Scofield: Mózes 2. könyve 5-6. fejezet

(5,1) Az ÓSZ-ben itt olvassuk először: az Úr Izráelnek Istene.

(6,3) Ennek a versnek alapján több kritikus azt állította, hogy Mózes könyvei két különböző forrásból származnak, s az egyik forrásmű az Elohim, a másik a Jahve nevet használja Isten nevének megjelölésére. Ez a rész itt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szerző nem ismeri az 1Mózes ama részeit, amelyek a Jahve nevet használják (a magyar Biblia általában az Úr szóval fordítja). Azt állítják továbbá: a 2Mózes 6,3 írója azt gondolta, hogy a Jahve nevet csak Mózes idejében ismerték meg.
Ezekre a föltevésekre a válasz a következő:
(1) Ezt a kijelentést: „Az én Jahve nevemen nem voltam előttük ismeretes", mint szónoki kérdést lehet fordítani, „Az én Jahve nevemen nem voltam-e előttük ismeretes?"
(2) Az ÓSZ-ben az „ismeretes" szó általában sokkal többet jelent az értelmi megismerésnél. Erre több példa van, mint pl. a Hós 6,3: „Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat."
(3) A pátriárkák jól ismerték a Jahve nevet, de tapasztalataik inkább az Él Saddai-ról szóltak (vö. 1Móz 17,1 jegyzetével), az Istenről, aki gondoskodik minden szükségükről. Itt, a 2Móz 6,3-ban Isten arról szól Mózesnek, hogy most lényének különösen arról az oldaláról jelenti ki magát, amit a Jahve név fejez ki - azaz mint aki szövetséget kötött Izráellel, mint az Egyetlen, aki megváltja őket a bűntől és kiszabadítja őket Egyiptomból (vö. 2Móz 6,6-8. versekkel).
(4) A 2Móz 6,3-ban tulajdonképpen nincs ellentét Elohim és Jahve között, mert ebben a szövegben a nevek: Él Saddai és Jahve.
(5) És az 1Mózes ismételten beszél a Jahve név ismeretéről; kiemelkedő példa erre az 1Móz 49,18.

(6,6) Megváltás (2Móz) összefoglalás: a 2Móz a megváltásról szól és ezt tanítja:
(1) a megváltás teljesen Isten munkája (2Móz 3,7-8; Jn 3,16);
(2) a megváltás egy személy által történik (2Móz 2,2 jegyzet; Jn 3,16-17);
(3) a megváltás vér által történik (2Móz 12,13.23.27; 1Pt 1,18-19); és
(4) a megváltás erő által megy végbe (2Móz 6,6; 13,14; Róm 8,2; lásd még Ézs 59,20 és Róm 3,24 jegyzeteit).
Az Úr Jézus Krisztus vére megváltja a hivőt a bűn miatti adósságából és büntetésétől (1Pt 1,18-19), a Szent Szellem ereje kiszabadítja a bűn uralma alól a golgotai kereszt alapján (Róm 8,2; Gal 5,16).

Flaisz Endre: Sámánizmus és bibliai világnézet 5.

Táltosok hatása az irodalomra A sámánisztikus hiedelemvilág a kereszténység felvételekor az erõszakos térítések hatására bekerült a népmesék, a gyermekdalok és a gyermekversek világába, amelyekben ellenõrizhetetlenné vált a térítõk számára, és minden akadály nélkül fennmaradhatott. Az ismert "szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda" sorban például a fordított felsorolás, valamint a szita és a dob is a sámáni révülés kellékei voltak, de erre utal a szintén ismert gyerekmondóka, amelyben a gólyát "magyar gyerek gyógyítja síppal, dobbal, nádi hegedûvel". Bõven találunk sámánisztikus elemeket mûköltészetünkben is. Már Arany János balladáira is megtermékenyítõleg hatott az õsi magyar hiedelemvilág, a Buda halálában és a Csaba-trilógiában azonban egymaga próbálta megteremteni valaha volt, de késõbb elveszett naiv eposzunkat. Vörösmarty is vonzódott az õsi magyar mitológia iránt, ennek köszönheti megszületését a Zalán futása vagy a Csongor és Tünde. Prózaíróink közül különösen Mikszáth mûveiben bukkan fel gyakorta a népi mágia hol ironikus, hol pedig komoly hangvétellel. Az a fekete folt címû novellájában egy számadó juhász halott feleségével beszélget, aki úgy felel, hogy bólogatnak a fák, vagy fújni kezd a szél. Ady az õsi pogány hiedelmekbõl már önálló mitikus szimbólumokat hozott létre, mint például az õs Kaján: "Ó-Babilón ideje óta / Az õs Kaján harcol velem. / Ott járhatott egy céda õsöm / S nekem azóta cimborám, / Apám, császárom, istenem." A sámánok révülését szolgáló regölés motívuma a már említett József Attila mellett leginkább Weöres Sándor verseiben köszön vissza; Weöresnél ezenkívül sok más elem is bekerül az életmûbe a sámánisztikus jelképvilágból, például: "Csiribiri csiribiri /bojtorján –/lélek lép a /lajtorján." A két világháború között a felvilágosodás racionalizmusát elutasító és a lélek szimbólumteremtõ erejére nagy hangsúlyt helyezõ népi írók szintén a magyarok hiedelemvilágához nyúltak vissza. Ennek terméke Kodolányi János számos regénye. A sámánisztikus világkép hatásának tudható be a látomásosság, a tudatalatti felszabadítása, valamint õsmagyar motívumok megéneklése olyan késõbbi költõknél, mint Nagy László vagy Juhász Ferenc. Nagy László Menyegzõ címû verse a sámánok termékenységvarázslásának motívumát dolgozza fel: "viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit, / a hátunkra tûzött haragzöld selymet, amint / hullámzik, akár a reménnyel tömény mezõ, / s tûri a gyöngyzáport koponyánk, a búza, a rizs / rubin és opál kopogását, a sámáni igézetet, / ezerévek igéit, szivárványos babona-záport: Legyetek termékenyek, legyetek termékenyek". Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából címû verse egészében õsi pogány mitológiánkra épül. A versben egy anya csábítja haza szarvassá változott fiát. Az iménti, korántsem teljes felsorolásból látható, hogy a sámánisztikus magyar világkép költészetet inspiráló hatása lényegében világnézettõl függetlenül hatott a magyar írókra és költõkre.

Fára mászás eksztázisban

Az eurázsiai sámán szellemutazásának középpontjában a népmesékbõl is jól ismert égig érõ fa áll, melyet a leggyakrabban életfának neveznek, és amelynek a leírása és funkciója nagyon emlékeztet a mezopotámiai toronytemplomokhoz. A sámánisztikus világkép szerint ez a mitikus óriásfa a Föld köldöke, amely a szellemvilágba vezet, de a sámánon kívül élõ ember nem tud rátalálni. A sámán is csak eksztatikus állapotban leli meg, és ilyenkor képes megmászni. A fa ágain hét világ található egymás fölött, itt tartózkodnak az õsök szellemei, mégpedig minél régebben haltak meg, annál magasabb égben. A legfelsõ égben laknak a sámánisztikus hiedelemvilág istenei. A sámán szellemutazása során felkeresi az õsök szellemeit, és tanácsot, segítséget vagy jóslatot kér tõlük, amit "visszaérkezése " után átad az érintetteknek.

A természetfeletti világba való belépés kizárólag Isten akaratának megfelelõen történhet, ellenkezõ esetben minden ilyen irányú törekvést Isten Igéje bûnnek tekint, és okkultizmusnak nevez. A sámánok szellemutazása az életfán, melyet a földön egy létra megmászása jelképezett, olyan rejtett, titkos, okkult tudás megszerzésére irányuló kísérlet volt, amely nem Istennel, hanem sátáni erõkkel való találkozást hozott létre. A transzcendens világba való belépés Isten akaratának megfelelõen az újjászületés által történik meg, melyet a megtérés, a vízkeresztség és a Szent Szellem-keresztség hoz létre az emberben. Ennek a belsõ szellemi változásnak a következtében meg lehet tapasztalni Isten természetfeletti erejét, és világos tudásra lehet szert tenni a szellemvilágról és a természetfeletti dolgokról anélkül, hogy valaki az ördög karmába kerülne.

Scofield: Mózes 2. könyve 4. fejezet

(4,2) A vessző - a hatalom jelképe (Zsolt 2,9; Zsolt 110,2; Jel 2,27). Ez Mózes pásztorbotja volt, elhivatásának eszköze. Mikor ledobta a földre, kígyóvá változott, amint hittel ismét kezébe vette, „Isten botja" lett.

(4,6) A lepra jele. A kebel (szív) jelképezi, hogy mik vagyunk, a kéz jelképezi, hogy mit teszünk. Tetteinkben nyilvánul meg, hogy mik vagyunk. Erről beszél a Lk 6,43-45 is. A két jel viszont, a vessző és a kéz, a szolgálatra való előkészítésre mutat:
(1) odaszentelés - minden képességünket Istennek adni oda; és
(2) a kéz, amely Isten hatalmi pálcáját tartja, tiszta kéz legyen, melyet az új szív irányít (Ézs 52,11).

(4,21) „Megkeményítem..." Vö. 2Móz 7,3.13.14.27; 8,15.19.32; 9,7.12.34-35; 10,1.20.27; 11,10; 14,4.8.
A fáraó szívének megkeményedését két nézőpontból lehet szemlélni:
(1) jogi és
(2) személyes.
Az első Isten korlátlan uralmát fejezi ki; a második az ember felelősségét tükrözi. Ebben a küzdelemben a fáraóval kilenc esetben olvassuk, hogy az Úr megkeményítette a fáraó szívét, három esetben pedig a fáraó keményítette meg a saját szívét. Öt esetben mondja az Ige- az ok megnevezése nélkül -, hogy a fáraó szíve kemény volt.
A héber három különböző szóval fejezi ki a fáraó szívének állapotát. Ezek a szavak hajthatatlanságot jelentenek. Isten megengedte, hogy a fáraó gonosz természete nyilvánvalóvá legyen, és utána, mikor Isten legyőzte a fáraó ellenállását, megmutatta a saját korlátlan hatalmát. Ahol a világosságot elvetik, az Istent megillető engedelmességet visszautasítják, ott elkerülhetetlenül megkeményedik a szív ás a lelkiismeret. Vö. Róm 9,17-24.

(4,24) Vö. 1Móz 17,14. A szövegösszefüggés (2Móz 4,25. v.) megmagyarázza a 2Móz 4,24. verset. Mózes elfeledkezett Istennek Izráellel kötött szövetsége alapvető jeléről. Izráel szabadulásának előestéjén Isten emlékeztette őt, hogy az az izráelita, aki nem volt körülmetélve, ki volt zárva a szövetségből. Lásd Józs 5,2-9.