jelentkeznek, ha pár napig nem jut internethez (pl. rosszkedvűség, lehangoltság, agresszivitás),
- barátait, kapcsolatait elhanyagolja, egy idő után elmagányosodik,
- romlik tanulmányi eredménye,
- régebbi szokásos tevékenységeit (pl. sport, mozi) elhagyja,
- alvási zavarok jelentkeznek,
- egyéb fizikai problémák is felmerülhetnek (pl. elhízás vagy kóros fogyás, mozgáshiányból adódó betegségek, problémák).
Mit tegyen a szülő, ha úgy látja, hogy gyermeke internetfüggő?
Ebben az esetben feltétlenül forduljunk hivatásos tanácsadóhoz. Az internetfüggőség - mint bármely más kényszeres tevékenység – szenvedélybetegség, ezért kezelni kell. Fontos megértetni a gyermekkel, hogy önmaga számára is káros ez a tevékenység. Elsősorban a szülőknek kell segítenie, hogy vissza tudjon kerülni a hétköznapi életbe, kapcsolataiba. A barátságok újraépítésében régebbi barátai segítségét is kérhetik.
Hét gyakorlati tanács az internetfüggőség megelőzéséhez:
- Kössük feltételekhez gyermekünk internethasználatát (pl. ha elkészült a házi feladat, elvégezte otthoni feladatait, levitte sétálni a kutyát, stb.).
- Hozzunk szabályokat az internet használatra (mennyi időt tölthet netezéssel, mely napszakban, ismeretlen csevegőszobákat és felnőtt oldalakat nem látogathat, stb.).
- A számítógépet ne a gyerekszobában, hanem egy közös használatú helységben helyezzük el. 10 éves kor alatt javasolt a gyermek mellé ülni, amikor internetezik.
- Biztonsági programok és szűrők használata. (Pl. Windows Vista Szülői felügyelet, MSN Premium Szülői felügyelet, Biztonságos Böngészés Program, stb.).
- Közös családi időtöltés (kirándulás, fagyizás, stb.).
- Bátorítsuk gyermekünket arra, hogy más gyerekekkel együtt is töltsön időt (lehetőség szerint mozgással járó tevékenységet végezzenek).
- Segítsük gyermekünk szocializálódását (különösen, ha bátortalannak, félénknek látjuk kapcsolataiban). Szükség esetén kérjünk tanácsot pedagógustól, szakembertől.
Ne feledjük azonban, hogy a gyermek legfontosabb példaképe a szülő. Jó példával, átgondolt időbeosztással, gyermekünkre való odafigyeléssel, vele való törődéssel sokat segíthetjük abban, hogy elkerülje az internet- és számítógép-függőség csapdáját.
Solymosi Veronika
Források:
http://www.microsoft.com/hun
http://www.biztonsagosbongeszes.hu
http://www.hetek.hu
2012. január 9., hétfő
Kenneth Hagin: Bibliai hit - Hogyan szabadíthatod fel a hited? 15.
Azt mondja: „Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel).” Mi tehát az ígéret? „Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.” Pál azt mondja az efézusiaknak, hogy ez rájuk vonatkozik. De ha ez vonatkozik az efézusiakra, akkor vonatkozik a mostani Egyházra is. Ha még érvényes a parancsolat, akkor érvényes az ígéret is; és én hiszem, hogy érvényes mindkettő. Éppúgy hiszek az ígéretben, mint a parancsolatban. Gyakorolnunk kell az egyiket, és élvezni fogjuk a másikat is. Nem kell mindent elhinned, amit olvasol. Bármi is az, jobb ha ellenőrzöd és megfigyeled, hogy összhangban van-e az Igével.
Hallottuk és olvastuk, hogy az anyagi áldás csak a zsidókra vonatkozik, és el is fogadtuk ezt. De tanulmányozni kezdtem, hogy kik a zsidók. A „zsidó” szó egyszerűen a Júda név származéka. Az izraelitákat soha nem hívták zsidóknak, csak miután szakadás történt a törzsek között. Júdának nem volt nagyobb anyagi áldása, mint Izrael bármely más törzsének. Ők az áldást apjuktól, Izraeltől vagyis Jákobtól örökölték. Jákob az ő apjától, Izsáktól nyerte azt, Izsák pedig az ő apjától, Ábrahámtól; tehát itt nem a zsidók áldásáról, ígéretéről van szó; ez nem egy zsidó áldás (Júda áldása), nem Izrael áldása, és nem is Izsák áldása, hanem Ábrahám áldása. És az Újszövetség közepén az áll: „Ábrahám áldása...legyen a pogányokon.” Ábrahám áldása tehát az enyém. Évekig abban a tévedésben éltem, hogy nem bővölködhetem, hogy egész életemben a fogamhoz kell vernem a garast. Azt hittem, ez az alázat jele.
John G. Lake: Kalandok Istennel 1.
A Washington állambeli Spokane-ben Lake Gyógytermeiben öt év alatt százezer dokumentált gyógyulás történt. Ennek következtében dr. Ruthlidge, aki Washingtonban, a nemzet fővárosában élt, Spokane-t nevezte a világ legegészségesebb városának.
John G. Lake 1870. március 18-án született a kanadai Ontarióban.
Lake igen nagy becsben tartotta Isten Igéjét. Mindaz, amit ennek következtében véghezvitt, minden keresztény számára példázza, hogy milyen lehetőségek állnak bárki előtt, aki hisz a Szentírásban, és ennek megfelelően cselekszik.
Már gyerekkoromban megtaláltam Istent, így évek óta - csaknem ötven esztendeje - isteni világosságban járok. Tudom, mit jelent közösségben élni Vele, és az Ő hangjára hallgatok.
Fel akarom hívni a figyelmeteket néhány olyan dologra, amiket a keresztények élveznek, mások azonban elszalasztanak.
Egy kedves ember halálos autóbalesetet szenvedett Beavertontól nem messze. A halála utáni napon meglátogattam néhány barátomat Beavertonban; tőlük hallottam az esetről. A látogatás után a feleségemmel bementünk a városba autóval. Amint az országúton haladunk, egy hang ezt mondja: „Húzódj le az út bal oldalára, és állj meg!”
Nem ismered ezt a hangot, drága testvérem? Olyan gyakran hallom, hogy a feleségemnek meg sem szoktam említeni.
Persze az út bal oldalára nem mehetsz át, megsérted a közlekedési szabályokat, ha így teszel. Csakhogy olyan sok éve hallgatom már ezt a hangot, hogy a legtöbb esetben megtanultam engedelmeskedni neki. Jézus ezt mondta: „Az én juhaim hallják az én szómat.” (Jn 10:27)
(Drága barátaim, csak azt próbálom megértetni veletek, hogy milyen értékes dolog ismerni az Urat, és hogy az Istennel való közösség mit jelent. Az üdvösség nem csupán olyan valami, amivel Isten a halálod után akar megáldani - már most élvezheted miatta az Úr jelenlétét. A keresztények számára Isten ígérete a Szent Szellem útmutatása és vezetése.)
Az út bal szélére húzódtam, közvetlenül az árok mellé, és megálltam. Ekkor már hallottam is a kanyarban közeledő teherautó csikorgását. Addig nem láttam a járművet, amely nem annak rendje s módja szerint jött, hanem a menetirány szerinti bal oldalon, negyvenöt fokos szögben. A vezetője elvesztette fölötte az uralmát, és a jármű az egész utat lefedte keresztben!
Ha az én sávomban haladok, lesöpört volna az útról, és akkor jó harmincméteres zuhanás vár rám! Így viszont az út másik oldalán voltam, amikor elzúgott mellettem. A jármű húsz-harminc méterrel mögöttem egyenetlen útszakaszra jutott, és ott rendbe jött a pályája. A sofőr visszanyerte uralmát fölötte, és tovább hajtott.
Drága barátaim, azokat az embereket, akikről Isten Igéje ír, az Úr hangja vezette. Ő szólt hozzájuk. Ez az igazi keresztény megtapasztalás belső valósága; ez az ok, ami miatt az Úr kegyelme által az emberek arra törekszenek, hogy belépjenek magába Isten szívébe - be egyenesen Jézus Krisztus szívébe -, arra a helyre, ahol Ő benned él, és a hangja a szívedben szól.